Nem álmodtam az éjjel. Damian szerint rémálmom volt, mielőtt odajött volna, de én nem emlékszem erre. Csak azt tudom, hogy hirtelen annak a fiúnak a karjaiban találtam magam, akit egész életemben el kellett kerülnöm.
Igazából azt hiszem, valamilyen szinten mindig is vonzódtunk egymáshoz. Vicces ez, hiszen sokáig az elemi erőből táplálódó utálat volt az egyetlen érzelem közöttünk. Talán Anne halála hozott minket közelebb egymáshoz. Talán az, hogy én tökéletesen egyedül maradtam, és szükségem volt valakire, aki segít rájönnöm, ki vagyok. Kihez tartozom. És Damian tudja ezt. Mindig is tudta.
-Arra gondoltam, ma visszamehetnénk abba a fagyizóba,ahol tegnap voltunk.- vigyorgott Damian a konyhapult mögül. Én az étkezőasztalnál ültem Aaron-nal és Hilary-vel, Mariah és Evan órák óta elmentek dolgozni.
-Fantasztikus ötlet, Damian. Ma még senki nem rajongott érted. -forgattam a szemem.
-Öhm.-köszörülte meg a torkát Aaron. -Van valami, amit nem értek. -Damiannel egyszerre kaptuk felé a fejünket, ő pedig értetlenül nézett ránk. - A kapcsolatotokat. -egy kis időre csend ereszkedett a konyhára. Senki sem szólalt meg, Hilary azért, mert valószìnűleg nem érti a "kapcsolat" szót, Aaron megijedhetett, hogy valami rosszat mondott, Damian meg én pedig rájöttünk, hogy Aaron-nak kegyetlenül igaza van. Mi sem értjük a saját kapcsolatunkat.
-Na szóval, a fagyizó.- kezdett el dobolni az ujjával a pulton Damian. A hangja ideges volt.
-Anya azt mondta, maradjak veletek, de kezdem úgy érezni magam, mint egy felesleges harmadik. - tolta ki maga alól a széket Aaron, és felállt.
-Az is vagy, haver. -biccentett neki Damian. Nyeltem egy nagyot. Nem lesz ez így jó.
-Akkor majd szóljatok, ha..tudjátok. Gumi kell, vagy ilyesmi. -vonogatta a vállát Aaron. Megfogta a húga kezét, akit szintén felrántott az asztaltól.
-Még egy ilyen beszólás, és közelebbről is megismerheted a híres bal öklömet. -szűrte a szavakat a fogai közt Damian. Aaron és Hilary eltűntek a szobájukban, Damian pedig odasétált hozzám. Leült mellém, és továbbra is idegesen dobolt az ujjaival. -Keira, én...-azt azonban sosem tudhattam meg, hogy mi "ő", merthogy a csengő fülsiketítő zaja közbeszólt. Damian sóhajtva állt fel, és nyitott ajtót. Ahogy meghallottam a hangot, görcsbe rándult a gyomrom. Soha többé nem akartam hallani ezt a hangot. Felpattantam az asztaltól; nem akartam beszélni Christian-nel. A vendégszoba felé nem indulhattam, az egyenes út a bejárathoz, ahol az apám vár. Végső kétségbeesésemben berohantam a dolgozóba. Becsuktam magam mögött az ajtót, háttal nekidőltem, és nagy levegőket vettem. Igazából én vagyok a hülye. Tényleg azt hittem, hogy egész New York-i tartózkodásom során nem találkozom többé az apámmal, akinek a legjobb barátja lakásában lakom? Vicces. És eléggé naiv gondolkodás tőlem. Nem mintha ez nem lenne megszokott. Mindegy.
- Key. - kopogott be Damian. - Gyere már ki basszus, nem bírom elküldeni. Azt mondta, csak akkor megy el, ha beszélt veled.
- Nem. - válaszoltam egyszerűen. - Nem fogok beszélni vele.
- Akkor soha nem megy el. - nyöszörgött Damian. - Csak gyere ki, mondd, hogy nem akarod látni, és kész.
- Felőlem a rendőröket is ráhívhatod, akkor sem megyek ki. - erősködtem.
- Ki csengetett? - hallottam meg Aaron hangját a folyosóról.
- Christian van itt. - felelte Damian. - És nem megy el, amíg Keira nem beszél vele. - magyarázta.
- És hol van Keira? - értetlenkedett Aaron.
- Valószínűleg azért beszélek a dolgozó csukott ajtajához, mert a mosdóban van. - ironizált Damian. Pár perces csend. Aaron valószínűleg itt meredhetett keresztbe álló szemekkel Damian-re. - Basszus, te sötétebb vagy, mint hittem.
