Vámpírnak születve (Szünetel)

14.fejezet

James és én is egész úton hallgattunk. Igazából nem is volt nagyon mondanivalónk. Ahogy egyre kijjebb értünk a városból, egyre kevesebb is lett a ház, majd egy idő után már csak fákat láttam magam mellett. Elég kísérteties volt sötétben egy erdő mellett kocsikázni, de ezt nem osztottam meg James-szel. Végül egy kis földútra kanyarodott rá, amelyen végigdöcögve elértünk egy apró faházhoz. Reggel biztosan aranyos lehetett, de éjszakai sötétben szinte minden máshogy festett. Még az is megfordult fejemben, hogy James csak átszállított és ez egy újabb börtön számomra. Ám miután ő kiszállt én is követtem az ajtóig. Elfordította a kulcsot a zárban és már bent is voltunk. Első dolga volt, hogy minden lámpát felkapcsolt, én pedig végre körülnézhettem. Otthonosan berendezett ház volt, igaz csak egy hálószobával.
- Nyugodtan zuhanyozz le, én addig itt a kanapén csinálom meg a helyemet. Természetesen tiéd a hálószoba - mosolygott rám kimerülten. Miért tette ezt? Elárulta az apját és a testvérét csak azért, hogy kimentsen engem.... Végignéztem Jamesen, szerteszét álló barna haján, fáradt zöld szemein és édes mosolyán. Hogy lehet valaki ilyen tökéletes? Beharaptam számat és még egyszer átgondoltam, de ezen már nem lehetett változtatni, meg akartam tenni. Így átléptem a köztünk lévő pár méter távolságot és szenvedélyesen megcsókoltam. Ő először meglepődött, de utána azonnal visszacsókolt és megfogta derekamat, míg én kezeimet átkulcsoltam nyakán. Szinte percekig folytattuk, nem bírtuk abbahagyni, mikor véletlenül beleharaptam szájába. James felszisszent, én pedig láttam, hogy a vér ellepte ajkait. Már megint ez történik velem! Nem tehetem vele is ugyanazt mint Paullal. Amennyire csak bírtam türtőztettem magam, bár éreztem, hogy szemem színe már átváltozott. Legszívesebben rávettem volna magam és az összes vérét kiszívtam volna, de közben tudtam, hogy őt sosem bántanám. Elkaptam fejemet, hogy ne kelljen néznie mi lett belőlem. Féltem, hogy most ébredt rá kivel is áll szemben és ez elrémiszti. Ám ő államnál fogva emelte meg fejemet, hogy szemébe nézhessek. A gyönyörű szemeibe, amelyekben szinte elvesztem. Majd óvatosan megcsókolt. Már az sem érdekelt, hogy vérzett, hogy ő egy vámpír vadász és amit teszünk, azt tilos lenne. Csakis őt akartam. James pedig lassan kezdett az ágy felé hátrálni.

James szemszöge:
Az ágyon feküdtem, Kate pedig mellkasomon pihentette fejét, így lassan simogathattam haját, miközben mindketten a plafont bámultuk.
- És most mi lesz? - szólalt meg pár perc néma csönd után. Ezen már én is gondolkodtam. Igaz, hogy a faházban egy ideig biztonságban vagyunk, de vajon meddig? El kell hagynunk a várost és a körülötte lévő területeket, ahol hamar megtalálnak.
- A nagynénéd. Ő még életben van? - jutott hirtelen eszembe az ötlet.
- Persze, hogy él. De ez, hogy jön most ide? - nézett rám furán Kate.
- Talán nála biztonságban lennél. Messze él innen, igaz?
- Igen, majdnem 5 órás az út oda. De róla nem tud az apád? - kérdezett rá.
- Így pontosan nincs tudomásuk róla, de azért követem őket amíg keresni fognak - nyugtattam meg. Ám ő inkább idegesen ült föl.
- Nem! Neked is velem kell jönnöd. Mi lesz ha téged megtalálnak? Ki tudja mit tesznek veled.
- Kate mégis csak a családomról van szó, de persze óvatos leszek - igaz ezzel sem tudtam teljesen megnyugtatni, ezért inkább közelebb hajoltam hozzá és lágyan megcsókoltam.

