Hát Itt Voltál, Elizabet!

A Kövek

Újabb gond a hangos néppel

   Nem tudom, egyszerűen nem bírom megérti, hogy mi lehetett tegnap ez az egész. Ahogy látom a hátamon is megjelentek az égés nyomok. És ma ismételten hallom, ahogy a tömeg kiabál. Egyre csak azt hallom ahogy egy csomó ember azt kiabálja, hogy "Debóra", "Halál a boszorkányra", "Miért nem döglöttél még meg?" és ehhez hasonló dühös megnyilvánulásokat és dörömbölést odafentről. Mintha ütnék a csapóajtó tetejét, és fel akarnák feszíteni. De szerintem a tegnapihoz hasonlóan, nincs itt senki. A lény sem tért még vissza. Azon kívül, hogy rám szállt egy nem valós tömeg, nagyon fázom és éhes vagyok. Igazán vissza jöhetne már ha életben akar tartani... Remélem, hogy még egyáltan életben akar tartani.
Mi ez? Felnyílt az ajtó... A tömeg zaja mellett mintha kövek becsapódásának a hangját hallanám az egész veremben. Mintha érezném ahogy hozzám érnek. Minden egyes alkalommal egy seb keletkezik a halovány érintések helyén. Ugyan úgy, mint a tűznél, nem érzem a fájdalmat, de a seb ott van. Akárcsak a hegek.
Már annyi kő "talált el" hogy szeretintem már a testem minden pontján van egy seb. Bárcsak érteném ezt az egészet.

- Mi lehet ez az egész? - éretlenkedett Viktória, oldva ezzel a feszültséget.
- Nem tudom, de remélem nincsen baja.. És remélem mihamarabb abba marad ez a furcsaság - válaszolta Napsugár.
- Lapozzunk, derítsük ki a lehető leggyorsabban hogy mégis mi az ami itt folyik.
- Rendben. - Mondta napsugár, majd egy határozott mozdulattal, tovább lapozott a következő oldalra.