Vámpírnak születve (Szünetel)

13.fejezet

Kate szemszöge:
Ha az kell ahhoz, hogy Paul végre szabad legyen, hogy el kell mondanom mindent, hát legyen. Velem nem érdekel mi lesz, csak a barátom kerüljön ki innen épségben. Igaz azt, hogy apám hol tartózkodik nem tudtam megmondani Jamesnek, ő ezzel is beérte. Ezért megkíséreltem a kérdést.
- Most, hogy már mindent tudsz, elengednéd Pault? - először furcsán nézett rám, majd elmosolyodott és vállára kapott. Ezt mégis hogy képzeli? Én itt kiteregetem lapjaimat, erre még választ sem kapok! Teljesen eldurrant az agyam, és akkor fogalmazódott meg fejemben a szökés gondolata. Ahogy egyre lejjebb értünk, egyre inkább fel is bátorodtam, úgy éreztem sikerülne kiszabadulnom. Mivel hason feküdtem James vállán, lábammal egy hatalmasat tudtam gyomorszájába rúgni. Ettől azonnal megtántorodott, én pedig a földre estem. Kihasználva az alkalmat, igaz pokolian égetett, de letéptem bokám és csuklóm köré csavart köteleket. Már épp futásnak eredtem volna, mikor James pólómnál fogva rántott a földre, én gyorsan reagálva kirúgtam lábait, így már mindketten a földön voltunk. Mint macska az egérre, úgy ugrottam rá ellenfelemre, hogy egy ideig ide-oda guruljunk. Végül ő kerekedett felül, leszorította mindkét kezemet, lábamat.
- Hagyd ezt abba Kate! Segíteni akarok neked - nézett le rám. Persze, azzal, hogy megkínoz és bezár. Minden vámpír erőmet bevetve taszítottam magamról a falnak. Tudtam, hogy nincs sok időm, ezért a lehető leggyorsabban futottam cellánkhoz. És mikor végre ott voltam, hogy sikerült kinyitnom az ajtót, megláttam Pault...majd hirtelen egy hatalmasat taszítottak rajtam, aminek következtében végigszántottam a padlót és még hallhattam ahogy a vasajtó hatalmasat csattanva ismét bezárult.

James szemszöge:
A kimerültségtől nekidőltem az ajtónak és lassan csúsztam le a padlóig. Mögöttem Kate ordibált és dörömbölt, mintha ezzel bármit is elérhetett volna. Egy pillanatra tényleg azt hittem, hogy elmenekül előlem, még szerencse, hogy a barátját sem hagyta volna itt. Fent biztosra veszem, apámék elkapták volna és akkor nincs kegyelem. Végül elhalkult, majd halkan sírni kezdett, de ez amilyen gyorsan jött el is múlt. Biztosan megpróbál erősnek mutatkozni Paul előtt, biztatni, hogy van számukra még remény. És igen, én leszek az, ma este kiszabadítom őket. Hallottam ahogy testvéremék lefelé tartottak és pár perc múlva már előttem is voltak.
- James mi volt ez az ordibálás? Történt valami? - nézett rám kérdőn Jackson.
- Semmi komoly. Épp kérdezgettem Katet, mikor volt egy düh kitörése ami sehogy sem akart csillapodni, szóval jobbnak láttam ha lehozom - mondtam a lehető legtermészetesebben. Apám csak a fejét rázta.
- Bízzuk inkább ezt a testvéredre - tette kezét Jackson vállára, majd együtt elindultak visszafelé. Tudtam, hogy apám mindig is jobban szerette a bátyámat, ő volt az a fiú akire mindig is vágyott. Én pedig? Csak egy kis taknyos vagyok számára, aki még a "szakmájában" sem jeles. És azok után amit este tenni fogok, nem is fog jobban megkedvelni. Elmélkedtem, miközben én is elindultam felfelé.

