Két nappal később úgy éreztem, a világot is meg tudnám váltani. De komolyan. Amikor Lia kijelentette, hogy a galéria tulaját nem zavarná, ha ott dolgoznék Lia mellett, legszívesebben a bőrömből is kibújtam volna örömömben. Anne halála óta nem voltam ennyire energikus. Rengeteg ötletem volt, és egy rakat képet be is vittem megmutatni Lia-nak. Mind tetszett neki, de hát kötelessége ezt mondani, elvégre én amolyan mostohalány lennék, vagy mi. Az egyik Eiffel-tornyos rajzom különösen elnyerte a tetszését, azt félre is tette, és megígérte, hogy bekeretezteti. Sok mindenben kérte ki a tanácsomat, egy újabb kiállítást szervez éppen, azzal kapcsolatban is rengeteg ötletet adtam neki. Segítettem kiválasztani, mely képek szerepeljenek a kiállításban, milyen sorrendben következzenek, és amikor megérkeztek a művek, én tettem ki őket. Camille, a fiatal recepciós lány szerencsére kiválóan beszéli az angolt, így vele is összebarátkoztam.
Damian Fletcher-rel már kevésbé. Nem mintha ezt már nem szoktam volna meg. Rá kellett jönnöm, hogy ő csak olyankor szeret csajozni, amikor én is ott vagyok, az utóbbi napokban ugyanis egyáltalán nem volt távol, vagy legalábbis nem úgy, hogy ne lett volna a tartózkodási helyére kézzel fogható bizonyíték. Nem beszélgettünk túl sokat, egyrészt, mert egyikőnk sem igényelte a másik társaságát, másrészt pedig, annyira megharagudott rám a kavézós-Szajnás incidens után, hogy szerintem egy életre elege lett belőlem.
Damian épp a galéria előcsarnokában ücsörgött, és egy újságot lapozgatott, míg én az általam megrajzolt tervezetet nézegettem, amit a kiállításról készítettem. Minden kép a helyén volt, feliratokkal együtt. Lia és Camille a háttérben franciául beszélgetett, amiből egy árva mukkot nem értettem, így nem igazán figyeltem rájuk. Ellenben Damian-nel, aki dühösen nézett fel az újságjából.
- Minek jön ő ide? - kérdezte felháborodva. Lia vetett rá egy elhallgattató pillantást, de Damian-t ez nem különösebben hatotta meg.
- Damian. - sziszegte Lia.
- Mi van? - vonogatta a vállát Damian.
- Az öcsémről beszélsz, szépfiú. - fonta össze maga előtt a karjait Camille.
-Akkor sem kedvelem. - felelte Damian.
- Akkor is itt fog melózni a nyár végéig. - vitázott Camille. - Te majd legalább nem lógsz annyit szegény Keira-n.
- Franc lóg rajta. - horkant fel Damian. - Én csak utálom az öcsédet. - ezzel Damian le is zárta a témát, visszatért a magazinjához. Értetlenül álltam Camille, Lia és Damian között.
- Öhm...Valaki nem akar beavatni? - köszörültem meg a torkom.
- Damian utálja az öcsémet, mert egy seggfej. - magyarázta Camille.
- Az öcséd? - vontam fel a szemöldököm.
- Damian. - bökött a fiú felé Camille. - Damian egy seggfej. És utálja az öcsémet. - ó, hát ezek szerint nem csak nekem jár ebből a megtisztelő érzésből. - De Ben itt fog dolgozni aszisztensként. Szerintem jól ki fogtok jönni, rengeteg a közös bennetek. - mosolygott rám Camille. Akkor még nem is tudta, mennyire igaza van.
Amikror hétfő reggel beléptem a galériába Damian-nel és Lia-val a sarkamban, Camille és az öccse ott álltak a recepciós pultnál. Lia figyelmeztetett, hogy a mai nap húzós lesz, mert hét csoport is bejelentkezett, ráadásul most van turistaváltás, így a városnézés sok embernél még csak ma fog kezdődni, tehát a spontán betérő látogatókra is számítani kell.
- Benjamin! Úgy örülök, hogy látlak! - szaladt oda a nekünk háttal álló fiúhoz Lia. Ben megfordult, én pedig kis híján orra buktam. A fiú magas volt, sötétszőke hajú, világítóan kék szemű. Vállai olyan szélesek, hogy szerintem oldalazva kell bemennie az ajtókon, mert nem férne be rajta. Mosolygás közben apró gödröcskék jelentek meg a szája sarkánál. Tekintetünk összekapcsolódott; csak a mögöttem morgó Damian zökkentett ki.
- Máris kezdi.
- Micsodát? - kérdeztem, idiótán vigyorogva.
- Látod? - bökött felém Damian. - Úgy viselkedsz, mint aki beszívott. Miért van folyton ilyen hatással a lányokra?
- Sziasztok. - lépett oda hozzánk Ben. - Damian. - biccentett a fiúnak, majd rám vezette ragyogó kék szemeit. - Mi még nem találkoztunk. Benjamin vagyok, Camille öccse. - nyújtotta felém a kezét.
- Keira, Lia mostohalánya. - mutatkoztam be én is. Valójában fogalmam sem volt róla, mit kéne mondanom. Lia egykori legjobb barátnőjének az unokahúga? Valaki, aki maga sem tudja, kihez tartozik?
- Sokat hallottam már rólad. - kacsintott, majd egyből Damian-re nézett. Elhúztam a számat.
- Remélem semmit nem hittél el abóbl, amit rólam mondott. - röhögtem el magam, kissé hisztérikusan. Damian felmordult mögöttem.
- Csak a nyálad el ne csöppenjen, Benjamin. - úgy kerülte ki Ben-t, hogy nekiütközött a vállával. De biztosan véletlen volt. Hát, így kezdődött az első közös munkanapom Benjamin-nal.
