Vámpírnak születve (Szünetel)

23.fejezet

Kis idő múlva kivágódott az ajtó mögöttünk.
- Menjünk - simított végig vállamon James, miközben letrappolt a lépcsőn. Tekintetem megakadt csuklóján, melyen egy karkötő lógott, közepén a sugárkővel. Hanna-val elnyomtuk a cigiket egy hamutálban, majd felkeltem, hogy az ajtóban álló Barbara-hoz léphessek.
- Köszönjük a segítséget, és sajnálom amiért ilyen késői órában zavartuk.
- Nem érdekes, drágám - legyintett. - Bármikor szívesen látlak titeket - mosolyodott el kedvesen.
- Köszönöm - mosolyodtam el én is fáradtan. - További szép estét - köszöntem el és James után én is beszálltam a kocsiba. Az ablakon keresztül láttam, amint Hanna megöleli Barbara-t, majd ő is elfoglalta helyét a hátsó ülésen. Kifordultunk a kis utcából, miközben folyamatosan integetünk boszorkány ismerősünknek.
- Hová is megyünk? - kérdezte James, mialatt folyamatosan az utat figyelte a kormány mögül. Ez egy igen jó kérdés volt. Sehol sem voltunk biztonságban, se nálam, se James-nél. Végül tanácstalanul néztem hátra barátnőmre. Ő kis gondolkodás után előrehajolt a két ülés között és úgy vázolta fel tervét.
- Szerintem van még hely ott, ahol én pillanatnyilag lakom. Tudjátok, ez is olyan, mint a többi vámpír tanya. Jönnek-mennek a vámpírok, és persze ne egy luxusszállóra gondoljatok - mondta. Hanna adta James-nek az utasításokat, merre hajtson ki, melyik utcába forduljon be. Végül elértünk a régóta zárva tartott Rose hotelhez. Ha jól emlékszem már vagy 10 éve elhagyatott. A nevét az alapítója kislányáról kapta. Mikor Rose apja meghalt, ő vette át az igazgatását, de a halála után három gyereke összeveszett a hotelen. Mivel nem tudtak megegyezni, bezáratták és azóta is így állt. Ahhoz képest viszont egész jól nézett ki. A festék itt ott lekopott róla, pár helyen be voltak törve az ablakai, valamint teljesen ellepték a futónövények. A kocsiból kiszállva Hanna oldalán indultunk meg a szálló bejáratához.
- Mióta laksz itt? - kérdeztem barátnőmtől.
- Talán egy hete. Jó hely, de ha jön a hideg nehezen lehet itt meleget teremteni. Az embereknek feltűnne, ha egy elhagyatott hotelben hirtelen begyújtanánk a kandallót. Meg valamikor két napja érkezett ide pár ember megnézni a helyet, felmérték a károkat, mennyit kéne költeni az újításokra. Gondolom a testvérek végre megegyeztek és eladják a szállodát - mesélte Hanna, miközben beértünk az aulába, ahol a hatalmas kandalló volt. Jobbról és balról lépcsők vezettek az emeletre, mi a jobb oldali nyikorgó lépcsőkön sétáltunk fel. Fent hosszú folyosók voltak, mindkét oldalon szobákkal. Hanna benyitott az egyik sárga ajtón, melyről már a száma is leesett.
- Átadom nektek a szobámat, hogy biztos helyetek legyen. Addig én megkeresem a többi vámpírt, és érdeklődöm hol van még nekem szoba - mondta, miközben betessékelt minket a tágas helységben. Egy rozoga francia ágyon és pár széken kívül semmi sem volt bent.
- Mindent köszönünk - néztem rá hálásan és azonnal meg is öleltem. Hanna viszonozta ölelésemet, majd távozott. Én az ágyhoz sétáltam és kimerült elterültem rajta. James még mindig a szoba közepén állt, ezért megpaskoltam magam mellett a helyet, hogy oda invitáljam. Barátom bár vonakodva, de lefeküdt mellém és az oldalára fordult. Én is így tettem, hogy szembe kerülhessek vele. Az ablakon beszűrődött a Hold fénye, ezzel megvilágítva James tökéletes arcát.
- Mit foguk most csinálni? - törte meg a hosszú csendet. Lemondóan sóhajtottam kérdésére.
- Nemtudom, James. Szerintem nappal nem nagyon kéne mozognunk, túl feltűnőek lennénk - magyaráztam, közben kis köröket rajzoltam ujjammal alkarjára. - De este elmehetnénk még pár dologért a lakásainkba. Vagy tudod mit? Mi lenne, ha itt hagynánk ezt a helyet? Menjünk el, utazzunk mondjuk Párizsba - lelkesedtem fel. James édesen elmosolyodott.
- Minden vágyam, hogy életem szerelmével éljek Párizsban - mondta és közelebb hajolva csókot hintett ajkaimra. Ezután mellkasára hajtottam fejemet és miközben James hajamat simogatta, engem elnyomott az álom.

