Vámpírnak születve (Szünetel)

17.fejezet

Kate szemszöge:
Arra kellett kelnem, hogy valaki egy vödör vizet zúdít a nyakamba, ami nem volt kellemes érzés. Azonnal kipattantak szemeim, ezzel egy időben pedig szembe találtam magam Jackson undorító mosolyával.
- Jó reggelt Csipkerózsika. Hogy aludtál? - kérdezte, majd felállt gugoló helyzetéből. Meg kellett szoknom a hatalmas fény áradatot, mire körül tudtam nézni. Egy kis füves részen ültem, előttem valamivel távolabb az út volt, amelyen gondolom jöttünk, mögöttem pedig amerre csak elláttam végig kukorica ültetvény volt. Egy kis idő elteltével emlékeim is visszatértek. Ahogyan betörtek hozzánk, engem pedig elhurcoltak. Vajon mi történhetett nagynénémmel?
- Hé! - kiáltottam a kocsi mellett álló két férfinak. Ők rám pillantottak, még beszéltek pár sort, majd James apja elindult felém, míg Jackson kinyitotta az autó csomagtartóját. Amint megállt előttem elkezdtem ráncigálni kezeimet, amelyek lábammal együtt voltak összekötözve. Milyen ismerős helyzet...
- Engedjen el! - néztem fel rá dühösen. Ő válasz helyett csak hátra pillantott érkező fiára. Jackson egy hatalmas táskát dobott le a fűbe és egyesével kezdte kipakolni belőle puskákat, pisztolyokat, tőröket és késeket. Nagyon nyeltem ezek láttan. Mégis mit akarnak tenni velem?
- Jaj ne nézz már így - szólt előttem térdelve - Csak egy játékhoz kellenek.
- Hogy mi van? - kaptam fel fejem.
- Mivel nemtudod hol van apád, nem vesszük hasznodat. Az ilyen esetekre pedig kitaláltuk egy játékot - vette át a szót apja.
- A lényeg, hogy beeresztünk a kukoricásba, adunk egy kis előnyt, majd utánad megyünk és aki először talál meg, annak jár a megtiszteltetés, hogy megölhet - magyarázta, miközben szép lassan kinyitott egy bicskát. Ezután még nagyobbat nyeltem és elkezdtem latolgatni túlélési esélyeimet. Igazából egészen jól álltam, amíg Jackson meg nem szólalt.
- A kezeden természetesen rajta marad a kötél, plusz kaptál egy kis drogot a szervezetedbe, hogy ne fuss, úgy mint egy gepárd - vonta meg vállát, mintha ez teljesen normális lenne. Így már esélyem vészesen közelített a 0%-hoz. Kéz nélkül nemtudom őket leteperni, maximum akkor sikerülne beléjük mélyesztenem vámpír fogaimat ha hátulról támadnék, de akkor is kérhetnének egymástól segítséget. Miközben ezen agyaltam Jackson elkezdte levágni lábamról a kötelet és miután végzett felrántott a földről. A kukoricás elé lökdösött és a fülembe súgta: 10 másodperc előny, sok sikert. Majd hátrált két lépést.
- 1.....2.... - kezdett hangosan számolni James apja és talán ekkor tudatosult bennem, hogy meg fogok halni. Mit tehettem volna? Futottam....

James szemszöge:
Próbáltam úgy tenni Kate apja előtt mintha tudnám hová tartok, de igazából fogalmam sem volt merre menjek. Csak annyit tudtam, hogy a kocsi amit láttam vélhetően apámé volt, ezért mentem egyenesen, hátha találunk valamit. Kissé gyorsan hajtottam, mert féltem, hogy sokkal előttünk járnak, mikor hirtelen egy hatalmasat fékeztem. Még szerencse, hogy be voltunk kötve különben szépen lefejeljük a műszerfalat.
- Megőrültél? - nézett rám dühösen Peter. Én válaszra sem méltattam, egyszerűen lefagytam attól amit láttam. Az út szélén állt a fekete Range Rover, mögötte pedig óriási kukorica ültetvény terült el. Oh nem, nem.....ez nem lehet igaz. Azonnal kivágtam a kocsi ajtaját és az ültetvény felé kezdtem rohanni. Hallottam, hogy Peter is utánam jön.
- Hé kölyök most mit művelsz? - ordította. Ha elmondom neki a játékot, biztosan megöli a testvéremet és az apámat, de ha nem mondom el lehet, hogy Kate fog meghalni.
- Csak maradjon a kocsinál. Mindjárt jövök - kiáltottam vissza vállam fölött.
- Miért te mit csinálsz?
- Mondom a kocsinál! - álltam meg egy pillanatra, hogy ránézhessek, ezzel nyomatékosítva mondandómat.
- Jól van - emelte fel maga mellé kezeit. Én visszafordultam a kukoricákhoz, kifújtam az eddig benntartott levegőt, majd beléptem a sűrű növények közé.

Kate szemszöge:
- Baszki, baszki, baszki - ismételgettem, miközben futottam amilyen gyorsan csak tudtam, nem foglalkozva az arcomat csapkodó növényekkel. Mögöttem hallottam, hogy háromszor a levegőbe lőnek.... tehát elindultak. Sajnos a drog megtette a hatását, ami nem csak lelassított, hanem szédültem is tőle, valamint látásom is kezdett elhomályosodni. Azt sem tudtam merre tartok csak futottam és futottam. Magam sem hittem, hogy ezt túl fogom élni. Alig kaptam levegőt, ziháltam és ide-oda kapkodtam fejemet, folyton arra számítva, hogy oldalról támadnak meg. Ekkor valaki elém vágott, megtorpantam és ijedtem néztem szembe vele. Jackson... Sikítani akartam, de kezével betapasztotta számat.
- Shh én vagyok az - suttogta. A hangja más volt, ezért párat pislantottam, hogy kitisztuljon látásom, ezzel együtt pedig kiderült, hogy James-szel állok szemben. Hála Istennek... Ennyire még sosem örültem neki. Mikor már biztos volt benne, hogy nem sikítok, elvette kezét.
- Nagyon csendben kell lennünk különben megtalálnak - mondta, miközben óvatosan elindultunk egy irányba. Míg nesztelenül próbáltunk kijutni a kukorica ültetvényből, mellettünk megzördült pár növény. Mindketten azonnal megdermedtünk. Hihetetlen gyorsan vert a szívem és még lélegzetemet is visszafojtottam, hogy semmilyen zajt se csapjak. Majd valami össze-vissza csapkodva elindult az ég felé. Akkorát ugrottam ijedtemben, hogy nekicsapódtam Jamesnek, aki szintén halálra rémült, annak ellenére, hogy egy holló szállt fel.
- Futnunk kell - szaporázta meg lépteit.
- Micsoda?
- Biztosan elindultak erre, fuss már! - parancsolta és maga után húzva futni kezdtünk. Tényleg hallottam léptek zaját, ezért még gyorsabbra vettem a tempót. Kezdtem azt hinni, hogy kijuthatunk és tényleg, pár pillanattal később már a füves részen rohantunk James autója felé. Láttam, hogy valaki ül az anyós ülésén, de nem nagyon foglalkoztam vele csak feltéptem a kocsi ajtaját és bezuhantam hátra.
- Hajts! - ordítottam, James pedig elindította az autót és tövig nyomta a gázt. Kinézve a hátsó ablakon láttam, ahogy Jackson kilép a kukoricák közül kezébe egy gépfegyverrel, de nem lőtt utánunk, csak nézte ahogyan távolodunk és közben mosolygott. Ez pedig még ijesztőbbé tette...