A Testőr (BTS Jimin FF.)

18.rész

*Ji Yeon szemszöge*

Vegyes érzelmekkel keltem ki az ágyamból. Egyfelől nagyon örültem az ébresztőmnek, ugyanis Jimin megígérte, hogy reggel már az ajtóm előtt fog várni, ami miatt már eleve eléggé fel voltam csigázva. Másfelől viszont ma jött el a nap, amikor utazunk szülőhazámba a családi találkára és.... Meh. Nagyjából ennyi kedvem volt hozzá.

Így végül nagy nehezen kikeltem az ágyamból, miután kikapcsoltam az ébresztőmet, és a reggeli álmosság ellenére, viszonylag gyors léptekkel közelítettem az ajtóm felé. Éreztem, ahogy az adrenalin egyre magasabbra hág bennem, amint szép lassan realizálom magamban, hogy végre találkozok Jiminnel. Igaz, csak 3 napra ment el erre a hülye kiképzés izére, de annyira hiányzott, mint még soha senki más. Kezdek rájönni, hogy valószínűleg ragaszkodási problémáim vannak... De a lényeg, hogy végre itthon van! Egy hatalmas vigyorral nyitottam ki az ajtót, csak azért, hogy szembe találjam magam... a folyosóval.

Összezavarodottan néztem körbe, még a szomszéd szobába is bekukucskáltam, hátha csak eltévesztette a szobát, de nem láttam sehol. Sőt, egyetlen árva lelket sem láttam a közelben, egyedül az őrt a folyosó végén, aki világélete óta ott áll, és "rám vigyáz". Mert olyan sokan törnek be a házunkba...

Így csalódottan csuktam vissza lassan az ajtót. Sokáig csak magam elé bámultam, a gondolataim pedig csak cikáztak a fejemben.

"Lehet még túl korán van" - nyugtattam magamat, mire az órára néztem, amely 8:32-t mutatott - "Hát... határeset"

Így hát elkezdtem a szokásos reggeli rutinomat. Bezárkóztam a fürdőbe, hogy a napomat egy zuhannyal kezdjem. Beindítottam zenét is, hátha az könnyíteni fog a hangulaton, de a hangos zene sem bírta elnyomni a gondolataimat. Elég paranoiás típus voltam eddig is, de most, hogy a legfontosabb személy az életemben nem ad magáról semmi hírt, egyenesen áthágta a feszültség szintem a plafont.

Gyorsan abbahagytam a zuhanyzást és egy törölközőt magam köré csavarva rohantam az ágyamhoz. Onnan felvettem a telefonomat, és reménykedtem abban, hogy minimum 20 olvasatlan üzenet fog várni. De semmi. Sóhajtottam egyet, majd inkább visszamentem a fürdőbe, hogy rendesen megtörölközzek. Kényelmesen felöltöztem egy otthoni viseletbe, majd ismét az ajtómhoz mentem, eredetileg, hogy lemenjek a konyhába reggelizni.

Viszont amint rátettem a kilincsre a kezem, lefagytam. Mi van, ha most áll itt az ajtóm előtt? Gyorsan kifújtam a bennem ragadt levegőt, és ismét nagy hévvel csaptam ki az ajtót, arra számítva, hogy a várva várt személy most végre itt lesz, de ismét semmi. Így hát letörten indultam a konyhába.

Amint beléptem, Martha már szokásosan ott volt. Természetesen egyből észrevette, hogy valami bajom van, és ennek hangot is adott:

- Rosszul aludtál, Édesem, vagy mi van? - kérdezte lágy hangon, és odajött hozzám, hogy megöleljen. Én engedtem neki, és a fejemet a vállára hajtottam, élvezve a közelségét.

Most így belegondolva manapság nagyon keveset beszélek Marthaval. A nap 24 órájában Jiminnel vagyok, így nincs relative időm Marthara. Pedig egész végig ő volt az egyetlen, aki ennyi év után is kitartott mellettem. Emiatt olyan szintű bűntudatom lett, mint még soha. És ez egyáltalán nem segített az állapotomon.

- Aggódom Jimin miatt... - mondtam halkan, ügyelve arra, hogyha bárki más alkalmazott a közelünkben járna, ne hallja.

- De hiszen ma jön vissza - válaszolt a nő, miközben elengedett és ment tovább a dolgára.