Már a harmadik üveg kólámat ittam, de Damian nem ért vissza. Tudtam, annyira tudtam, hogy ezt fogja tenni, mégis belementem.
Miután Lia körbevezetett a galériában (amibe teljesen beleszerettem), Damian kitalálta, hogy ugorjunk el egy kávézóba, ahol "dolga van". Természetesen azonnal rájöttem, mi is pontosan ez a "dolog", amikor beléptünk, és megpillantottam a pult mögött egy gyönyörű francia lányt, akinek azonnal ragyogó mosoly terült szét az arcán, amint meglátta Damian-t.
- Ülj csak le, és mondd, hogy "cola". Mindjárt jövök. - veregette meg a vállamat. A sok turista között bemásztam az egyik eldugott, belső asztalhoz, miközben azt figyeltem, ahogy a lány leveszi a fehér kötényét, mond valamit a munkatársának, és Damian kezét megfogva behúzza egy ajtó mögé. Ezek szerint Damian mégiscsak azt csinálta az elmúlt másfél évben, amire gondoltam.
Nem az bántott, hogy konkrétan szart a fejemre, vagy hogy egyáltalán nem érdekelte, mi van velem Anne halála után. Egyszerűen zavart, hogy a 17 éve tartó ismertségünket annyira méltatja, hogy "kérjek egy kólát", amíg ő jól érzi magát az aktuális barátnőjével. Ennél többet akartam, és többet is érdemeltem. Az utolsó üveg kólámat félig meghagyva álltam fel, és indultm el kifelé. Tudtam, hogy Párizs hatalmas, hogy turisták milliói mászkálnak az utakon, és hogy egy mukkot sem beszélek franciául, de muszáj volt elmennem innen. Még Damian Fletcher sem alázhat meg annyira, hogy egy jól sikerült raktári légyott után velem távozzon a kávézóból.
Kiléptem az utcára, a meleg azonnal arcon csapott, szinte el is felejtettem, mekkora is a forróság, hiszen az épületben légkondi működött. Először lassú léptekkel indultam meg, mert fogalmam sem volt, hová tartok, és az melyik irányba van. Csak vittek a lábaim egy darabig, már a kávézó utcáját is elhagytam, amikor egy bonyolult és forgalmas kereszteződéshez érkeztem. Megálltam, és vártam, hogy a lámpa zöldre váltson. Mellém érkezett egy angolul beszélő pár, az akcentusukból ítélve biztosan britek lehettek, de nem foglalkoztak velem. Amikor a lámpa váltott, átsiettem a zebrán, és balra fordultam, magam sem tudom, miért. Éreztem, hogy rezeg a táskámban valami, de nem törődtem vele. Nem volt fontos. Csak mentem és mentem és mentem, és sokkal jobban éreztem magam úgy, hogy egyedül lehettem. Nem voltam feszült az idegen város miatt, vagy mert még csak segítégért sem tudok kiáltani, ha arra kerülne sor...Mert végre egy kicsit önfejű lehettem. Sosem lehettem önfejű. Mindig gondolnom kellett Anne-re, főleg a betegsége kialakulása óta. Sosem tehettem azt, ami jól esett, mert azzal biztosan bántottam volna valakit. Most, hogy már nem volt élő rokonom, Damian Fletcher egy pincérlányra cserélt le, Lia pedig dolgozott, egyedül maradtam. Olyan egyedüllét volt ez, amire már régóta szükségem volt,
- Te megőrültél? - Damian hangja dühös volt, szinte éreztem a testéből áradó vibrálást. Nyugodtan pillantottam fel rá, mire ő felmordult. - Te mégis mi a francot nem értesz azon, hogy várj meg itt? Pedig angolul mondtam, a rohadt életbe! - túrt bele sötétbarna hajába. Amikor nem válaszoltam, csak egyszerűen tovább pásztáztam a vizet, nagyot sóhajtva leült mellém a padra. - Keira, ez itt nem egy kisváros, ahol mindenki ismer mindenkit. Tudnom kell róla, hol vagy.
- Nem kellene raktárakban szexelned, amíg én várok rád. - feleltem, továbbra is a Szajnát figyelve. Úgy fél órája ülhettem itt, csak sétáltam, amikor rátaláltam a folyóra. Leültem az egyik padra, és úgy döntöttem, itt maradok, amíg meg nem talál valaki.
- Ehhez semmi közöd. - emelte fel a mutatóujját. Éreztem, hogy engem figyel, de én nem néztem rá.
- Valóban, nem szeretném, ha közöm lenne hozzá, de te a nagyvilág előtt éled a szerelmi életedet. - forgattam a szemem.
- Nekem nincs szerelmi életem, kislány. - csóválta a fejét lesajnálóan. Hát jó. Nekem mindegy. Válaszul csak a vállamat vonogattam. - Nem akarom, hogy még egyszer így elkóborolj, rendben? Szólj, ha kíváncsi vagy valamire, mert megmutatom. Csak mindig tudjak róla, hogy hol vagy! - meglepett a hangjába költözött meglegség és aggodalom. Sosem hallottam még így beszélni őt, a nagy Damian Fletcher-t, a csajok bálványát, azt, aki, ha akar, egy koszos raktárban is megkap egy olyan gyönyörű lányt, mint amilyen a pincér is volt. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy jó, vagy rossze-e ennyire közel lennem Damian-hez. Egy lakásban. Egy életben. Már 17 éve.
