A Testőr (BTS Jimin FF.)

21.rész

Jimin jó reggeltet kívánva lépett be a konyába.

Én már egy ideje ott tartózkodtam Martha társaságában, és épp a reggelimet fogyasztottam. A férfi érkezésére felderültem és vigyorogva fordultam felé, mire ő odajött hozzám és egy szoros ölelésbe vont. Szokásosan remek volt a hangulat a konyhában. Elkezdtünk beszélgetni, miközben Martha már a tűzhely körül tevékenykedett. A levegőt isteni illatok lepték el, miközben jókedvűen számolt be mindenki valamiről. Jimin türelmesen megvárta, amíg befejezem az étkezést, és addig sem engedett el karjaival.

Felálltam a helyemről és a tányéromat a mosogatóba helyeztem. Vissza menve a helyemre, még mielőtt leültem volna, Jimin egy érzelmes csókba invitált. Én boldogan vetettem magam a férfi karjaiba, miközben én is átöleltem őt. Élveztem a sokáig tartó és kellemes csókunkat, illetve a férfi közelségét.

- Ezt mégis mire véljem?

Időnk se volt reagálni. Időnk se volt szétválni. Időnk se volt felfogni mi történik.

- Jin Ae asszony! - kiáltott fel meglepettségében Martha, ezzel visszarántva minket a valóságba.

Azonnal ellöktem magam a férfitól és döbbenten néztem a konyha ajtajában álló nőre. Édesanyám ugyanilyen arckifejezéssel meredt vissza rám. Mélyen elpirultam és a lábaim remegni kezdtek. Nem volt semmi értelme az egésznek. Hiszen anyámnak nem kéne itthon lennie. Sosincs itthon. Miért pont most állít be, bármi jelzés nélkül?!

Édesanyám eszméletlen ijesztőnek nézett ki azokban a pillanatokban. Ahogyan felváltva nézett rám, majd Jiminre, a vádló tekintetével. Senki nem mondott semmit. Csak álltunk mozdulatlanul, egyedül a gáztűzhely zaja töltötte be a légteret. Nem is tudtam mit kéne mondanom ebben a helyzetben. Megmagyarázni ezt már semmivel nem lehet. Hiszen anyám épp most nézte végig, ahogyan Jiminnel hosszasan smárolok.

Olyan volt az egész, mint egy rossz rémálom.

- A-anyám... - hangom erőtlen volt és remegett. Meg kellett kapaszkodnom a mögöttem lévő asztalban, nehogy összeessek. Hosszú másodperceken keresztül csak meredtünk egymásra anyámmal. Utáltam ezt az érzést. Hogy milyen kicsinek éreztem magam anyám előtt, miközben ő azzal a jól ismert gyilkos tekintetével méreget le és fel. Senki nem akarta megtörni a közénk beállt csöndet. Végül anyám megtette:

- Ji Yeon, ezt te sem gondolhatod komolyan! - minden szava lesújtó és nehéz volt. Tudtam, hogy egyből engem fog hibáztatni. Na de miért is? Amiért szerelmes vagyok?

- Jimin, téged nem azért alkalmaztunk, hogy elcsábítsd a lányunkat! Őszintén ezt mégis hogy gondoltátok?! - kezdett egyre jobban kiakadni, és látszott rajta, hogy nehezére esik kontrollálnia magát. Látva anyám lekezelő stílusát döntöttem úgy, hogy végre felszólalok ellene. Nem akartam többé olyan aprónak érezni magamat. Azt akartam, hogy meghallja a hangomat.

- Anyám... - vontam magamra a nő figyelmét teljesen. Hangom már biztosabb és szilárdabb volt, mint eddig - Szeretem Jimint. És ő is engem. Lehet, hogy ő csak egy alkalmazott, de nekem sokkal többet jelent. És ezt neked el kell fogadnod.

A magabiztosságommal letaglóztam anyámat. Döbbenten meredt rám hosszú másodperceken keresztül, ettől függetlenül továbbra is láttam hogyan ég a gyűlölet a szemeiben. Jogos, ugyanis még nem szólaltam fel ellene ilyen nyilvánosan. Mégis itt volt az ideje, ugyanis más kiutat nem láttam ebből a szituációból. Ha anyám háborút akar, akkor megadom neki.