Vámpírnak születve (Szünetel)

25.fejezet

Kate szemszöge:
Miután mindketten megnyugodtunk, megegyeztünk abban, hogy először az én, majd az ő lakására megyünk pakolni. És sikerült arra is rávennem, hogy azért nézzünk be nagynénémhez, nincs-e baja, és a kedvenceim is meg leszenk-e ott. Még előtte el akartam búcsúzni barátnőmtől, ezért elmentem ahhoz az ajtóhoz, ahol mondta, hogy jelenleg lakik. Kopogtam párat, mire Hannah nyitott ajtót.
- Szia - mondtam feszengve.
- Szia - mondta ő is, kissé lazábban.
- Most indultok? - kérdezte, mivel én nem folytattam a társalgást.
- Jah...igen, csak el akartam búcsúzni. Nemtudom mikor látjuk újra egymást - vontam meg vállamat, mintha nem is érdekelne a dolog.
- Remélem biztonság helyet találtok, ahol boldogan élhettek - melegen mosolygott rám.
- Te nem szeretnél velünk jönni? - kérdeztem reménytelien.
- Nem, nekem ez az otthonom - lombozott le azonnal. Elmorzsoltam egy könnycseppet és közelebb lépve hozzá szorosan megöleltem.
- Hiányozni fogsz - suttogtam.
- Ahogyan te is nekem - mondta magához szorítva.
- Akkor megyek is, vigyázz magadra - bontakoztam ki az ölelésből. Hannah kedvesen bólintott és mikor elértem a földszintre, még integettünk egymásnak, mielőtt James-szel kiléptünk volna a sötét utcára. A kocsi, amivel jöttünk még mindig a sarkon állt, mindketten beszálltunk és csendben elindultunk az éjszakába. 12 óra körül járhatott, gondoltuk, hogy ilyenkor nem járnak sokan a városban. Ha mégis láttunk egy embert, megvizsgáltuk nem ismerjük-e és vajon követ-e minket. Szerencsére közel laktam a hotelhez, ezért pár perc múlva már kis kertes házam előtt álltunk. Felszedtem az ajtó mellett lévő virágcserép alatt lévő pótkulcsot, és kinyitottam vele az ajtót. Nem is emlékszem mikor voltam itt utoljára, és most megint elmegyek. Azonban lehet ezúttal véglegesen. Azon járt az eszem, vajon Paul keresett-e, miközben egy nagy sport táskába pakoltam a fontos dolgokat. Remélem nincs baja, borzasztóan hiányzik. De tudom, hogy mindkettőnek jobb így. Mialatt a meleg cuccokat pakoltam a táskába átvettem én is ruhámat. Koszos voltam, de nem érdekelt, sietni kellett. A nyár már a vége felé járt és gondoltam Franciaországban sem volt sokkal melegebb. Annyira teletöltöttem a táskát, hogy szinte meg sem bírtam emelni. James segített kivinni a kocsihoz, amíg én bezártam magunk mögött a házat és már indulhattunk is tovább. Vajon a szomszédoknak feltűnt, hogy már hetek óta nem vagyok itthon? Mondjuk sosem voltunk jóban, szóval valószínűleg engem sem érdekelt volna ha eltűnnek pár hétre. Azért arra, hogy néha lecsapolja őket, tökéletesek voltak. Gonosz mosoly jelent meg arcomon erre a gondolatra, ami Jamesnek is feltűnt.
- Mi a vigyor tárgya? - kérdezte. Én csak megráztam fejemet, nem gondoltam, hogy értené a poént.
Tíz perccel később, a város közepén leparkoltunk egy több szintes épület előtt, ahol James lakott. Miután beütötte a számkombinációt beléptünk az épület földszintjére, onnan a lift felé mentünk. James megnyomta a tizedik emelet gombját és a lift elindult. A belső tükrös rész éppen jól jött, kócos hajamat próbáltam igazgatni, miközben vártam, hogy felérjünk az emeletre. A tizediken megálltunk és a folyosón megkerestük James lakásának ajtaját. Kulcsa végig telefontokja alatt lapult, így nem kényszerültünk arra, hogy be kelljen rúgnia az ajtót, ami elég nagy feltűnést keltett volna. Míg James pakolt, én kicsit körbenéztem a lakásban. Igaz egyszer már jártam ott, de akkor nem volt időm jobban megnézni a helyet. Elég nagy volt a rumli, sörösüvegek, csipszes zacskók, ruhadarabok mindenhol. A falakat furcsa festmények díszítették, számomra csak színek összessége volt az egész, de nem voltam otthon ebben a témában. Személyes dolgot nem sokat találtam, a lakása úgy nézett ki mint valami bútoráruház reklámja. Egyetlen dolog lógott ki ebből a sorból, és az a madár helye volt. Nem a madárka, csak a helye, mivel őt nem láttam sehol.
