Vámpírnak születve (Szünetel)

15.fejezet

Kate szemszöge:
Az út hátralevő részében levakarhatatlan volt a mosoly az arcomról. Ilyen szintű boldogságot utoljára vámpír létem előtt érezhettem. Sosem hittem volna, hogy egy vámpír vadász karjaiban találom meg  újra ezt az érzést. Viszont ahogy egyre közeledtünk nagynéném háza felé, bennem felmerült egy kérdés. Hogy magyarázom James jelenlétét? Azt nem mondhatom, hogy vámpír, hisz érezni vére szagát, bőre se nem fehér, se nem hideg. De pont az előtt, hogy megérkeztünk volna eszembe jutott. James leállította az autót az általam mutatott ház előtt és kihúzta a slusszkulcsot. Pár percig még csendben ültünk a kocsiban és vártunk...pontosan nem tudom mire. Addig is én körbenéztem a számomra jól ismert helyen, ahol gyerekkoromat töltöttem. Szinte semmit sem változott, a ház ugyan olyan és az udvaron lévő állatok is megvannak, mondjuk lehet nem pont ugyan azok. Miután James felocsúdott, kiszállt az autóból, majd átjött a másik oldalra is, hogy engem kisegítsen. Ezután kivettem a hátsó ülésről az állatokat és együtt elindultunk a ház felé. Megnyomtam a csengőt, nagynéném pedig pár perc után ajtót nyitott. Látszott rajta, hogy nagyon megdöbbent.
- Kate! - mondta vidáman és szorosan magához vont. Én is boldogan öleltem, hisz már nem láttam vagy ezer éve. Miután kibontakoztunk az öleléséből, nagynéném kérdőn nézett rám, majd Jamesre. A fiú kínosan topogott magába, nem tudta mit kéne tennie.
- Mary ő itt Paul. Tudod a gyermekkori barátom - mondtam annyira határozottan amennyire csak tudtam. Láttam, hogy egy kicsit megkönnyebbült.
- Paul nahát! Hihetetlen sokat változtál mióta nem láttalak - szólt kedvesen.
- Öö... hát igen, elég rég volt már. De te semmit sem változtál Mary, még mindig nagyon fiatalos vagy - próbálkozott James és egy megnyerő mosolyt is villantott. Nagyon azon voltam, hogy ne röhögjem el magam, ilyet Paul biztos sosem mondott volna.
- Köszönöm - nevetett fel nagynéném - Gyertek beljebb - állt hátrább az ajtóból. Jamesnek igaza, volt Mary tényleg semmit sem változott, bár ez magyarázható vámpírságával, de a ház belülről sem változott. Ugyanazok a régi bútorok, bársony szőnyeg, bekeretezett képek stb. Fogadni mernék, hogy a szobámmal sem tett semmit. Nagynéném leültetett minket az étkezőben, míg ő elment teát készíteni. Mikor végre kettesben maradtunk James dühösen fordult felém.
- Szóval most hirtelen Paul-lá változtam?
- Miért mit gondoltál? Mondtam volna azt, hogy egy embert hoztam a házába, aki amúgy vámpír vadász?
- Jó persze ezt nem, de akkor is szólnod kellett volna nekem, még a kocsiban.
- Akkor még azt sem tudtam mint mondjak, hirtelen ötlet volt. De nyugalom, már minden rendben - mondtam és közelebb hajoltam hozzá, hogy megcsókolhassam. Éreztem, hogy ettől ellazult és mohón visszacsókolt. Ám gyorsan abba is hagytuk, mivel hallottam, hogy nagynéném elindult a konyhából. Mikor visszatért, elénk rakta a teákat és leült egy harmadik székre. Lassan mindenki elkezdte inni a forró italt, de megszólalni senki sem mert. Végül Mary megköszörülte torkát és félénk nézett.
- Szóval ti végig tartottátok a kapcsolatot?
- Az az igazság, hogy én Paul-lal dolgozok, vagyis ő a főnököm - mondtam, majd Jamesre pillantottam, ezzel jelezve, hogy folytassa. Ő vette a lapot és neki is kezdett.
- Nos igen, van egy kis állatkereskedésem ahol Kate a pénztáros. Így könnyű tartani a kapcsolatot, mivel minden nap találkozunk - fejezte be barátom, egy kínos mosoly kíséretében.
