Takeaway

19💛

Az első heteim Bencénél mondhatni, zökkenőmentesen teltek el, azt leszámítva, hogy bármelyik pillanatban amikor egy helységben kellet lennem vele nem mertem a szemébe nézni. Nem szégyelltem magam semmi miatt. Egyszerűen csak féltem tőle. Alapvetően nagyon nagy szám van de ellene nem mertem semmit tenni. Másrészt éreztem a tekintetét és nem volt biztató. Nem szeretném elkiabálni de úgy tűnik megbékélt de amikor rám nézett mégsem ezt éreztem.

-Gyerekek ma éjszakás leszek.-Szólalt fel a vacsora közben Klaudia. Nagyon meg ijedtem. Mióta a baleset történt és itt élek minden hirtelen mozdulattól vagy hangosabb szótól a összerezzenek a szívem pedig kalapálni kezd akárcsak egy szívrohamnál.

-Ne haragudj Janka nem szerettelek volna megijeszteni. Én buta jobban figyelhettem volna. Bizonyára nagyon rossz volt az elmúlt pár hét hisz eltemettük a szüleidet. De ha szeretnéd ki mozdulhatsz nem voltál sehol mióta velünk laksz.

-Ugyan semmi baj. Mondani is szerettem volna hogy ma a Barátomhoz szeretnék menni és ha nem lenne gond ott aludnék nála.-Mondtam miközben a tekintetemet a másodperc tört idejére Bencére emeltem aki csak szúrós szemmel nézett vissza rám.

Vacsora után Klaudia egyből elindult én pedig a szobám felé vettem az irányt, hogy telefonáljak. Attila a lelkemre kötötte, hogy ne hagyjam magam semminek és senkinek. De a lány aki egykoron egy késes betörő ellen is felvette a kesztyűt, akinek a legnagyobb szája volt az iskolában és aki bárkinek vissza mer szólni az édesanyáékkal hallt egy, szinte életképtelen, félénk árva gyermeket hagyva maga után. Árnyéka voltam önmagamnak. Nem tudom, hogy lehetek e valaha az aki annak idején voltam.

-Szia Kincsem mikor érsz ide?

-Szia most megyek. Már össze pakoltam a cuccomat is.

-Ne menjünk el érted a Sancival?

-Nem kell megoldom. Még nincs sötét és csak 5 megállót kell mennem.

-Várlak, Vigyázz magadra.

-Rendben.

A telefont kinyomtam és az ágyra tettem.

-Tehát most itt hagysz... egyedül.

Furcsán érintett ez az egész mert mióta volt az az "incidens" A Margitszigeten nem szólt hozzám.

-Itt. Azt vártad, hogy itt maradok veled mikor van lehetőségem máshoz menni ?

-Reméltem.

-Rosszul tetted. -Mondtam majd ki sétáltam az ajtón.

Amint oda értem a jól ismert lakás elé hosszú idő óta először mosolyogtam ennyire. 2 Hete nem találkoztunk. Habár minden este felhívott és én is őt ez sokkal jobb érzés volt. Újra érezhettem az illatát és az érintésének forró hatását. Mintha mindig is erre vágytam volna. Az ölelése megnyugtat és egyben felperzsel. Minden csókjával megöl majd új reményt ad az életre. Éreztem, hogy ez az egész nem csak fellángolás vagy holmi játék, ez igaz.

Megcsókolt majd a homlokát az enyémhez helyezte. A mogyoró barna szeme csillogva nézett az enyémbe. Mosolya semmihez sem fogható örömöt és megkönnyebbülést takart. Rengeteg mindent megbeszéltünk és csodálva néztünk egymásra. Megannyi rosszat át éltünk együtt és mégis töretlenül kitartunk egymás mellett. Lefekvéshez készülődve Attila éppen táncos kedvében volt így a hangszórón bekapcsolta a kedvenc zenéinket. Én már pizsamában a kanapén ülve figyeltem ahogy ritmusra lépked. Felálltam a helyemről hogy üdítőt töltsek magamnak de nem jutottam messzire. Amint a kanapétól léptem egyet Ati megfogta a derekam majd magához húzott. A közelségétől minden emlék eszembe jutott. Kezemet tarkója köré fontam ő pedig a csípőmnél fogva tartott magához közel. A szüleim halálánál rá jöttem valamire. Minden pillanatot használj ki az életedből mert nem tudod mikor ér véget. Én kihasználtam aznap este is mindent ami adatott. Egy csók közben lábaimat dereka köré kulcsolva tartottam magam. A szívem még sosem dobogott ennyire. És ahogy az ajkaimat a nyakára helyeztem éreztem, hogy az ő pulzusa sem éppen normális.Mi ismét a pillanatnak éltünk.

Az este folyamán újra álmodtam... de most teljesen más volt mint máskor. Nem személyek szerepeltek benne. Egy nagy sötét erdőben találtam magam amikor 2 farkas közeledett felém. Valahogy nem tartottam tőlük. Az egyikőjük velem szemben megállt a másik pedig pár lépéssel hátrébb. Leguggoltam és a szemébe nézve mintha el láttam volna a lelkéig. Nem az volt a furcsa hogy ezt láttam, sokkal inkább hogy anyám lelkének a tükörképét láttam a szemében. A hátul nyugodtan figyelő társa is közelebb merészkedett. Az ő szemében apámat véltem felfedezni. A két farkas egymásra nézet majd rám s mintha bólintottak volna fejüket lassan le majd fel mozdították. Könny csordult ki a szemem sarkából. Megértettem mit akartak. Elbúcsúztak... A bólintásnak tűnő mozdulat után megfordultak majd elfutottak. Mikor bele törődtem a sötétből feltűnt még egy... a Nővérem volt az. Ő többet mondott. Mintha biztatott volna, hogy ne adjam fel. Megsimítottam ő bólintott majd a másik kettő után szaladt és nem láttam többé egyiket sem...