Vámpírnak születve (Szünetel)

3.fejezet

James szemszöge:
De hisz ez csak pár tartály! Itt valami nem stimmel. Közelebb mentem a két tárolóhoz és az egyik fedelét felnyitottam. Nem kis meglepetésemre egy halom zacskót találtam, amik tele voltak vérrel. Mi a?! Honnan tudott ennyit szerezni? Nem volt sok időm ezen gondolkozni, szóval indultam a következőhöz. Abban pár üres zacskót találtam. Újabb kérdés. Mi a francért tartja meg azokat? Mondjuk ha kidobná, kicsit feltűnő lenne egy csomó kórházi zacskó a szemét között. Miután ezzel megvoltam, felfutottam és vissza tettem a szőnyeget a helyére. Ránéztem az órámra és megállapítottam, hogy még pár percem van míg a kutya felébred és Kate hazatér. Az ajtót szépen bezártam és mintha mi sem történt volna, sétáltam el a ház közeléből.

Kate szemszöge:
- Köszönjük a vásárlást! - szóltam az egyik vevő után, majd visszatértem a helyemre. Egy fekete kulacsot elővéve ittam pár korty vért.
- Na mi volt? - jött a kérdés mögülem, amitől annyira megijedtem, hogy majdnem kiköptem a számomra ízletes folyadékot. Paul pedig csak nevetve érkezett mellém. 
- Eladtam pár cicás játékot egy kedves néninek - mondtam, miután sikerült megszólalnom.
- Te figyelj csak. Elmegyek ma este pár barátommal a klubba, nincs kedved jönni?
- De, persze. Ott leszek.
- Elvigyelek?
- Nem, köszi - utasítottam vissza kedvesen. 
- Hát jó - vonta meg a vállát, majd kacsintott egyet és elment. Újabb bulis éjszaka. Remek...Bár ez mégis más, hisz nem minden nap hallom, hogy Paul szórakozó helyre menne. Furcsa is volt, de hát ha buliról van szó, engem bármikor hívhat. A nap további részében semmi izgalmas nem történt, majd lejárt a munkaidőm így indultam haza. A házam előtt leparkoltam és mentem kinyitni az ajtót. A túloldalról már hallatszott kiskutyám izgatott kaparászása. Mikor végre sikerült benyitnom megölelgettem, viszont láttam rajta, hogy valami miatt ideges. Az orromat pedig idegen szagok csapták meg. De fogalmam sem volt, hogy kitől származhatott, hogy lehetett ott és mi történhetett. Viszont nem volt sok időm ezen agyalni, mert már készülődnöm kellett. Borzasztóan sokáig álltam a gardróbom ajtaja előtt és próbáltam kitalálni mit is vehetnék fel. Végül egy bordó toppra és egy fekete rövidgatyára esett a választásom. Futottam cipős szekrényemhez, hogy elővegyem kedvenc Vansomat, de legnagyobb elkeseredésemre kutyusom ezt a lábbelimet sem kímélte.
- Spike! - kiáltottam el magamat. Ő pedig vidáman rohant felém. Mérgesen mutattam fel a megrágott cipőmet, mire ő ahelyett, hogy búbánóan nézett volna, inkább megcsóválta farkát és ide-oda kezdett ugrálni, mint egy kerge birka. Én pedig ezen már csak nevetni tudtam. Megmostam fogamat és egy kis sminket is tettem fel. Ezzel végül késznek nyilvánítottam magamat. Felkaptam kulcsomat és miután bezártam az ajtót, bepattantam kocsimba, majd csak a klub előtt álltam meg. Ahogy beléptem a szórakozó hely ajtaján azonnal megcsapott az alkohol és az emberek vérének mámorító szaga. Én is beálltam a vonagló, lökdösődő emberek közé és ritmusra kezdtem el ugrálni. Pár szám után, kissé fáradtan ültem le a bár előtt lévő egyik székre. Miután rendeltem egy italt, szememmel Pault kezdtem keresni a hatalmas tömegben. A sok ember között lehetetlennek tűnt megtalálni legjobb barátomat, de vámpír képességemet felhasználva beleszippantottam a levegőbe és így már könnyen rájöttem hol tartózkodik. Az utolsó kortyot is kiittam a pohárból, majd újból a tömegbe vetettem magam.
- Szia! - kocogtattam meg Paul vállát, miközben próbáltam túlkiabálni a hangos zenét.
- Kate! Hol voltál eddig? - ordibált ő is, de a nagy hangzavarban úgy tűnt mintha csak suttogott volna.
- Téged kerestelek - mondtam némi gúnnyal a hangomban.
- Hát itt vagyok - nevetett és táncolt tovább. Már ha nevezhetjük táncnak az ide-oda ugrálgatást. A sok ember egyre jobban össze nyomott minket és szinte már egymáshoz simultunk. Én pedig boldogan táncoltam előtte, mert örültem, hogy végre ő is szórakozik. Pár barátját is megismertem és a végére már ott tartottunk, hogy egymást hívtuk meg újabb és újabb körökre. Mindenki teljesen részeg volt, én pedig Paul vállába kapaszkodva röhögtem velük, mert féltem ha elengedem, eltaknyolok. Igaz én sosem szoktam lerészegedni, mert ilyenkor nem tudom mit teszek, kinek ártok. Míg józanul csak kiszívom az emberek vérét, lehet részegen meg is ölöm őket. Bár még sosem történt velem ilyen, inkább nem is kockáztattam. Viszont azon az éjszakán valahogy ez nem jutott eszembe és csak önfeledten akartam szórakozni, aminek meg is lett az ára. Utolsó emlékeim azok voltak, ahogy barátom ölében ültem és csak nevettünk, majd rám emelte tengerkék szemeit, arca egyre közelebb került enyémhez és én lehunytam szemeimet...