- Igaz, tényleg említette Kate, hogy ott dolgozik, de sosem hittem volna, hogy te vagy a főnöke - fürkészett tekintetével Mary. Ezután újból beállt a csönd. Nekem pedig már a teám is elfogyott, így azzal se tudtam magamat elfoglalni. Majd megint nagynéném szólalt meg.
- Paul kihoznád a konyhából a sütiket ha megkérlek? - kérdezte Jamestől, aki azonnal ugrott is. A mázlista, ő legalább egy kis időre elszabadulhat innen. Még sokáig nézte James távolodó alakját és mikor meggyőződött róla, hogy már nem hall, felém fordult.
- Kate mi ez az egész? Úgy volt, ha vámpírrá változol minden kapcsolatot megszakítassz az emberekkel.
- Paul nem tudta meg, hogy szörnyeteggé változtam és mivel ő az egyetlen és legjobb barátom, inkább mellette maradtam.
- Jól van, de akkor hol van ő? - dőlt hátra a székben Mary és elől keresztbe tette kezeit. Meglepett kérdése, kezdtem kicsit feszülten érezni magam.
- Miről beszélsz? Ott van a konyhában - mutattam a helység felé.
- Kate ne nézz hülyének. Tudom, hogy ő nem Paul. Először is a barátodnak kék szeme van, másodszor pedig igaz, hogy már száz év fölött járok, de azért még elhallok idáig a konyhából - baszki, úgy tűnik nincs esély rá, hogy ezt letagadjam.
- Szóval ki ez az ember és mit keres itt? - nézett mélyen a szemembe. Most mondjak el mindent? Valljam be, hogy együtt vagyok egy vámpírvadásszal? Hát igen, pontosan ezt tettem, csak azt hagytam ki, hogy egy párt alkotunk. Röviden és tömören meséltem el mindent. Leginkább James apjáékkal töltött időt ecseteltem, majd ő is visszatért közénk.
- Kicsit eltévedtem a konyha felé menet, úgy tűnik az évek alatt kiesett mi merre van - mondta miközben lerakta élénk a sütiket.
- James hagyd, már mindent tud - szóltam keserűen.
- Ohh...rendben - miközben visszaült helyére gyengéden végig simitotta vállamat, ami Marynek is feltűnt és szúrós szemmel nézett rám. Talán már ennyiből rájött mindenre. Épp szólni akart, mikor az ajtó hatalmas csattanással kinyílt.
- Megjöttem! - kiáltott egy ismeretlen férfi hang. Láttam ahogy nagynéném ereiben megfagyott a vér, arca holt sápadtá vált. De azonnal feleszmélt miután meghallotta, hogy a férfi felénk közeledik. Én is hallottam ahogy súlyos léptekkel az előszobából már a nappali felé tartott.
- Gyorsan! Bújjatok el a fürdőben! - ráncigált el minket az asztaltól Mary, majd betuszkolt egy kis fürdőbe. Nem pontosan értettem mi volt ez a hirtelen reakció az idegen érkezésére. A léptek végre elértek az étkezőig, ahol megálltak és halk beszélgetést véltem hallani. Hogy jobban értsen résnyire kinyitottam az ajtót, kint pedig megpillantottam nagynénémet, aki egy magas, barna hajú és kissé borostás férfival beszélgetett. Arcát nem teljesen láthattam, mivel féloldalasan állt.
- Mit keresel itt? - nézett rá nagynéném kissé idegesen.
- Tartozol nekem 3 csomag vérrel Mary. Jöttem, hogy törleszthess - szólalt meg mély hangon az ismeretlen. Nagynéném égnek emelte a szemeit és felsóhajtott.
- Nem tudtál volna előbb ide szólni?
- Miért talán megzavartam valamit? - nézett gyanakodva az üres teás csészékre.
- Csak pár barátnőm volt itt, de már elmentek - hazudta Mary - Megyek a csomagért - sietett el. Ezután a férfi egyedül maradt és lassan körbenézett a szobában, így végül megláthattam arcát, de egyáltalán nem volt ismerős. Viszont ha vérért jött biztosan vámpír. Mary pár perc múlva 3 tasakkal tért vissza az étkezőbe. A férfi mosolyogva fogadta el azokat.
- Ezért szeretlek hugicám, mindig betartod az ígéretedet - megdöbbentett kijelentése. A húga? Ne, ne, ne, ez nem lehet igaz.
- Rendben, most pedig menj el Peter - lökdöste ki a férfit az ajtón. Ekkor már biztos voltam benne, felismertem a nevet. Ez a férfi az apám...