Vámpírnak születve (Szünetel)

11.fejezet

Kate szemszöge:
James távozása után max 10 perc telhetett el mire újabb vendégem érkezett. Az a férfi lépett be, aki engem is idehozott és a hallottak alapján arra következtettem, hogy ő volt James testvére. Mosolyogva közeledett felém, majd megállt előttem.
- Szia! A nevem Jackson Parker - nyújtotta felém kezét. Én pedig hitetlenkedve néztem először rá, majd a kezére. Ez most szórakozik velem vagy csak szimplán hülye?
- Ohh bocsáss meg! El is felejtettem,hogy lekötöztelek - nevette el magát. Szuper, egy móka mesterrel van dolgom. Legugolt elém majd mélyen a szemembe nézett.
- Tudod Katy...ugye hívhatlak így? Szóval, tudod nem kell ám erőszakot alkalmaznom ha együtt tudsz működni velem. Csak annyi a kérésem, hogy áruld el hol rejtőzködik apád és ennyi. Utána pedig szabadon távozhatsz, megígérem, hogy senki sem fog utánad menni vagy netán bántani - ezt az egész dumát mézes mázos hangon úgy adta elő, mintha tényleg komolyan gondolná, viszont biztosan tudtam, hogy ebből egy árva szó sem igaz.
- Tehát mi a válaszod? - fordult felém. Ám én tartottam magam ahhoz, hogy egy szót sem szólok.
-Ejnye, ejnye. Szóval a nehezebb utat választod? Nekem az is megfelel - mondta egy gonosz mosoly kíséretében. Megfogta a mellkason lévő medált és egy könnyed mozdulattal letépte nyakamból.
- Ne! - szóltam, de már késő volt, a nyaklánc ott volt nála és én semmit sem tehettem.
- Oo sajnálom, talán csak nem szükséged van rá? - vágott sajnálkozó fejet. De, nagyon is szükségem volt rá. Nem csak azért, mert ez volt édesanyám medálja is, hanem azért is, mert enélkül védtelen voltam a nap sugarai ellen. És ezt Jackson is nagyon jól tudta.
- Utolsó esély Kate. Hol van az apád? - lépett a függönyhöz és meg is fogta sarkát. Felkészültem a legrosszabbra és behunytam szememet. Mivel tőlem választ nem kapott, Jackson félrerántotta a függönyt, amely mögül előbukkant a nap... Borzalmas érzés volt ahogy bőröm szinte égett, keservesen üvöltöttem és rángatóztam a széken, de minden hiába, csak még rosszabb lett. Olyan szinten fájt, hogy már azt hittem nem bírom tovább és itt helyben meghalok, de kínzóm csak elégedetten nézte, ahogyan szenvedek. Jó 5 perc után húzta vissza a leplet én pedig kimerülten dőltem előre amennyire csak tudtam. Ő letérdelt elém és államnál fogva emelte fel fejemet, hogy láthassa megviselt arcomat.
- Élvezted Katy? - nézett mélyen szemembe. Akkor úgy éreztem bármilyen bűntudat nélkül meg tudnám ölni ezt a férget.

Jackson szemszöge:
Mit mondjak nem adja könnyen magát ez a Kate. Bár már látszik rajta, hogy kezdem megtörni. Gondolkodtam magamban, majd a mellettem lévő táskához nyúltam és miután szétnyitottam szemem elé tárult bárdjaim, tőrjeim és késeim tárháza. Elővettem két kedvenc tőrömet és azokat ujjaim között forgatva léptem vissza a lányhoz. Ő igaz próbálta nem mutatni, de mégis látszott rajta, hogy kissé megrémült a látványtól, ez pedig mosolyt csalt arcomra.
- Tudod nem értem miért kell itt szenvedünk, miközben simán megoldhatnád a helyzetet, ha elmondanád amit tudni akarok - mondtam neki és az egyik fegyvert a homloka közepéhez tettem, majd nagyon lassan elkezdtem lefelé húzni. Ezt addig folytattam míg el nem értem torkát, ahol megálltam és egy kissé jobban nyomtam hozzá bőréhez a tőr véget.
- Nemtudom - szólalt meg halkan.
- Tessék? - kérdeztem, mert nem voltam benne biztos hogy jól értettem.
- Mondom nemtudom! - szólt hangosabban. Na igen, mind ezt mondja. Már miért ne tudná, hogy hol van a saját apja? Ajkaim mosolyra húzódtak és egy hirtelen mozdulattal a két tőrt két combjába mélyesztettem. A vér feltört, Kate pedig fájdalmas üvöltést hallatott.
- Azt hiszem mára elegem volt belőled drágaságom - álltam fel, majd miután küldtem felé egy puszit kimentem a szobából.
- Na? - kérdezte azonnal apám ahogy beléptem az ajtón. Megvontam vállam és ásítottam egy hatalmasat.
- Majd holnap, ehhez ma már fáradt vagyok. Ja és James ha megkérhetlek intézd el a többi dolgot - mutattam még fejemmel a másik helység felé.

Jame szemszöge:
Miután bátyám ott hagyott minket apámmal együtt elindultunk Kate-ért. Csak mikor odaértem hozzá akkor láttam meg mi történt vele. Látszott rajta, hogy a nap megégette bőrét és lábaból egy-egy darab tőr állt ki. Nem akartam, hogy lássa arcomon a sajnálatot, ezért elé léptem és minden előjel nélkül kirántottam a két fegyvert. Kate összeszorította szemét, arcán pedig végigfolyt egy könnycsepp, ő fájdalmát próbálta rejtegetni. Ennyi idő alatt nem gyógyulhatott be sebe, szóval jobbnak láttam ha inkább vállamra veszem és úgy viszem. Apám irányításával jutottunk le a tömlőcig. Ajtaját kinyitotta, én medig egy gyors mozdulattal hajítottam be a testet. Édesapám felkapcsolta a villanyt odabent, majd felém fordult.
-Most azt hiszem pár napig hagynunk kéne - én meglepetten néztem rá, viszont ő folytatta.
- Nem kap vért, ettől pedig egyre vadabb lesz, elveszti az önuralmát és meg fogja támadni a barátját. Majd ha ez bekövetkezik ő fog nekünk könyörögni, hogy elárulhasson mindent csak, hogy megvédje azt a férfit - egyet értettem vele, Kate biztosan meg akarja majd menteni Pault, még ha ennek az is az ára, hogy feladja apját.