Miután mindketten lezuhanyoztunk és mert nem tudtunk mást, felvettük tegnapi ruháinkat, indulásra készek voltunk. Először Kate házához akartunk eljutni, hogy összepakolhassa a holmiját és hozhassa az állatokat is. Odaléptem a lány mögé, aki még tükör előtt rendezgette haját, majd összekulcsoltam előtte kezemet és megcsókoltam nyakát. Éreztem, hogy beleborzongott, mikor pedig felpillantottam láttam a tükörből, hogy visszamosolyog rám.
- Van itt neked valami - mondtam titokzatosan és farzsebembe nyúltam, ahonnan elővettem nyakláncát.
- Uram Isten James. Ezt hol találtad meg? - nézett hitetlenkedve, miközben nyakára helyeztem az ékszert.
- A testvérem szobájában láttam meg. Tudom, hogy milyen fontos számodra - válaszoltam míg ő szembe fordult velem. Kate arcáról szinte sugárzott az öröm.
- Köszönöm - mondta, majd ajkaink újból összetalálkoztak.

Fél óra alatt visszatértünk a városba, a házhoz érve pedig Kate elővette a szőnyeg alatti pótkulcsát és kinyitotta az ajtót. Ami mögül egy hiperaktív kutya ugrott elő, hogy Kate-et a a földre borítva üdvözölje, azzal, hogy szétnyalja az arcát. Ám mikor meglátott engem átkapcsolt házőrző üzemmódba és morogva közeledett felém. Lehet, hogy fel is ismert és emlékezett első találkozásunkkor tanúsított nem szép viselkedésemre.
- Spike marad! Nem bántod a vendéget! - szólt rá Kate, ami hatásosnak bizonyult, mivel ezek után az állat nem akart rám támadni. Kate gyorsan bepakolta a legfontosabb dolgait egy bőröndbe, a macskát betette egy hordozóba és nyakörvet tett a kutyára. Miután minden bekerült a kocsiba, indulhattunk is. Az út tényleg elég hosszúnak bizonyult, de sikerült elfoglalni magunkat leginkább zene hallgatással és énekléssel. Imádtam Kate hangját hallgatni, de mikor megemlítettem neki milyen szépen énekel, csak legyintett. Többször meg kellett állnunk, hogy kicsit megmozgassuk  végtagjainkat és az állatoknak is kellett egy kis szünet. Egyik alkalommal egy napsütéses rét mellett parkoltam le a kocsival és mondtam, hogy menjünk egyet sétálni. Kate pórázra tette Spike-t, hogy ő is velünk tarthasson. Mikor már pár perce csak sétálgattunk a tisztáson Kate halkan megszólalt.
- Félek James - először furcsán néztem rá, de ő csak az utat bámulta, ezért inkább rá kérdeztem.
- Mégis mitől? - és megfogtam egyik kezét.
- Ettől az egésztől. A kapcsolatunktól, ha lehet így nevezni. Ez nem helyes, ezt nem tehetnék, de mégis....mi mégis bele mentünk ebbe. Miért tetted James? Miért hagytad el a családod, az otthonod miattam? - állt meg hirtelen és mélyen szemembe nézett, mintha ezen a válaszomon múlna minden. Én azt hittem ez számára teljesen egyértelmű, vajon mi másért tehetném?
- Mert szeretlek - mondtam ki amit már rég tudtam. Talán már akkor, mikor megláttam abban a kis kávézóban megfogott benne valami. És nem, nem rémisztett el az, hogy ő vámpír én pedig ember. Csak vele akartam lenni. Láttam rajta a megnyugvást, hogy ezt a választ szerette volna hallani.
- Én is szeretlek - mondta.