Vámpírnak születve (Szünetel)

7.fejezet

James szemszöge:

Valahogy sosem tetszett ez a gyerek, de most, hogy még ki is mert dobni az állatkereskedésből, már mindennek a teteje. El kell takarítanom az útból.. A végén még kiderül, hogy ő is vámpír. Nos igen, szegény Kate, holnap valamilyen oknál fogva el fogja veszíteni barátját.

Paul szemszöge:

Késő este zártam csak be az üzlet ajtaját, majd gyalog indultam hazafelé. Lassan lépkedtem a vizes úton, és próbáltam kiszellőztetni a fejemet. A horror filmbe illő utcán gyalogolva, amit csak pár villódzó lámpa világított meg, előtörtek a régi emlékek. Azóta, igaz sosem merem bevallani magamnak, de félek a sötétben. Hallottam mögülem léptek zaját, de nem nagyon foglalkoztam vele. Ám később az illető egyre közelebb ért hozzám, és előttem, jól kivehetően árnyéka is megjelent. Először csak kocogni, majd futni kezdtem és mikor végre elértem utcámhoz, az idegen hirtelen megragadott és egy fehér kendőt nyomott arcomhoz. Próbáltam kiszabadulni szorításából, de túl erős volt, végül feladtam és lehunytam szemeimet.

Kate szemszöge:

Reggel hívogattam Pault, de egyszer sem vette fel, majd betudtam annak, hogy alszik és mentem a munkába. Viszont azon a napon nem jött be, én pedig kezdtem aggódni érte és miután este bezártam elmentem házához. Kopogtam, csengettem, de semmi válasz és ez így ment napokon át míg végül meguntam. Nem akartam bejelenteni a rendőrségen, mert tudtam micsoda béna egy bagázs az, szóval saját nyomozást kezdtem. Azonban fogalmam se volt hogy kezdjek neki, így úgy döntöttem felkeresem egyetlen barátnőmet. Na igen, de hol is? Hanna- nak sosincs végleges lakóhelye, címe, azonossága. Elindultam hát ahhoz a vámpír tanyához, ahonnan ismertem pár egyedet, de persze ott sem voltam valami kedvelt személy. A lepusztult házhoz érve kopogás nélkül nyitottam be, és igaz senkit se láttam, mégis tudtam, hogy többen voltak ott. Lassan indultam a lépcső felé és már a felénél jártam, mikor egy fiatal vámpír srác ugrott elém.
- Hová igyekszel Kate? - szólított a nevemen..öö..hogy is hívják....na jó mit áltatom magam, fogalmam sem volt a nevéről.
- Hanna-t keresem. Itt van?
- Ha itt is lenne, akkor sem mondanám meg. Tudom ki vagy és azt is, hogy nem kéne itt lenned, szóval kotródj - a szavakat csak úgy köpte felém. Egyáltalán nem volt szimpatikus az a gyerek és szerintem ő is tudta, hogy bármikor le tudnám győzni, ha akarnám.
- Kérlek menj arréb - löktem félre és folytattam utamat felfelé. Ám a srác meg akarta mutatni, milyen nagy sztár is ő, és a hajamnál fogva rántott vissza. Én pedig elvesztettem egyensúlyomat és mindketten legurultunk a lépcsőn, majd szétterültünk a földön. Ő előbb felpattant, kirúgta támaszt nyújtó karomat, plusz még hasba is vágott. Na akkor lett elegem. A győzedelmesen elsétáló fiúra vetettem magam és egy gyors mozdulattal kitörtem nyakát. Tudtam, hogy ezzel nem öltem meg, de legalább egy ideig nem volt útban.
- Látom még mindig formában vagy - tapsolt meg Hanna, majd lecsúszott a lépcső korlátján. Elém pattant és szorosan magához volt. Jobbnak láttam, ha kint beszélünk, szóval fogtam és kiráncigáltam az utcára. Leültünk egy padra ő pedig rágyújtott, engem is megkínált, mikor tudta, hogy nem dohányzom.
- Van egy kis gond - köszörültem meg a torkom pár perc hallgatás után. Legjobb barátnőm rám emelte hatalmas kék szemeit, ezzel jelezte, hogy ő figyel.
- Szóval úgy érzem történt valami Paul-lal, vagyis nem jár be dolgozni, ha elmegyek hozzá nem nyit ajtót és még egy üzenetet sem hagy. Ennek már két hete. Ez nem vall rá, szerintem komoly baj van...az is lehet, hogy elrabolták! - egy szuszra daráltam le neki mindent, annyira ideges voltam legjobb barátom eltűnése miatt. De mikor felnéztem Hanna-ra semmi féle meglepődöttség, vagy félelem nem látszott arcán, inkább a mellettünk száguldozó kocsikat figyelte üveges tekintettel.
- Na és? - fordult végre felém.
- Mi az, hogy na és? Paul a legjobb barátom és nem akarom elveszíteni!
- Ő csak egy ember Kate. Mi baj történne vele? Ha valamelyik vámpír vitte volna el, tudnánk róla - oldotta meg ennyivel a helyzetet, majd elnyomta a csikket. Láttam, hogy ezzel lezártnak tekintette a témát és tudtam, hogy nem fog segíteni.
- Értem - csak ennyit mondtam és hazafelé kezdtem indulni. Biztos voltam benne, hogy nem jön utánam és ajánlja fel segítséget. Az nem az ő stílusa.

De akkor most mit tegyek? Ha a legjobb barátnőm nem segít, ki fog? Ez és ehhez hasonló gondolatok közepette sétáltam a haza vezető úton, mikor végre eszembe jutott. Még biztos mérges rám, de azért talán segítene?