Takeaway

18💛

Aznap este mikor Attilával haza mentünk, nem tudtam ki verni a fejemből a történteket. Hamarosan telefonom képernyőjén egy ismeretlen szám villódzott. Az ujjamat félve de a felvevő gomb felé vezettem majd az lenyomva a képernyő közepe felé húzva fogadtam a hívást amit felém intéztek.
-Jó estét! Én a 13. Kerületi mentőállomás szóvivője vagyok és Fehér Jankát keresem.
A mentő szó hallatán összerezzentem és féltem vajon mit akarhatnak tőlem?
-Igen én vagyok az jó estét.
-Abban az ügyben keresnénk magát, hogy a délután során kábítószerkereskedelem és adócsalás miatt elszállított szüleit az út során baleset érte, édesanyja azonnal, az apja pedig a balesetet követő újraélesztésben vesztette életét. Nagyon sajnálom.
Minden megfagyott körülöttem. Tudatosult bennem, hogy tényleg nincs senkim a világon mától. Nem válaszoltam a férfinek aki ezt észre is vette majd bele szólt a telefonba.
- Haló. Itt van?
-Igen itt vagyok köszönöm, hogy értesített.
-Viszont hallásra.
-Viszhal.
Letettem a telefont és üveges tekintettel néztem magam elé. Nem tudtam elképzelni, hogy még csak azt sem mondhattam nekik, hogy " szeretlek " .
-Mi történt Janka?
-Meghaltak- mondtam miközben szenvedtem, hangom mégis nyugodtnak hallatszott. Szinte még fel sem fogtam mit is jelent ez. Csendben ültem a kanapén és belülről emésztett a fájdalom. Könnyek csordultak ki a szememből  de nem zokogtam. Csak a Földet bámultam.
-Ezt is megálmodtam még sem készültem fel rá. Mi van ha legközelebb azt álmodom hogy szakítunk? Vagy, hogy veled történik valami? Fogadjam el? Esetleg zárjalak be, hogy ne történjen meg? Te vagy nekem ezen a világon most már ténylegesen az egyetlen. Az egyetlen ember akihez fordulhatok. Ha veled is történne valami én nem várom meg, megyek utánad. Eddig sem voltam sok minden de nélküled semmi. Nélküled még egy por szemcsés is többet ér nálam. Nem tudnék úgy élni, hogy te nem vagy.

-Nem lesz semmi csak nyugodj meg. Tudom ,hogy könnyen mondom de tényleg nem a te hibád volt.

Hozzábújtam majd elhatároztam, Nem maradhatok vele, csak bajt hozok rá. Nem szakítani szeretnék egyszerűen csak elköltözni.Csak még nem tudom hova. A lényeg annyi, hogy megbeszélem vele a dolgokat nem fogok csak úgy lelépni. A legjobb tényleg az lenne ha Bencééknél laknék. De könyörgöm ki akar az exével egy fedél alatt élni?? Muszáj bevállalnom nincs más megoldás. Kibírom ezt a pár hónapot amég le pótérettségizek aztán keresek valami munkát. Bence csak megérti, hogy már nem vele vagyok hisz nem egy szörnyeteg.

Reggel iszonyatos fejfájással keltem. Valószínűleg a sok sírás miatt volt ez így. Be is vettem egy fájdalom csillapítót és Attilát megkértem, hogy üljön le az asztalhoz. Elmondtam neki mit gondolok és pontosan úgy fogadta, ahogy vártam. Ellenezte viszont azt mondta ha én így látom jónak nem fog az utamba állni. Láttam a szemében, hogy legszívesebben lekötözne és nem engedne sehova főleg nem Bence közelébe de tudta, ha én elhatározok valamit jobb ha elfogadja. De annyit kért, hogy maradjak még 2 napot.

A 2. nap reggelén már úgy keltünk, hogy tudtuk ma el kell hagynom a lakását ha azt szeretném, hogy ne legyen semmi baja. Este indultam, már beszéltem is Klaudiával, bár azt mondta szívesen lát én akkor sem a legnagyobb örömmel mentem oda. Beköltözök az exem lakására ahol az anyja is lakik aki amúgy alig lesz otthon mert ápolónőként dolgozik a helyi kórházban. Szuper..... Nem tudom meddig fogom bírni. Az biztos, hogy nem szeretnék senkinek a nyakán lenni vagy gondot okozni. Ezért is mondtam, hogy egy kis szoba elég nekem ahol aludni tudok aztán a többit megoldom. Csak legyek túl a pótérettségin és kezdhessek dolgozni, hogy legalább magamat el tudjam tartani. Szerencsére az ösztöndíj jól fizet így az ételt és hasonló dolgokat el tudom intézni magam. Amikor átpakoltam a cuccaim nem gondoltam volna ,hogy átélem azt ami ellen tenni sem tudtam semmit. Legszívesebben anyámék után mennék de nem lehetett. Attila számított rám...