A Testőr (BTS Jimin FF.)

Prológus

Hogy milyen az életem japán egyik legbefolyásosabb cég tulajdonosának a lányaként? Hát... finoman fogalmazva eléggé elcsépelt.

Kezdjük ott, hogy már rég nem a szülő hazámban élünk, mivel születésem után egyből el kellett hagynunk Japánt. Átköltöztünk Koreába, ahol most is lakunk. Ugyanis Japánban egy rivális cég vezetője és apám között túlságosan is nagy konfliktus alakult ki, ami miatt olyannyira berágott ránk a főnök, hogy képes volt embereket felbérelni, hogy megöljenek minket. Egy egész bagázs van a sarkamban a nap 24 órájában, csak azért, hogy megölhessenek. Milyen aranyos.

Tehát mivel a családunk nem volt biztonságban Japánban ezért átköltöztünk ide, Szöulba és próbáltunk minél feltűnésmentesebben áttelepülni, hogy nehogy ide is kövessenek minket és 21 év elteltével mondhatom, hogy ez a terv talán sikerült is, mivel még mindig itt vagyok.

Viszont mivel még mindig fent áll annak az esélye, hogy megtalálhatnak minket, ezért nem mehetek az utcára. De úgy így konkrétan soha nem hagyhatom el a házat! Ugyanis, ha engem megölnek akkor az örökséget szétosztják ezt pedig természetesen nem szeretnék a szüleim ezért most én játszom a sérthetetlen Szent Szűz Máriát.

Illetve vannak kivételes alkalmak. Csak akkor hagyhatom el a kalitkámat, amikor a szüleimmel kell megjelennem mindenféle jótékonysági meg baráti gálákon és egész este ott kell vigyorognom olyan emberek előtt, akiket még soha életemben nem láttam, sőt valószínű, hogy a jövőben sem fogunk találkozni. És még akkor mehetek ki amikor tánc edzésre megyek, mivel szerencsére a szüleim támogatták azt az ötletet, hogy sportoljak valamit, ezért beírattak egy tánciskolába.

Innen következik az, hogy mivel nem hagyhatom el a házat, ezért magán tanuló vagyok. Azaz én ugyanazt a szenvedést élem át, mint a többiek csak én itthon. Egyedül. A nálam háromszor idősebb tanárokkal.

És természetesen az imént felsorolt 2 szituációból levezethető az, hogy nincsenek barátaim. Még a táncon sem, mivel az ott lévő kortársaim vagy levegőnek néznek, vagy csak akkor szólnak hozzám, ha hajgumit szeretnének tőlem...

Természetesen még mindennek az elején próbáltak közeledni hozzám és ismerkedni velem, de igazából én voltam az, aki eltaszítottam magamtól őket, ami ironikus valljuk be, úgy, hogy most éppen arról siránkozok, hogy nincsenek barátaim. De muszáj volt ellöknöm őket, mivel meg van tiltva, hogy barátaim legyenek. Már az alkalmazottaknak is nagyon durva titoktartási szerződést kellett aláírniuk és betartaniuk ezért nem vállalhatjuk a kockázatot, hogy felelőtlen velem egykorúak a közelembe kerüljenek és netán információkat szivárogtassanak ki. Magányos egy business az már biztos.

Ja igen, most jöjjön a kedvenc részem az egészben...

... a szüleim.

Azt sem merem kimondani, hogy nekem egyáltalán volt gyerekkorom...Már egészen kiskorom óta csak olyan emlékeim vannak, hogy itthon vagyok, konkrétan alig hagyom el a házat. Itthon is maximum csak olyan dolgok történtek, hogy néha megijedtem a magas, vaskos, komor öröktől, akik a házunkat őrizték, vagy, hogy milyen jót beszélgetek a bejárónőkkel, akik egyben a bébi szittereim is voltak, vagy ahogy figyelem anyát miközben belemerül abba a tömérdek papírmunkába stb.

De érdekes módon édesapám semelyikben sem szerepel.

Félre ne értsék, vannak jó emlékeim is a szüleimmel, mivel amíg nem lettem magántanuló, számomra csak hárman léteztünk ezen a világon. Mert akkor olyan erős kötelék volt közöttünk, amit senki és semmi sem tudott volna kettétörni... Hát megtették ők! Néha még most is vissza akarok menni abba az időbe... Amikor mindketten itthon voltak és foglalkoztak velem. Ahogy hárman felettébb boldog pillanatokat töltöttünk együtt, amikor közös programokon vettünk részt... De ennek már mind vége.

Ugyanis 7 éves koromban minden megváltozott. A szüleimből - mint egy varázsütésre - más ember lett. Átváltottak abba a stílusba, akik számára már nincs is semmi más csak a munka. Sem az egészségük, sem a kapcsolataik, sem a családuk ...sem a lányuk nem számít... Csakis az éjjel-nappal folyó munka és a sok pénz, pénz és pénz...Ez azóta is így van.

Konkrétan az alkalmazottakat hívhatom az igazi családomnak mivel ők voltak szüleim helyett szüleim. Ők neveltek fel engem, mivel a szüleim sokszor éjszakáztak bent a cégnél, így egyáltalán csoda volt, hogyha láttam őket...És ezzel a fordulattal ők gyökerestül ki is vágták magukat az életemből.

Így ők most már csak 2 idegen a számomra, akiket a "szüleimnek" nevezek...

Sziasztok!❤
Igen, végre elkészültem vele és sajnálom, hogy egy lusta köcsög voltam de legalább itt van a prológus! 😅❤
Remélem tetszeni fog a történet, őszintén előre nem tudom megmondani hogy milyen hosszúak lesznek a részek, mert mindig a cselekmény száltól függ, de igyekszek őket hosszúra megírni!
Még egyszer remélem hogy élvezni fogjátok a történetet és köszönöm hogy elolvastátok!!!