A Testőr (BTS Jimin FF.)

7.rész

"- Imádkozzunk, hogy nincs náluk fegyver!"

Hogy tessék? Mert lehet, hogy van náluk fegyver? Őszintén ez az opció fel sem merült bennem egészen addig, ameddig Jimin meg nem említette. Viszont ezzel csak még nyugtalanabb lettem.Mint ahogy az gondolom, már mindenkinek feltűnt: nem ápolok valami jó kapcsolatot a fegyverekkel. Először a lövöldözés a parkban, aztán a merénylet a cukrászdában, aztán most tessék: megint üldöznek engem. Csak most kocsival száguldoznak utánunk miközben mi is közel 200 km/h-val suhanunk az országúton. Amúgy nagyon bírom.

Mivel hosszú percek után sem érzékeltünk semmilyen lövést felőlük, ezért kissé megnyugodtam, hogy nem akarnak a kocsiban ülve lelőni. Viszont ez a pillanatnyi nyugalmam egyből szerte foszlott, amint láttam, hogy Jimin merre tart: a város felé. Szöul egy gyönyörű város. Tele lélekkel, rengeteg embernek ad szállást és ipari központ is, ahol sosem áll meg az élet. Hatalmas település, és mi most éppen felé száguldunk. Mondanom sem kell, hogy mennyire nem díjazom az ötletet. Hogy akar Jimin navigálni a több millió kocsi és ember között?! Simán el is csaphatunk valakit, vagy a végén még balesetet okozunk!

- J-Jimin...? - kérdeztem elhaló hangon összesen ennyit, de a férfi ebből is értette mire gondolok.

- Ne aggódj, van egy tervem - mondta mély hangon továbbra is az útra koncentrálva. Egyre közelebb értünk a városhoz, amivel én egyre csak nyugtalanabbá váltam. A csöndből gondolom leszűrte Jimin, hogy bajom van, ugyanis egy pillanatra rám emelte a tekintetét. Őszintén el sem akarom képzelni hogyan néztem ki abban a pillanatban. Levert a víz, hiperventilláltam a bennem egyre magasabbra szökő adrenalintól, úgy kapaszkodtam az ülésembe mintha az életem múlt volna rajta és még hosszan sorolhatnám.

Nem voltam igazán a helyzet magaslatán, fogalmazzunk így.

A következő pillanatban viszont nem várt dolog történt: Jimin tenyerét a combomon éreztem, nem sokkal távolabb a térdemtől. Szimplán a lábamra helyezte a kezét, de csupán ettől a gesztustól olyan nyugalom hullám futott végig a testemen, hogy egy pillanatra el is felejtettem, hogy éppen üldöznek minket. A tekintetemet én is elkaptam az útról és a férfi sötét szempárjába néztem, amik engem vizslattak. Elvesztem a tekintetében, és miután kezdett leesni, hogy amúgy a keze még mindig a combomon van, pír ült ki az arcomra.

Nem mintha zavart volna, vagy valami ilyesmi...

- Bízz bennem, Ji Yeon - ennyit mondott egy halvány mosollyal, mély hangon, így ismét megnyugtatva engem. Valamiért hittem neki. Elhittem neki, hogy semmi bajom nem fog esni, akkor is, ha ilyen őrült szituációba kerülünk. Elhittem neki, hogy semmi bajom nem fog esni, amíg ő mellettem van.

A kezét elvette tőlem és visszarakta a sebességváltóra, amit én egy kicsit zokon vettem.

- Van más választásom? - kérdeztem vissza, miközben átléptük a város határát. Itt már látványosan lassabban mentünk, de közelébe sem értünk továbbra sem a megengedett sebességnek.

- Végül is, ki ugorhatsz a kocsiból, ha akarsz... - jött a válasz, majd néhány másodperc csönd után elnevettük magunkat. Mi így oldottuk a feszültséget és próbáltuk elterelni arról a figyelmet, hogy éppen üldöznek minket.

- Őszintén átfutott az agyamon... - vallottam be őszintén, viszont a következő pillanatban tényleg majdnem ki is estem. Ugyanis Jimin élesen fordult egyet balra, egy szűkebb utcába, amelyen sokkal kevesebben voltak. Kétségbe esetten kapaszkodtam meg az ülésben, amint neki fejeltem az ablaküvegnek és csodálkoztam, hogy nem tört be, pedig elég nagy erővel ütődtem neki - É-én csak viccnek sz-szántam...