Vámpírnak születve (Szünetel)

18.fejezet

Kate szemszöge:
Miután Jackson látótávolságon kívülre került végre megnyugodtam. Egy hatalmasat fújtam, majd előre fordultam, hogy megköszönjem Jamesnek a segítségét. De ahogy ezt megtettem azonnal visszahőköltem, ugyanis az anyós ülésén volt mégvalaki, nem más mint az apám. Összehúzott szemöldökkel mért végig, én pedig köpni nyelni nem tudtam.
- Szóval te vagy Kate - szólalt meg egy idő után. Egy hang se jött ki a torkomon, ezért inkább bólintottam.
- Hasonlítasz anyádra - szólt még és mint aki jól végezte dolgát, visszafordult az út felé. Így utaztunk síri csendben, a feszültséget szinte vágni lehetett. James végül egy erdő mellett parkolt le a kocsival.
- Khm... - kezdett bele, de csak eddig jutott. Ekkor  apám kinyitotta az ajtót, kiszállt a kocsiból, majd elkezdett valamerre sétálni. Döbbenten néztünk össze James-szel és mi is kiszállítunk.
- Peter várjon! Hová megy? - kiáltott utána. Ő erre megfordult és lazán megvonta vállát.
- Azt mondtad segítsek megmenteni a lányomat, de egyedül is boldogultál, vagyis rám már nincs szükség - mondta, majd megint elindult. Válaszán újból ledöbbentem. Mármint, annyira hirtelen jött minden....eddig azt hittem az apám gyűlöl és most mégis szándékában állt megmenteni? Úgy éreztem nem veszíthetem el megint.
- De igen - szóltam halkan, mégis elég hangosan ahhoz hogy meghallja.
- Tessék? - pillantott vissza válla felett.
- De igen...nekem szükségem van rád - néztem mélyen szemébe. Meglephette válaszom, mivel azonnal megtorpant. Láttam, hogy gondolkodik valamin, majd megfordult és visszajött hozzánk. Ez boldogsággal töltött, magam sem tudom miért.
- Rendben. Itt maradok, de csak egy feltétellel...ha megmondjátok kik akarnak téged megölni - nézett felváltva rám és Jamesre. A mellettem álló fiúra pillantottam, akin látszott az idegesség, gondolom nem szívesen mondta volna el, hogy üldözőim a rokonai. Gyorsan ki kellett vágnom magamat.
- Volt egy pár balhés ügyem ezért rám szálltak a vámpír vadászok, de semmi komoly - mondtam, mintha ez mindennapos lenne.
- Vámpír vadászok mi? - kérdezett vissza és dühösen kapta James felé tekintetét.
- Jaj nem! Ő nem tartozik közéjük - álltam védekezően eléje.
- De hát ott van a kezén a tetoválás - mutatott oda apám.
- Igen valóban, de az régen volt. Mostmár nekem segít, igaz? - kérdeztem Jamestől, aki heves bólogatásba kezdett. Peter rosszallóan figyelte, de nem tett semmit.
- Akkor hogyan segítsek? - fordult újból felém. Abban biztos voltam, hogy Jacksonék keresni fognak, ezért átmenetileg el kellett rejtőznöm valahol.
- Tudsz egy jó búvóhelyet? - kérdeztem, mire ő biccentett és már a vezető ülés irányába tartott. James-szel utána mentünk és beültünk a hátsó ülésekre.
- Pontosan hova megyünk? - érdeklődött még barátom, mikor apám elindította az autót, de választ nem kapott.

Peter szemszöge:
Jó ég Peter mit művelsz? Azt sem tudod ez a lány tényleg az akinek mondja magát, de mégis....mintha csak a feleségemet látnám amikor rá nézek és a nyaklánca is teljesen olyan mint Helen-é volt. Valami azt súgja segítenem kell neki. És én meg is teszem.
Nem kellett sokáig gondolkodnom, hogy melyik helyre vigyem Katet, ezért céltudatosan hajtottam rá a megfelelő útra és végül egy kis faluban állítottam le a motort. Kiszálltam a kocsiból és hátra indultam, hogy lányomat is kisegítsem. Ő hálásan nézett rám, majd körbe pillantott a helyen ahová hoztam. James is kikászálódott így együtt tudtunk elindulni régi házam felé. Miután kinyitottam az ajtót előreengedtem a fiatalokat, majd csatlakoztam hozzájuk, hogy körbevezessem őket.
- Te itt élsz? - kérdezte Kate.
- Nem, ebben a házban még édesanyáddal éltem. Ma már csak nagyon ritkán járok ide - válaszoltam, ő pedig azonnal lesütötte szemeit. De ekkor meglátott a polcon egy fényképet és közelebb lépett hozzá.
- Ő volt az? - simított végig a bekeretezett képen, amelyen feleségem volt látható. Gyönyörűen festett, fehér ruhát és szalmakalapot viselt, mezítláb sétálgatott a tengerparton. Ami pedig igazán széppé tette az a mosolya volt, a boldogság amely belőle áradt. Észrevettem, hogy Kate szemébe könnyek szöktek ahogyan a képet nézte, ezért közelebb léptem hozzá és óvatosan megöleltem, mire ő is hozzám bújt. Halkan csitítgattam a törékeny lányt, miközben hosszú haját simogattam. Miután megnyugodott megkértem Jamest, hogy vigye be az egyik szobába, hogy pihenhessen. Mikor végre egyedül voltam kimentem a házból egészen a falu templomáig. A megbeszélt időre értem az épülethez, ahol barátom már rám várt.
- Peter! Téged sem gyakran látni erre felé - köszöntött Mark, majd megöleltük egymást.
- Kiket hoztál ide? - kezdte azonnal a kérdezősködést.
- Semmi érdekes, vagy olyan ami rád tartozna - zártam le gyorsan a témát.
- De ugye van köztük egy ember? - nyalta végig vámpír fogait. Gondoltam, hogy azonnal megérzi James vérének szagát. De tudtam, hogy a fiú fontos Katenek, ezért nem hagyhattam, hogy bárki is bántsa.
- Most akkor segítesz vagy nem? - kérdeztem egyre idegesebben.
- Nyugalom testvér! Ha azt mondtam segítek, segíteni is fogok.
- Köszönöm - fújtam ki a levegőt - Tehát csak annyi lenne a dolgod, hogy kideríted kik a városban a vámpírvadászok vezetői.
- Sima ügy. Holnapra meg is lesz - mondta, majd elővett egy szál cigarettát, amire azonnal rá is gyújtott.
- Azt gondolom ne kérdezzem, hogy ez miért kell neked - fújta arcomba füstjét. Jól gondolta, így csak hátat fordítottam neki és visszaindultam házam felé.