Vámpírnak születve (Szünetel)

5.fejezet

Kate szemszöge:
Miután eljöttem Paultól és meggyőztem, hogy minden rendben, indultam a megszokott kávézóm felé. Ahogy beléptem az ajtaján azonnal megcsapott a kávé mámorító illata. Igaz, hogy számomra a vér jelent mindent, de kávé nélkül ki nem bírnék egy napot. Kértem egy cappuccinot és leültem az egyik asztalhoz. Miközben kortyolgattam italomat, éreztem, hogy valaki hátulról folyamatosan figyelt. Egy ideig nem foglalkoztam vele, de 10 perc után már kezdett idegesíteni. Felpattantam és miközben kifelé indultam, meglestem ki figyelt engem olyan hosszasan. Csak egy pillantást vetettem rá, mivel még mindig engem nézett. Barna, dús haját tökéletesen belőtte, zöld szeme felcsillant ahogy észrevette, hogy ránéztem, egyszerű fekete póló és nadrág volt rajta. El kellett ismernem, egész helyes volt. Gyorsan löktem ki az üvegajtót és kezdtem el sétálni haza felé. Pár másodperccel később hallottam, hogy az ajtó ismét kivágódik és a lépések egyre közelednek. 
- Hé várj már! - kiáltott valaki, én pedig körbe néztem, hogy van-e mellettem valaki, de csak én voltam, szóval gondoltam nekem szólnak. Megpördültem és a kávézós fiúval találtam szembe magam. 
- Mi a neved? - kérdezte egy félmosollyal az arcán. Miből gondolja, hogy pont neki fogom elmondani? Már nagyon idegesített, hogy nem száll le rólam, szóval hamar le akartam tudni az ügyet. 
- Kate - mondtam flegmán, direkt nem említve vezetéknevem.
- Én pedig James... - de nem engedtem, hogy befejezze és közbe szóltam.
- Bond. Jó. Örültem - mondtam, majd sarkon fordultam és ott hagytam a meglepett srácot. Biztos nem erre számított, de nehogy azt higgye ,hogy eldobom tőle az agyam. Most megtanulta, hogy nem mindenkinél jön be az aranyos mosolya. 

Már dél körül járhatott, szóval készültem, mert mondtam Paulnak, hogy délre megyek. Szegényt alig tudtam rábeszélni, mivel ő mindenképp azt akarta, hogy otthon maradjak. Bepakoltam mindent és mert szép idő volt, gondoltam sétálok egyet. Odaértem a kis állatkereskedés elé és halkan benyitottam. Paul hátul ügyködött, szóval nem vette észre érkezésemet. 20 perccel később az ajtó kinyílt és valaki belépett rajta. Felkeltem a földről (ahonnan eddig a kiborult állat eledelt szedegettem, igen tudom, csakis én lehetek ilyen béna) hogy megnézzem érkezett. Ahogy megláttam az illetőt kikerekedett a szemem. James állt előttem és az a bizonyos félmosoly még mindig ott virított arcán. Kicsit elbizonytalanodtam, de össze szedtem magam és próbáltam úgy tenni, mintha nem is ismerném.
- Miben segíthetek? - néztem mélyen a szemébe. Az eddig magabiztos srác azonnal össze zavarodott. Gondolom nem erre a reakcióra számított.
- Öhm... - látszott kicsit elgondolkozott. - Egy papagájt szeretnék vásárolni - nyögte ki végül. Én pedig minden érőmmel azon voltam, hogy ne röhögjem el magam. Szerencsétlennek nem jutott más az eszébe? Kicsit sem látszik, hogy most találta ki...
-Értem. Milyen fajtát? - léptem ki a pult mögül és a madarak felé kezdtem sétálni. Ő pedig követett, fejét folyamatosan ide-oda kapkodta a rengeteg papagájt nézve. Megálltam és türelmesen vártam válaszát. Nem hinném, hogy rá kéne bíznom egy állatot, lehet haza megy és bedobja a sarokba.
-Ezt itt - mutatott rá egy kis csapat szárnyasra. - Öö...hullámos papagájt! - jelentette ki diadalmasan, miután elolvasta az alattuk lévő cetlit. Már ugrottam is a kalitka elé és kinyitottam ajtaját.
-Melyiket? - néztem hátra. James oda jött mögém, teste szinte érintette hátamat és úgy dugta át fejét vállam felett. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, de nem tettem semmit, csak higgadtan vártam.
- Legyen ez a szép kék.
- Lány! - állapítottam meg mosolyogva, majd mivel gondoltam nincs nála hely az állatnak, beraktam egy kisebb kalitkába. Átnyújtottam a fiúnak, aki elvette tőlem.
- Szerintem eledel is kéne neki - szólt, mielőtt beálltam volna a pénztár mögé. Na, talán mégis csak jó gazdája lesz a kis csöppségnek. Átmentem az állateledelek közé és a legalsó polcon kezdtem keresni a megfelelőt. De mikor rájöttem, hogy hátulról valószínűleg még mindig figyelt, gyorsan felkapva egyet a sok közül és felegyenesedtem, hogy már ne tudjon mit kémlelni.
- Ez így összesen 4 dollár lesz -mondtam és ő azonnal ki is fizette. Láttam, hogy valamit még akar és nem nagyon akaródzik elmenni.
- Figyelj csak, találkoznál valahol ma velem? - nézett rám kérlelően. Ohh ez egy burkolt randi felkérés lenne? Kicsit elgondolkodtam. Igaz, hogy alig tudok valamit róla, mégis úgy érzem, hogy meg akarom ismerni. Ám sajnos le kellett lombozom.
- Ma nem jó. Késő estig dolgozom - mondtam kissé szomorúan, amin magam is meglepődtem. Látszott, hogy nagyon kattogott az agya és végül diadalmasan nézett fel.
- Akkor reggel a kávézóban - villantott egy 1000 wattos mosolyt.
- Megbeszéltük - bólintottam rá az ötletre.
- Egyébként James Parker. Nem Bond - nyújtotta nevetve jobbját.
- Kate Wilson.

