Takeaway

13💛

Amikor megláttam magam mellet a szinte gyermekien aggódó Attilát megértettem mi is valójában a szerelem és a szeretet. Nem csupán gyerekes rajongás, nem csak az érzés, hogy ott van veled valaki aki mindig biztos pont lesz neked, nem csak az a bizonyos rózsaszín köd. A szerelem a tudatot jelenti. Az az érzés amit kimondani is nehéz mert nincs olyan szó ami jellemezhetné. Mindenkinek volt egy játéka kisded korában igaz? Amit tovább vitt az óvodába majd mikor iskolás lett el kellett engednie. Minden egyes érző lénynek meg van az érzés mikor van egy dolog amit igazán szeretsz és fontos neked és amikor annak baja esik éjszakákat sírunk át a hiánya miatt. Hasonló a szerelem is csak még intenzívebb ugyanis egy olyan emberről van szó aki megért, támogat viszont ha nincs igazad képes szembe szállni veled mert mindig a legjobbat akarja. Most, hogy kielemeztük a "szerelem" Fogalmat és egy igencsak gyerekes példával prezentáltam is ugorjunk a történésekhez.

Kezemet fogva várta, hogy tekintetem vissza nézzen rá, ám ez egy hamar nem következett be. 5 órán keresztül a lélegeztetőgép zúgása és az EKG csipogó hangja töltötte be az egyébként halotti csendben lévő kórtermet. A meglehetősen hosszú idő alatt Ati végig gondolkodott... Azon hogy mi lesz ha nem kelek fel. Persze miután szemeimet kinyitva tekintetemet  ráemeltem oly hosszú idő után  elszálltak kételyei és csillogó szemekkel fürkészte gondterhelt és a fájdalomtól kissé borús arcomat,majd egy hatalmas mosollyal az arcán mondta ki "Szia" . 

2 napon belül ki engedtek és Attila egyenesen a saját lakására vitt, hogy tudjon figyelni rám. 1 hét fekvést javasoltak jobban mondva 1 hét tehetetlenségre kényszerültem ,viszont én köztudottan nem tudok huzamosabb ideig egy helyben maradni. Eleinte próbálkoztam sorozatnézéssel,könyv olvasással még az írással is de nem kötött le semmi.  Egyedül az volt jó amikor ott volt mellettem  de nem várhatom el tőle hogy 0-24 ott legyen velem. Az ágyhoz kötöttségnek az utolsó napjaiban jártam amikor is  Attila le ment a boltba én pedig elhatároztam, hogy le megyek sétálni a tudta nélkül. Nagyon lassan eldöcögtem az ajtóig majd kimentem azon. Rettenetesen fájt,szédültem és a séta is nehézkesen ment de úgy voltam vele, hogy elegem van a fekvésből és ha bele halok is ki fogok menni sétálni. Mire a lifthez értem volna a liftajtó előttem kinyílott honnan Attila lépett ki. 

-Janka! te mégis mi a francot keresel itt?

-Sétálok. Illetve próbálkozok.

-Te is tudod hogy nem mehetsz sehova!

-Nem mondod meg, hogy mit csinálok még akkor sem hogyha téged szeretlek a legjobban ezen a világon. SENKI nem mondja meg, hogy mit csináljak! 

-De nem lehet járkálnod értsd már meg! 

De...én akkor is.... Miután ezt kimondtam és megpróbáltam Ati mellet elsétálni,tekintetem elhomályosult majd minden teljesen elsötétedett. Elájultam... szerencsére Attila elkapott így nem ütöttem meg semmim. Valószínűleg elgyengültem és a szervezetem megint csak nem bírta a veszekedést. Mikor felébredtem újra az ágyban találtam magam mellettem pedig Attila sürgött forgott. Hozott teát, takarót és mikor meglátta, hogy felébredtem odaült mellém és megfogta a kezem.

-Jobban vagy ? kérdezte 

-Igen... és .... Nagyon sajnálom hogy nem hallgattam rád.

-Megértem, hogy eleged van de ez most muszáj, hogy jobban legyél. Mondta majd megcsókolt. 

Ezek után beszélgettünk majd nyitódott a bejárati ajtó. Édesapám lépett be rajta majd egy hatalmas meglepődéssel az arcán szólalt meg.

-Mit tettél a lányommal???

-Én semmit.

-Apa.. 

-Nem, nincs apa most szépen haza megyünk és soha többet nem találkozol vele.Fogott és vitt le a kocsihoz melyet anyám vezetett.

Betett az autóba majd az összezavarodott Attilának mondott még valamit amit nem hallottam viszont nagyon durva arckifejezéssel rendelkezett.Ezek után beült a kocsiba és elhajtottunk. Mikor haza értünk bevitt a szobámba és bezárta az ajtót. Egyáltalán nem adott esélyt arra, hogy elmondjam neki mi történt.Hallottam ahogy anyám azt mondja hogy "lehetséges hogy félreértettünk valamit nem gondolod?" erre apám egy határozott nemmel válaszolt. Egy teljes napon keresztül be voltam zárva,miután anyám belépett a szobámba sírni kezdtem.

-Nem az ő hibája anya, ő nem tett semmit. Beszélj Apával kérlek!

-Apád nem fog engem meghallgatni. Neked kell vele beszélned.

Aznap este apám lépett be a rozoga és még mindig vérfoltos küszöbömön.

-Most már hajlandó vagy meghallgatni ?

-Talán...

Elmondtam neki ami történt és a szemében megbánást látva hozzá fűztem még egy pár mondatot:

-3 Hét... tudod milyen hosszú idő ez? Nem tudtam rólatok semmit! 1 Hétről volt szó Apa! A 2 között nagyon nagy különbség van! Megsérültem? Igen . Ápoltak ? Igen . De nem te voltál mellettem hanem Attila. 3 héten kereszül vigyázott rám.Nem vetted fel nekem a telefont. Féltettelek titeket annak ellenére, hogy nem voltam jó állapotban nem magamra gondoltam hanem rátok. Erre beállítasz,megfenyegeted a Barátomat és meg sem hallgatod mi történt amég te nyaralgattál? A baleset után is hívtak. És te akkor sem vetted fel. Attila végig ott volt velem. Elgondolkozhatnál néha azon, hogy nem minden úgy van, ahogy te azt elgondolod.

-Igazad van!Hívd fel a fiút. Meghívom egy bocsánat kérő vacsorára.

-Köszönöm!

Ezek után elhagyta a szobát én pedig felhívtam Attilát és meginvitáltam a békevacsorára.Meg is érkezett és Apa tőle is hivatalosan bocsánatot kért. Ezek után a vacsora a körülményekhez képes "jó" hangulatban telt, Attila aznap nálam aludt így vacsora után a lezuhanyoztunk amiben megint csak segítségre volt szükségem ugyanis sajnos huzamosabb ideig nem tudok állni mert elkezd fájni a seb és hasonlók.Szóval miután lezuhanyoztunk elmentünk a szobámba ahol még pár órán keresztül beszélgettünk átkötötte a sebem majd összebújva egy film közben álomba szenderültünk.