Amikor kinyitottam a szemem, egyedül feküdtem az ágyamban. Oldalra fordultam, de Damian sehol sem volt. Felültem. Körülnéztem. A nadrágja és a pólója ott hevert a padlón, az én ruhám mellett. Megdörzsöltem a szemem. Semmi sem történt. Tisztán emlékszem rá, hogy a meglepetésbuli után, amit Lia szervezett nekem, és amire beállított az összes barátom és "családtagom", Damian-nel együtt mentünk haza. Lia elment még sétálni Evan-nel, Mariah-val és Christian-nel, Aaron, Hilary, Mira és Denis azonban nagyon elfáradtak, ezért egyből a szállodába mentek. A hétvégét itt töltik Párizsban, majd csak hétfő reggel utaznak vissza Amerikába. Damian és én hazajöttünk az este, és gyakorlatilag bezuhantunk az ágyba. Lerúgtam magamról a vékony takarót, amit Damian gondosan körém csavart (vajon miért hiszi azt, hogy ezernyolcszáz fokban képes vagyok megfázni?), majd kitámolyogtam a konyhába. A látványt, ami fogadott, probléma nélkül el tudnám viselni életem végéig. Damian Fletcher egy szál boxerben, kócos hajjal állt a tűzhely előtt, és a serpenyőben sercegő tojásokkal foglalatoskodott. Mivel háttal állt nekem, nekidőltem az ajtófélfának, és apró mosollyal figyeltem őt. Oké, nem is volt olyan apró az a mosoly. A helyzet az, hogy Damian Fletcher határozottan a legjobb fenékkel rendelkezik, megkockáztatom, hogy az egész világon. Mielőtt jobban kielemezhettem volna, hátrafordult.
- Jó reggelt! - lengetett meg előttem egy villát. Közelebb jött hozzám, lehajolt, és megcsókolt. Bár ő ezt egy gyors reggeli köszöntésnek szánta, hogy egyből mehessen vissza a reggelijéhez, én nem hagytam. Ujjaimat összekulcsoltam a nyaka körül, és kicsit visszahúztam magamhoz. Damian belemosolygott a csókba, amitől csak még jobb lett az egész. A villát ledobta, ami hangos csörrenéssel ért földet. Kezeit először a derekamra vezette, majd a fenekemre. Elrugaszkodtam a padlótól, és lábaimat a csípője körül kulcsoltam össze. Damian csak csókolt, úgy, ahogy senki más. Hátráltunk pár lépést, így nekiütköztünk a pultnak. Damian felültetett rá, és úgy folytatta. Eszembe jutott, hogy a bugyin kívül mindössze az ő egyik szakadt pólója van rajtam. Igazság szerint ott, akkor ez is borzasztó soknak tűnt. Damian a póló szegélyével játszott; arra várt, hogy megadjam neki az engedélyt. A mellkasára fektettem a tenyeremet, és kicsit eltoltam magamtól.
- Mi ez itt? - húztam végig a mutatóujjamat Damian kulcscsontján. A fiú beleborzongott ebbe, és lehunyta a szemét. Sosem szúrtam ki korábban, mindig jelentéktelen foltnak hittem.
- Meglep, hogy csak most vetted észre. - mosolyodott el.
- Elég hülyén is érzem magam miatta. - sóhajtottam. Damian mélyen a szemembe nézett, és kisimított egy tincset az arcomból.
- Tudod, sokat meséltem rólad Ben-nek. - kezdte. - Mielőtt bejött volna a képbe Collett. Egyik este bementünk a városba, és egy kicsit többet ittunk a kelleténél. Fogadtunk. Igazából már nem is emlékszem, hogy mit kellett csinálnunk. Csak azt tudom, hogy veszítettem. A tét az volt, hogy a vesztes magára tetováltat egy betűt, amit a nyertes határoz meg. Ben a "K" betűt mondta. Ne tudd meg, anyám hogy üvöltött, mikor reggel rájött. - nevette el magát Damian. A mutatóujjammal végigkövettem a Damian kulcscsontján díszelgő "K" betű vonalát.
- Miattam választotta Ben ezt a betűt? - kérdeztem halkan.
- Nem tudom. - vonta meg a vállát Damian. - De soha, egy percig sem bántam meg, hogy rám került. - mondta, mire én megcsókoltam. Ennél romantikusabb akkor sem lehetett volna ez az egész, ha Damian tudatosan készül rá, nem pedig egy részeg este eredményeként tetováltatja magára a nevem kezdőbetűjét.
- Én is. - mondtam, két levegővétel között.
- Mit te is? - szakította félbe a csókunkat.
- Én is szeretlek. - mosolyodtam el. Ezúttal rajta volt a sor, hogy eszeveszetten essen az ajkaimnak, ami ellen nekem semmi kifogásom nem volt.