James szemszöge:
Hát ez könnyen ment. Azt hittem elküld ,melegebb égtájakra, de szerencsémre, egy kis gondolkodás után azonnal rábólintott. Viszont, hogy ezzel a papagájjal mit tegyek, arról fogalmam sincs. Leraktam az asztalra a kis kalitkát és figyeltem ahogy az aranyos madárka ide-oda kapkodja a fejét, figyeli az  új helyet. Legalább lesz társaságom, úgy is teljesen egyedül vagyok ebben a hatalmas lakásban. Még sosem volt állatom, de szerintem nem is volt rá szükségem. Ilyenkor el szokták valahogy nevezni, szóval kellett egy ütős név. Ránéztem a fehér-kék tollú madárra és próbáltam kiragadni valamilyen dolgot, mozdulatot amiről elnevezhetném. Ő pedig össze-vissza totyogott és valamit nagyon keresett, csak éppen nem találta. Egy hirtelen mozdulattal felém kapta fejét és fülsiketítően kezdett el csipogni. Egy ideig vártam, hogy abba hagyja, de csak nem akart abba maradni a bánatos csipegés. Próbáltam lecsitítani, de inkább egyre jobban rákezdett, én pedig már futottam volna ki a szobából, mikor megpillantottam az eledeles zacskót. Már tudtam mi lehetett a baja és gyorsan feltöltöttem az ennivaló adagolóját. Ez a kis szemét pedig kecses mozdulattal lerepült elé, majd falta is magába. Újból csönd terült a lakásra, én pedig végre nyugodtan hagyhattam el a szobát. Egy időre lemondtam az állat nevének keresgéléséről, Madárka és kész. Mielőtt kiléptem volna az ajtón meghallottam, hogy telefonom csengőhangja szólal meg az asztalról. "Csak ne a főnököm legyen, csak ne ő" kezdtem az ég felé rimánkodni. Amint oda értem, láttam, hogy Madárka a zene hangjára kezdett el totyogni és rázni a fejét. Hihetetlenül aranyos látvány volt és legszívesebben tovább néztem volna a kis táncot, de sajnos a telefont fel kellett vennem. Mivel senki sem hallgatta meg kérlelésemet, mégis főnököm neve világított mobilom kijelzőjén.
- Haló? - kaptam fel unottan a készüléket.
- James? Na végre! Megvan már a vámpír? Ugye nem ölted meg?
- Mit gondolsz? Csak úgy hipp hopp itt lesz nálam?
- Hát miért nem ütöd le és hurcolod el?
- Már próbáltam, de nem jött be. Ezek után pedig tuti, hogy jobban fog figyelni. Most a hosszabb verziónál vagyok.
- Arghh az túl sok idő.
- Neked az mi a fenét számít? És...na várj csak! Miért is ne öltem volna meg, ha itt lenne? - jutott hirtelen eszembe legelső kérdése.
- Azzal te ne foglalkozz, csak szerezd meg minél hamarabb.
- Azonnal mond el, va... - de mondatomat nem fejezhettem be, mivel az a rohadék rám csapta a telefont. A düh azonnal elborította agyamat és legszívesebben behúztam volna egyet annak az önelégült baromnak. Jogom volt tudni, bármit is akart kezdeni a lánnyal. Eldöntöttem, hogy másnap első dolgom lesz bemenni az irodájába és megtudni mindent...

Boldog karácsonyt minden kedves olvasómnak😘🎄