Vámpírnak születve (Szünetel)

16.fejezet

Kate szemszöge:
Miután a férfi, vagyis az apám távozott, James-szel előbújtunk a fürdőszobából. Lassan közeledtem nagynéném felé, még mindig nem hittem el, hogy ez egyáltalán lehetséges.
- Ő... - csak ennyit tudtam mondani.
- Ó Istenem Kate hát rájöttél - nézett rám Mary feszülten, körmét harapdálva.
- Én viszont semmit sem értek. Ki volt ez az ember? - lépett mellénk James. Nagynéném meg sem bírt szólalni ezért inkább én válaszoltam.
- Ő az apám - pillantottam fel tehetetlenül barátomra. James meglepődött válaszomon, majd harag futott át arcán és a következő pillanatban már gyors léptekkel távozott is a házból. Döbbenten néztem távolodó alakját, de mikor feleszméltem utána iramodtam.
- James várj! Mégis hová mész? - olyan gyorsan futottam amennyire csak tudtam, így mikor hirtelen megfordult majdnem belé ütköztem.
- Hazudtál nekem Kate! Végig tudtad hol van az apád - nézett le rám és csak úgy fortyogott benne a düh.
- Dehogy is, esküszöm most látom először.
- Kérlek ne nézz hülyének. Akkor mégis hogyan ismernéd fel? Becsaptál engem és apámékat is! Még miben hazudtál mi? Az egész történet amit az életedről mondtál hazugság volt? - kérdezte, de nem várt választ. Feltépte a kocsi ajtaját és bepattant, majd felbőgött a motor.
- James ne! Tudod hogy sosem hazudnék neked. Szeretlek - kiabáltam utána, de már nem hallhatta. Az autó messze járt és csak a porfelhőt hagyta maga után.