Mikor végre elérkezett az este, és úgy gondoltam apámék már elég mélyen alszanak, neki kezdtem tervemnek. A lehető leghalkabban osontam le a lépcsőkön, miközben a kezemben lévő zseblámpával világítottam az utat. Csak résnyire nyitottam ki a cella ajtaját, mivel az túl nagy zajt csapott. Körbejártattam a lámpa fényét a helységben, majd megállítottam Paul testénél. Igaz már aludt, de a biztonság kedvéért egy erős nyugtatót fecskendeztem belé. Ekkor azonban mocorgást hallottam magam mögül és pár pillanat múlva már erős kezek szorítottak a falhoz. Én pedig ijedtemben kiejtettem kezemből a lámpát, ami kis koppanással érkezett a földre.
- Mit tettél vele? - sziszegte Kate. Még sötétben is jól láthattam vörösen izzó szemeit.
- Csak nyugtatót kapott. Nem akarom, hogy felébredjen amíg haza nem vittem - mondtam, mire Kate felhorkant.
- Azt gondolod elhiszem, hogy te segítenél Pault hazajuttatni?
- Paul teljesen ártatlanul van itt, ahogyan te is. Engedd meg, hogy kiszabadítsalak titeket - mondtam őszintén. Kate szeméből eltűnt a gyűlölet és már kezét sem tartotta rajtam, de még mindig hitetlenkedve lépett közelebb. Már csak pár centi volt köztünk, éreztem, hogy szívem egyre hevesebben dobogott. Majd odahajolt hozzám és fülembe súgta:
- Ha elárulsz megöllek - jéghideg leheletétől, pedig szinte kirázott a hideg. Ezután ellépett előlem, én pedig felkaptam Pault a vállamra. Igaz nem ment olyan könnyen mint Katenél. A lány felvette zseblámpámat és én magam elé engedtem, hogy világítsa az utat. Az eltöltött pár nap alatt sikerült kiismernem a házat, szóval Katet navigálta végül sikerült kiérnünk kocsimhoz. Pault a hátsó ülésekre fektettem, majd beszálltam Kate után a kocsiba és beindítottam a motort. Lassan gördültem ki az útra, majd felkattintva a fényszórókat vágtam neki az éjszakának. Olyan fél órás út állt előttünk, amely alatt többször pillantottam Kate felé. Látszott rajta a megkönnyebbülés, a szabadság érzése és egy kisebb mosolyt is elkaptam néhány pillanatra. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem mikor rá gondoltam. Istenem bárcsak ember lenne és nem vámpír.

Kate szemszöge:
Hát sikerült! Végre kint vagyok és barátom is biztonságban. Ám ez nem másnak köszönhető, mint Jamesnek. Álmaimban sem gondoltam, hogy pont ő fog segíteni kiszabadulni. Talán mégis az az ember akit megismertem az állatkereskedésben. Már akkor megfogott benne valami, de eddig próbáltam elnyomni magamban ezt az érzést. Még mindig ezen agyaltam, mikor az autó megállt Paul háza előtt. James kiszállt és legjobb barátomat is kivette a kocsiból, majd a ház felé indult. Én is követtem őket egészen a halóig, ott befektettük ágyába a még mindig kábult Pault. Szinte sírhatnékom támadt ha belegondoltam ezután semmi sem lesz ugyan olyan. Már ő is tudja ki vagyok, ezért ki kell lépnem az életéből. Már ezzel is túl sokat ártottam neki. Egy apró puszit nyomtam homlokára, majd elhagytam a házat. És miután James is visszaszált az autóba ránéztem.
- Vigyél engem is haza - semmi másra nem vágytam, csak, hogy végre újra láthassam kedvenceimet és vehessek egy hatalmas zuhanyt.
- Nem tehetem - válaszolt James. Döbbenten néztem rá.
- Miért?
- Mert ha apáméknak feltűnik, hogy eltűntetek azonnal a keresésedre indul. Paul biztonságban van, rá már nincs szüksége, de téged először a házadnál keresne.
- Akkor mi legyen? - dőltem kimerülten az ülésnek.
- Elviszlek magamhoz - nézett rám eltökélten.
- Ott is biztosan keresni fognak ha nem mész vissza
- Nem fogok. És igen, a lakásomon biztosan keresni fognak, de szerencsére van egy kis kunyhóm az erdőben. Csak néha járok oda, ha meg akarok szabadulni a város zajától, de most pont alkalmas lesz, mivel senki sem tud róla - és mielőtt reagálhattam volna, már el is indította a kocsit. Csak mi ketten? Egy éjszakán keresztül? Úgy, hogy már napok óta nem ettem? Ennek nem lesz jó vége.