Ben fékezett, ahogy begördültünk a tengerpartnál lévő parkolóba. Mira izgatottan ücsörgött a hátsó ülésen, folyton azt kérdezgetve, hogy "ott vagyunk-e már?". Vele ellentétben nekem leginkább gyomorgörcsöm volt.
Damian és Aaron szintén autóval érkeztek, ők azonban Evan kocsiját kérték kölcsön. Damian-nek nincs jogosítványa, ezért levágott egy kisebbfajta hisztit, mert szerinte "ciki, ha egy nálad fiatalabb furikázik". Végül Aaron felajánlotta, hogy odaadja neki a kulcsot, és használhatja a kocsit pajzán dolgokra is. Ez elegendő érv volt Damian-nek, és azonnal beleegyezett.
Még a gondolatra is borsódzott a hátam, hogy ismét a régi Damian-nel találhatom szembe magam. Azzal a Damian-nel, akiről azt hittem, többé nem látom. Akit nem kedveltem, mégis mágnesként vonzott magához.
-Föld Keira-nak. - sóhajtotta Ben.
-Mi? -kaptam fel a fejem.
-Kábé tíz perce szólongatlak. - felelte. Körülnéztem. A kocsi orra a víz felé nézett, ahol már rengetegen gyülekeztek. A zene is felhallatszott, a tenger illata egyszerre volt megnyugtató és ijesztő. Fura. -Mi bajod? -kérdezte Ben.
-Nekem? Semmi. -ráztam a fejem. - Jól vagyok.
-Kétlem. - vágta ki a hátsó ajtót Mira. Kiugrott a kocsiból, és a part felé szaladt. A barátnőm csodálatosan festett; egy virágos ruha volt rajta, ami kiemelte hibátlan alakját. A homokhoz vezető lépcsőn járt, Ben és én azonban továbbra sem mozdultunk.
-Itt lesz, igaz? -kérdezte Ben halkan. Némán bólintottam. - Miatta vagy ilyen.
-Semmi bajom, Ben. -vágtam rá, kicsit talán túl hevesen is. Kinyitottam az ajtót, és kiszálltam a kocsiból. Felbőszülve indultam el Mira után, a part irányába. Elegem volt abból, hogy Ben mindenben olyan rohadt biztos. És ha nem Damian miatt vagyok elkenődve? Ha nem vele van bajom? Ben, a tökéletes Ben fejében meg sem fordul, hogy talán vele van problémám. Talán az a bajom, hogy ismét felbukkant az életemben, abban az életben, ami lényegesen jobban működött anélkül, hogy folytonos összetűzésbe keveredett volna Damian-nel.
-Keira! - kiabált utánam Ben. Nem figyeltem rá. -Keira, várj már! - lassan utolért, és mikor az utolsó lépcsőfokról is leléptem, elkapta a csuklómat, és szembefordított magával. - Nem akarom, hogy szomorú légy. -nézett mélyen a szemembe.
-Jó. - szabadítottam ki a csuklómat a szorításából. - Akkor hagyd, had éljem az életemet. -kértem, majd sarkon fordultam, és berohantam a tömegbe. A víz tele volt szörfösökkel, akik profin lovagolták meg a hullámokat. Megpillantottam Mira-t, és el is indultam felé, csakhogy valahonnan Denis, az utcazenész is előkerült, és elvitte táncolni. Körbefordultam. Csupa ismeretlen arc, a legtöbben egy-két évvel idősebbek nálam. Felfedeztem Aaron-t is, így biztos volt, hogy Damian szintén itt van. Egy darabig a nyakam nyújtogatva nézelődtem, de utána meguntam. Bulizni jöttem ide, nem? Hát akkor miért aggódom Damian miatt? Azt csinál, amit akar, elvégre semmi közünk egymáshoz. Bevetettem magam a táncolók közé, és eldöntöttem, hogy bizony fantasztikusan fogom érezni magam, Damian Fletcher ide, vagy oda.