James szemszöge:
Csak mentem és mentem a sebesség határt bőven átlépve. A szembe jövő autókat csak pár pillanatig figyelhettem meg mielőtt elszáguldottam volna mellettük. Egyszer mintha egy fekete Range Rovert láttam volna, amit az apám is használt, de nem nagyon foglalkoztam vele. Ám 10 perc után lassítani kezdtem, végül pedig legurultam az út szélére és leállítottam a kocsit. Gondolkodnom kellett. Mi van ha Kate igazat mondott? Tényleg elég sápadt volt mikor meglátta az apját és minek kellett volna neki is elbújnia ha ismeri? Megígértem neki hogy ott leszek mellett erre most elhagytam. De lehet, hogy mindent csak megjátszott, előadta a szomorú kis történetet az életéről mivel tudta, hogy én vagyok a gyenge láncszem és biztosan segíteni fogok neki. Szeretett egyáltalán? Vagy az is csak színjáték volt? Kavarogtak gondolataim és nem tudtam mit tegyek. Idegességemben a kormányt kezdtem püfölni, de rájöttem hogy ennek semmi értelme, így inkább ráhajtottam a fejemet, hogy pihentessem. Végül elhatároztam, hogy visszamegyek és az ügy végére járok. Csak remélni tudtam, hogy Kate egyszer sem hazudott nekem. Mary házához érve leparkoltam az autóval és egyenesen az ajtóhoz indultam, amely nem kis meglepetésemre tárva nyitva állt. Halkan lépkedtem az előszobából egészen a nappaliig. Ekkor pillantottam meg Maryt, aki földön hevert, körülötte kisebb vértócsa alakult ki. Épp a mellkasából próbált egy hatalmas kést kihúzni. Letérdeltem mellé és segítettem kirántani a fegyvert, mire ő fájdalmasan üvöltött fel. Miután jobban megnéztem a tőrt felismertem, hogy ez egyike a bátyám gyűjteményének.
- Két férfi járt itt és elvitték az unokahúgomat. Én próbáltam megakadályozni, hogy elhurcolják, de profik voltak. Meg kell mentened őt! És ebben csak az apja segíthet - ragadta meg a karomat Mary. Láttam a fájdalmat a szemében, de tudtam, hogy vámpír létének köszönhetően felépül, csak nem elég hamar ahhoz, hogy segíthessen. Így megfogadtam a tanácsát és bár őrültségnek tűnt, de elindultam felkutatni Kate apját.
Az erdőben kavarogtam és próbáltam a Mary által említett kunyhót megtalálni. Szóval egyenesen az ösvényen, aztán a vastag fánál jobbra, majd balra, utána megint balra a kősziklánál. Oh basszus, rohadt sok fa van itt. Mondjuk mit vártam egy erdőben? Bolyongásom közben, néha elsuhanó árnyakat véltem felfedezni, hallottam hogy megzördül egy-egy bokor, de mikor odafordultam már senkit sem láttam.
- Peter? - álltam meg hirtelen és össze vissza forgolódtam. Ekkor azonban valaki egy hatalmasat taszított rajtam, ennek következtében pedig nekicsapódtam egy fa törzsének. Mire feleszméltem már az illető hozzá is nyomott a kéreghez, úgy hogy majd összepréselte a tüdőmet.
- Ki a franc vagy te? - nézett dühösen szemembe. Én azonnal felismertem benne Kate apját és egy kicsit meg is nyugodtan, annak ellenére, hogy nagy valószínűséggel meg akart ölni.
- Kérem uram, én csak beszélni szeretnék önnel - tettem fel megadóan kezeimet. Ekkor valamire felfigyelt jobb alkaromon, szemén átfutott a mélységes düh, megragadott és a levegőbe hajított. Pár pillanatig tudtam csak repülni, mivel utamat állta egy faház aminek háttal ütköztem neki. Egy ideig csak mozdulatlanul feküdtem a földön, az összes testrészem fájt, meg sem próbáltam felállni. De nem is kellett, mert odaért Kate apja, megfogta a pólómat és úgy emelt fel. Éreztem, hogy a lábam nem érinti a talajt, vagyis a levegőben kapálóztam.  Közben rájöttem mit láthatott karomon és átkoztam magam amiért beleegyeztem, hogy rám tetoválják a szívbe szúrt tőrt, amely a vámpír vadászok megkülönböztetője. Szemei már vérben úsztak, vámpírfogai is előbújtak és csak arra várt, hogy széttéphessen, szóval tennem kellett valamit.
- Kate-ről van szó, a lányát elrabolták - meglepődött kijelentésemen. Letett a földre és mire felpillantottam, már emberi arca tekintett vissza rám.
- Kate? Szóval így nevezte el a húgom - gondolkodott el egy pillanatra. A saját apja nem tudja mi a lányának a neve? Szóval Kate mégis igazat mondott....és ha akkor nem megyek el még mindig velem lenne. Baszdmeg, hogy lehetek ekkora barom?
Feltápászkodtam és leporoltam magam, majd céltudatosan Peter felé furdoltam.
- Segít kiszabadítani? - néztem rá amilyen bátran csak tudtam.
- Miért tenném? Nem is ismerem azt a lányt - mondta, mintha ez lett volna a világ legtermészetesebb dolga. Majd sarkon fordult és elindult be az erdő sűrűjébe. Teljesen ledöbbentem, nem tudtam mit tegyek. Ha ő nem segít akkor ki fog? Egyedül nem bírok el apámmal és a testvéremmel. Valahogy meg kellett győznöm a férfit ezért utána rohantam és elé lépve megállítottam.
- Ezt nem teheti! Hiszen mégis csak a lányáról van szó - ordítottam az arcába hátha ezzel hatok rá.
- Még hogy a lányom! Az a gyerek tönkretette az életemet, elvesztettem miatta azt akit a legjobban szerettem - üvöltött már ő is. Féltem ugyan hogy rajtam fogja levezetni dühét, de tovább kellett próbálkozom.
- És a testvérét talán nem szereti? Kate elrablói majdnem megölték őt.
- Maryt?
- Igen, és nagyon jól tudja, hogy ő szereti azt a lányt. Szóval ha maga miatt nem is, legalább miatta szabadítsa ki, kérem! - fogtam könyörgőre, mert úgy éreztem ez az utolsó esélyem. És úgy tűnt meggyőztem, a húga állapota nagyon felkavarta.
- Merre találom őket? - nézett rám.
- Kövessen - mondtam egy mosoly kíséretében. El sem hittem, hogy sikerült rávennem arra, hogy segítsen. Bár nem szívesen említem meg neki, hogy Kate elrablói a rokonaim...