Vámpírnak születve (Szünetel)

2.fejezet

Kate szemszöge:
- Mi...mi van? - néztem fel és próbáltam megkeresni a telefonomat csukott szemmel. Viszont már nagyon idegesített a csengőhangom, ami miatt felkeltem, szóval kinyitottam  szemem és fülemhez emeltem a szüntelenül csörgő tárgyat.
- Halló? - szóltam bele egy ásítás kíséretében.
- Kate hol a fenében vagy? - hallottam meg főnököm nem épp vidám hangját.
- Hát itthon - válaszoltam holt nyugodtan.
- És mennyi az idő? - kérdezte, én pedig egy pillanatra elvettem fülem mellől a készüléket, hogy megnézzem az időt. 8:30. Basszus! Már fél órája bent kéne lennem!
- Épp indulni akartam - próbáltam javítani a helyzeten.
- Tíz perced van! - mondta, majd rám csapta a telefont. Tíz perc? Akkora lendülettel ugrottam fel, hogy szegény Zayn majdnem lerepült rólam. Futottam a fürdőbe, ahol gyorsan kifésültem hajamat és közben próbáltam fogat is mosni. Aztán sprint a szobába, ahol felkaptam magamra valami vállalható göncöt és a táskámba is bepakoltam. Ilyenkor örülök, hogy vámpír erőm a gyorsaság. Még megtöltöttem állatkáim táljait, majd elköszöntem tőlük és bezártam az ajtót. Bepattantam kocsimba és a sebesség határt szerintem jóval átlépve száguldoztam a munkahelyemig. Végül szó szerint beestem a kis állatkereskedés ajtaján. 
- Szép volt - tapsolt meg főnököm vagyis a legjobb barátom.
- Paul sajnálom! Ez a rohadt telefon nem ébresztett fel. Ajj kérlek....többször nem fordul elő - fogtam könyörgőre.
- Kate a legjobb barátom vagy, de a szabályokat neked is be kell tartanod. Adok még egy esélyt, de ez az utolsó.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm! - ugrottam a nyakába, ő pedig nevetve pörgetett meg.
- Most pedig irány a pult mögé - váltott át szigorú főnökbe. Én pedig engedelmesen indultam a helyemre. Imádtam itt dolgozni és nem akartam elveszíteni ezt a munkát. Szeretem az állatokat. Mármint nem megenni, egyszer kóstoltam még az elején állatvért, de nem nyerte el a tetszésemet. Vajon hány vámpír van még így? Szerintem csak én. Talán, mert nem vagyok egy átlagos vérszívó.

James szemszöge:
Napi feladatom volt meglesni, hogy telik Kate egy-egy napja. Miután késve ért be a munkahelyére elég bizalmasan üdvözölte főnökét. Valami biztos van köztük. De vajon a pasas tudja, hogy akit itt most annyira ölelget egy igazi gyilkos? Gondolom másképp állna hozzá. Hacsak nem vámpír ő is. Még az is lehet, hogy egy egész vámpír bagázshoz elvezet ez az egy. Majd elment, így Kate egyedül maradt.
Elég unalmas volt az a pár óra ami alatt végig egy személyt bámultam, aki az ég világon semmit sem csinált, de komolyan semmit. Szóval jobbnak láttam ha inkább elmegyek a lakásához és kutatok egy kicsit. Miután elkocsikáztam a hazáig meg kellett oldanom, hogy valahogyan kinyissam az ajtót. Elővettem egy hullámcsatot a zsebemből és profi módjára törtem fel a zárat. Felkészülten érkeztem és speciális altató lövedéket eresztettem a felém rohanó kutyába. Benéztem minden szekrénybe, dobozba, de semmi érdekeset nem találtam. Indultam a hálószobába mikor hirtelen egy macska ugrott le előttem a szekrényről. Hát én azt hittem szívrohamot kapok! Az állat is megijedhetett,mert keservesen nyávogva bújt be a kanapé alá. Ezután a hálószobát is átnéztem, de milyen meglepő, ott sem találtam semmit. Már indultam volna kifelé, mikor egy váratlan pillanatban megbotlottam valamibe és egy hatalmasat csattanva a földön landoltam. Fájó végtagjaimat simogatva keltem fel, hogy megnézzem mi volt kisebb balesetem okozója. A szőnyeget felhúzva egy kis ajtót fedeztem fel, amit kinyitva hosszú lépcsősor tárult elém. Bekapcsoltam telefonom zseblámpáját és elindultam lefele. Tisztára mint egy rossz horror filmben. Végig azon járt az agyam mit találok majd odalent. Ketrecbe zárt embereket, akikből minden nap kiszívja majdnem az összes vért? Vagy talán pár holttestet? Lassan már az utolsó lépcsőfokok következtek és végül leértem. De nem hittem, hogy ezt fogom odalent találni...