-Nincs kedved táncolni? -ordította a fülembe Aaron. Egy pohár...nos, valami volt a kezemben, amit az egyik srác töltött ki nekem. Megráztam a fejem, ami már így is vörös volt. Másfél teljes órán keresztül táncoltam a homokban, a cipőmben lévő mennyiségből várat lehetett volna építeni. Leginkább Denis-sel és Mira-val keveredtem össze, de az egyik számot egy ismeretlen arccal nyomtam végig. Aaron-t a buli kezdete óta nem láttam, Damian-nel együtt. Nem érdekelt. Nem szabadott, hogy érdekeljen. -Damian keresett. - üvöltötte Aaron a hangzavar miatt. Értetlenül néztem rá. - Azt mondta, beszélni akar veled. Mondania kell valamit, vagy ilyesmi. -vonogatta a vállát Aaron, mintha egyáltalán nem lenne fontos. Félretéve minden fogadalmamat az estére vonatkozóan, elkezdtem Damian alakját kutatni a tömegben. Aaron lelépett táncolni egy csajjal, Denis és Mira vad csókcsatába kezdtek, de Ben-t és Damian-t sehol sem láttam. Kikecmeregtem a bulizók közül, és a part csendesebb szakasza felé sétáltam. Itt már sötét volt, a fények csak halványan világították be a környéket. Két alakot fedeztem fel a homokban ülve, a vizet bámulva. Közelebb merészkedtem, bár kissé féltem, hogy kannibál törzsek itt maradt fiaira találtam. -Nem hiszem el. -rázta a fejét folyamatosan Ben. -Tényleg képes voltam neked esni? -meghúzta a kezében tartott üveget. -Szar alak vagyok. A hazug barátnőmnek hittem a legjobb haverom helyett.
-Hát ja. -röhögött Damian. Kivette Ben kezéből az üveget, és beleivott.
-De miért csak most mondtad el? -kérdezte Ben.
- Nyálasan fog hangzani. - húzta el a száját Damian.
-Hianyoztam? - tette a szívére a kezét színpadiasan Damian.
-Mint púp a hátamra. -fintorgott Damian.
-Púp a hátra, Fletcher? Hűha, régebben kreatívabb voltál. - ivott bele az üvegbe Ben.
-Keira miatt. - vallotta be Damian. Tudtam, hogy most kéne leállítanom magam. Most kéne megemberelnem magam, megfordulni, és szépen elsétálni. Nem szabadna tovább hallgatnom őket. Legutóbb is ebből volt a baj. De nem bírtam ki.
-Keira?-Ben hangján értetlenség hallatszódott.
-Ő az első, akinek elmeséltem, mi történt. Senki más nem tud róla.
-Ő tanácsolta, hogy mondj el mindent? - kérdezte Ben. Damian bólintott. -Tényleg jó hatással van rád.
-Tényleg. -felelte Damian. -Miatta jöttél ide? -sóhajtotta Damian.
-Eléggé kapóra jött anyámék nyaralása. -mosolyodott el Ben.
-Mikor eljöttünk Párizsból, azt hittem, nem találkoztok többé. - mondta Damian.
-Ja, én is. -biccentett Ben.
-Érzel iránta valamit, ugye? -kérdezte halkan Damian. Reszketve vártam a válaszra.
-Nem biztos, hogy ezt veled kéne megbeszélnem. - nem éppen az, amire számítottam. -Keira és te...ti ketten...-kész. Ennyi. Nem bírtam tovább. Megszegtem minden eddigi hallgatózási törvényemet.
-Mi ketten mi? - csörtettem oda hozzájuk. A két fiú meglepetten néztek össze, majd hasonlóan meredtek rám is. - Gyerünk, Ben, kíváncsivá tettél! - csípőre tettem a kezeimet.
-Keira..- tápaszkodott fel a homokból Ben. A kezem után nyúlt, de én elhúztam előle.
-Damian és én mi? Mi van velünk? -kérdeztem, egyre hangosabban.
-Key...-állt fel Damian is.
-Ne nevezz így! - kiabáltam rá. Nem is tudom, miért kezdtem el sírni. Talán attól a fura löttytől, amit ittam. Talán az egész nyár miatt, ami felforgatta az életemet. De talán csak azért, mert hiányzott az a Damian, aki befeküdt mellém az ágyba, amikor rosszat álmodtam. -Mi történt, Keira? - kérdezte Damian. Letöröltem egy adag könnycseppet.
- Hallani akarom. - motyogtam. -Hallani akarom, hogy mik vagyunk mi. Te meg én. - mondtam elhaló hangon. - Hogy mi van köztünk.
-Keira, ez nem ilyen egyszerű. - rázta a fejét Damian.
-Mégis mi a bonyolult benne? Csak ki kell mondanod. - mutogattam hevesen. Ben kezdte egyre kellemetlenebbül érezni magát, hiszen a Damian és köztem növekvő feszültség tapintható volt.
- Beléd szerettem.