Jackson szemszöge:
A város határához érve végre megpillantottam a régi gyárat, amit mi, a vámpírvadászok székhelyévé varázsoltunk. Leparkoltam a Range Roverrel, majd elővettem egy palack vizet és kiittam a háromnegyedét, a többit az arcomra borítottam. Reméltem ezzel kicsit kijózanítom magamat. Bár látszik, hogy én még részegen is kurva jól vezetek. Néha megdudáltak és egyszer majdnem elcsaptam egy nyulat, de ez mellékes. Felvettem a fekete ballonkabátomat és nadrágom felső részébe csúsztattam kedvenc hangtompítós pisztolyomat.  Besétáltam az épületbe, szerencsémre már ilyen hajnali órában is ott volt a legtöbb emberem. Köszöntöttem a vámpír vadász társaimat, meg az őröket, persze mindenki csak szájtátva nézett, mivel Dylan-en kívül az összes ember úgy tudta meghaltam. A főnök ajtajához érve át akartam menni a két őr között, mire az egyik elém tette a karját.
- Most nem mennék be a helyedben - mondta közömbös hangon.
- Azt majd én eldöntöm - toltam félre kezét és benyitottam a szobába. Kicsit meglepődtem, mikor bent nem csak Dylan-t találtam, hanem az ölében egy nőt is. Éppen egymást falták, még azt sem vették észre, hogy én bejöttem. Nem tudtam ki ez a szexi takarítónőnek öltözött nő, de biztos voltam benne, hogy nem a "főnök" felesége.
- Khmm - hívtam fel magamra a figyelmet, mikor már meguntam nézni a csókcsatát. A gerle pár azonnal szétrebbent. Dylan kikerekedett szemekkel próbálta lehámozni magáról a nőt.
- Jackson! Micsoda öröm újra látni téged - habogta, miközben ingjét gombolta vissza. Miután végzett, megpróbálta kitessékelni a cicababát.
- És a pénzemmel mi lesz? - akadékoskodott sipító hangon.
- Nesze itt van, csak menj már - nyomott Dylan a kezébe valamennyi pénzt.
- Köszke - mondta a nő és magassarkújában kitipegett a szobából. Dylan visszaborult a székbe és idegesen igazgatni kezdte kócos haját, amiben negyven éves korához képest, egész sok ősz hajszálat lehetett látni. Én türelmesen vártam, mikor juthatok szóhoz, de ő megelőzött.
- Ugye nem a vámpír lány miatt jöttél? Én ráállítottam James-t, ahogyan kértétek, de az a gyerek eltűnt. Felmentünk a lakására is, ahol csak ezt a kis fickót találtuk - mutatott a sarokban lévő hullámos papagájra.
- Aki mellesleg lány - jegyeztem meg.
- Tessék? - nézett rám furcsán.
- Mivel a csőre fölött barna színű...áh mindegy, nem ezért jöttem. Apámmal mindent elintéztünk, meglett a lány, James és Peter is.
- Ez remek hír! És apád hogy van?
- Meghalt - mondtam, amivel kissé lesokkoltam beszélgető társamat.
- Te jó ég...Ki tette?
- Én is ezt akarom kideríteni. Viszont az öcsém meglépett azzal a cafkával, szóval meg kell találnom őket.
- Ezt bízd csak rám Jackson. Ráállítom az embereimet - és már nyúlt is a telefonért, de én le kellett, hogy hangoljam.
- Úgy érted az én embereimet. Mivel apám halott és ugyebár én élek, enyém ez a hely. Átveszem az irányítást, vagyis rád már nincs szükségem - mondtam, miközben elővettem pisztolyomat és ráirányítva azt, fejbe lőttem. Dylan a szék támlájának csapódott, vére beterítette a falat. Sosem volt szimpatikus, nem is tudom sajnálni.
Megkértem a kint lévő őröket, hogy vigyék el a hullát, majd fogtam és kidobtam az ablakon névtábláját. Ezután letöröltem egy kendővel székemet és végre elhelyezkedtem asztalomnál.

Miután mindent elintéztem, beleértve a gépem újraprogramozását, papírok intézését és felhívtam Dylan immáron özvegyét, közölni a tragikus balesetben elhunyt férje halálát. Úgy éreztem végre kijár nekem a szórakozás, ezért lecaplattam az épület alagsorába. Itt tartottuk a befogott vámpírokat, és apám búvóhelyével ellentétben, itt nem voltak fedett vasajtók. Mindegyiknek rácsai voltak, akár egy börtönben. Ahogy elhaladtam a cellák mellett végignéztem ezeken a szörnyeken. Volt közöttük minden, nő, férfi, vörös, szőke, világos és színes bőrű. A legtöbben még csak fel sem pillantottak, megtörten ültek valamelyik sarokban. Az élénkebbek a rácsot püfölték és nem szép szavakkal illették vámpírvadász társaimat. Elszórva találni lehetett pár őrt, akik arra az esetre voltak, ha mondjuk balhé ütne ki. Megálltam a folyosó legvégén, ahonnan láthattam a két oldalt elhelyezett cellákat. Egy apró szikét vettem elő zsebemből és hosszú vágást ejtettem vele tenyerembe. Ezután következett a jó rész. Amint a vámpírok megérezték vérem szagát, teljesen elveszették a fejüket. Mivel egyáltalán nem kaptak vért, ki voltak éhezve. Üvöltöttek, hörögtek, kinyúltak kezemért és követelték, hogy adjak nekik véremből. Nevetve mentem el mellettük, mindegyikhez közelítettem kezemmel, de azonnal elhúztam mikor értem nyúltak. Tetszett, hogy ennyire függnek tőlem.