Nem tudom mi folyik itt
Ez az egész egyszerűen iszonyatosan érthetetlen. Tegnap láttam, ahogy lejön a lény a gödörbe, de egy pillanat alatt átalakult, egy fiatal lánnyá, aki nagyon ismerős volt nekem. A hely ahol vagyok, átalakult egy rétté, melynek közepén egy ház állt, mellette pedig egy fa, egyik ágán egy hintával. A lány mellett hirtelen megjelent egy fiú, aki kiköpött olyan volt mint a papa csak sokkal fiatalabb. A lány beleült a hintába, a fiú elkezdte hajtani a hintát, a lány pedig csak nevetett, nevetett és nevetett, majd minden köddé vált, és ismét a lényt láttam.
Szerintem már hallucinálok, nem lehet, hogy ez megtörtént. De ha mégis, akkor ezt a lény csinálhatta?
Amíg ezen járt az agyam, a lény csak állt ott, órákon át, mintha várna valamit, majd ismét itt hagyott egy zacskót és nagy lendülettel elment. Mintha ideges lett volna, hogy amit várt, az nem jött el.
Fel kell valahogy dolgoznom mind azt ami itt történik, és kiutat kell találnom, nem lehet, hogy csak úgy belenyugszom a történésekbe, és szépen éldegélek azon amiket a lény itt hagy nekem, és semmi mást nem tesz. Tudom, hogy tudja, hogy itt vagyok, talán azt is, hogy ki vagyok, de mégcsak körbe sem néz a gödörben, rám sem néz, mintha nem érdekelné, hogy itt vagyok, csak maradjak életben. Valami terve lehet velem, de ez szerintem majd csak azon a bizonyos harmincadik napon fog kiderül amit oly lelkesen számolnak a hegek a kezemen.
Ismét hallok valamit, de ez biztosan nem a lény. Egy férfi hang, viszonylag távolról, azt mondogatja: ,, Jövök már!"
Te jó ég ez a *olvashatatlan betűk hosszú sora*- Viktória te el tudod olvasni? - mondta Napsugár miközben teljes erejével a betűk kiolvasásán volt.
- Nem, de vajon miért lett hirtelen ilyen csúnya az írása? Valami baj történt volna a kezevel? Vagy valami más baja esett? - habogta Viktória egyre aggodalmasabban feltéve a kérdéseket.
- Lapozzunk, hátha a következőben elmagyarázza - és már fordítottak is a következő oldalra
YOU ARE READING
Hát Itt Voltál, Elizabet!
Mystery / ThrillerEgy nap Liza, a nagyapjával élő fiatal lány, egyszerűen köddé válik. Barátai a keresésére indulnak, de semmi más nyomot nem találnak, csak egyetlen egy naplót, ami hihetetlenül furcsa, és felkavaró dolgokat rejt. Két kérdés van csupán: hol lehet Eli...