- Figyelj James! Hova lett Kate? Ugye nem dobtad ki szegényt? - kiabáltam hátra kínosabb röhögve. Semmi válasz.
- James? - szólítottam már kissé idegesebben és visszafelé kezdtem lépkedni.
- James ez nem vicces, szólalj már meg! - a fürdő felé tartottam,  ahol utoljára láttam. Az ajtó résnyire nyitva volt, fény szűrődött ki a helyiségből. Bíztam vámpír erőmben, de azért egy vázát is magamhoz kaptam a biztonság kedvéért. Szabad kezemmel belöktem az ajtót és ekkor pillantottam meg James testét a fürdőszoba padlóján. Tarkóján ütés hatására keletkezett sérülés látszott, a kád szélét véres csík díszítitette, ahová a zuhanás következtében bevághatta fejét. A vázát félre raktam és lehajoltam hozzá, azonban egy kábel került nyakam köré és rántott vissza a magasba. Izmos férfi testnek csapódtam, aki újabb hurkot csavart nyakam köré, miközben én próbáltam visszatartani a kábel szorítását. Hátrálni kezdtünk, én rémülten kapkodtam levegő után, majd az ajtókerethez emeltem lábamat és úgy löktem el mindkettőnket. A férfi nem számított a hirtelen lökésre és elvesztette egyensúlyát, így a földön kötöttünk ki. Kicsit lazult a szorítás a nyakamon, ezért egyik kezemmel a földön próbáltam valami tárgyat keresni. Szerencsémre pont egy üres sörösüveg került a kezem útjába, megragadtam és ahol szerintem volt a férfi, oda mértem egy jókora ütést. Az idegen fején darabokra tört az üveg, kezei erőtlenül estek vissza. Legurultam a férfiról és párszor beszívtam, majd kifújtam a levegőt, fájdalmasan nyeltem egyet, mikor torkomhoz nyúltam. De nem volt időm tétlenkedni, az idegen férfi biztosan nem véletlenül volt itt, ezt volt a megbízása. Ami azt jelenti többen is jöhetnek. Azonnal el kell tűnnünk innen. Gyorsan az ájult Jameshez ugrottam, először megfordítottam, majd vállát kezdtem rángatni, de ez sem segített. Fölálltam a csaphoz, és hirtelen ötlettől vezérelve kiborítottam a fogkeféket a tartó pohárból, amibe vizet töltöttem és James arcára borítottam. Barátomnak a hideg víz hatására kipattantak szemei és prüszkölve ült fel a földön, de a gyors mozdulat miatt sajgó fejéhez kapott.
- Mi történt? - kezdte el törölgetni arcát.
- Egy kigyúrt állat az előbb majdnem megfojtott. Téged biztosan hátulról lepett meg. Olyan halkan csinált mindent, hogy amíg ide nem jöttem, fel sem tűnt semmi.
- Hadd nézzem - indult meg azonnal, én pedig segítőkészen nyúltam karjához, hogy felhúzzam. A nappaliba kiérve a férfit ugyan úgy találtuk ahogyan ott hagytam, ájultan feküdt, néhány üvegszilánk állt ki a homlokából, ahonnan folyamatosan szivárgott a vér.
- Ismerem őt - szólalt meg mellett James.
- Micsoda? Honnan? - lepődtem meg felfedezésén.
- Apámnak dolgozott. És mivel már ő nincsen, biztosan Jackson vette át az irányítás. Szerintem most az összes vámpírvadászt ránk szabadította.
- Kurva életbe. Akkor sietnünk kell - mondtam és a félig töltött bőröndbe kezdtem dobálni még fontosnak tűnő dolgot.
- Biztos, hogy élve akar minket. Akkor lesz csak teljes a bosszúja, ha ő ölthet meg minket - magyarázta James a fotelbe ereszkedve. Szavaira csak még hevesebben kezdtem pakolni, és mikor már szinte semmi hely sem maradt, behúztam a bőrönd cipzárját. A kijárat felé rancigáltam, miközben Jamesnek szóltam, hogy jöjjön már. Ő becsukta az ajtót és végül együtt szálltunk be a liftbe. Furcsa érzésem támadt. Mi lesz, ha kinyílik az ajtó és ott fog várni ránk Jackson? Vagy kimegyünk az utcára és ő már a kocsiban fog ülni? Idegesen dobogtam lábammal, mikor végre kinyílt a lift ajtaja. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, miután megállapítottam, hogy senki sincs a folyosón. Egészen a kocsiig rohantunk, a csomagot bevágtam a hátsó ülésre, majd a volán mögé ültam. James nem vezethetett ilyen állapotban. Kikanyarodtam a főútra és a reptér felé vettem az irányt. Nagyon úgy tűnt, hogy talán jobbra fordulnak a dolgaink.