Hát Itt Voltál, Elizabet!

A Tűz

                        25 napja itt

   Arra ébredtem, hogy olyan hangokat hallottam, mintha odafenn emberek dörömböltek és kiabáltak volna.
   Kiabáltak egy nevet, de nem az enyémet. Azt mondták, hogy itt van. Arra gondoltam, hogy lehet, hogy a lényt hívják így. Azt hiszem azt kiabálták, hogy Debóra. Igen, már emlékszem, biztosan Debórát kiabáltak.
   De Én egy szót sem szóltam, azt akartam, hogy a lény bízzon bennem, hogy a szenvedésemet minimálisra csökkentse, mint ahogy az elején volt. De azt hiszem hiába. Lehet, hogy csak egy egyszerű próbatétel volt. Lehet, hogy a szabadulásom kulcsa.
  De mindegy is... Legalább a nevét meg tudtam... Debóra... Debóra... Azt hiszem, hogy a mamám leánykori neve is ez volt. Nem vagyok benne biztos, hisz mindenhol csak a Árkosi Károlyné-ként szerepelt a neve. És erősen kétlem, hogy a mamám, aki már édesapám gyermekkora idején elhúnyt, a kertünk végében lévő kisház alatt bujkálna egy rejtélyes, furcsa szörnyként.
   Vagy mi van ha a lény vagy azok az emberi hangok, azt hitték Én vagyok Debóra? Lehet, hogy össze tévesztenek a mamámmal.
   Nem, nem hinném... Bár hasonlítunk, szerintem a lény is tudja, hogy nem lehetek ő. Ahj gyerünk Elizabet gondolkozz már, biztosan fel tudod valamire használni ezt az információt.
   Ez meg mi? Megint itt a hangos csőcselék zaja. És a papa hangja!? Próbálja megfékezni a tömeget, és megnyugtatni, hogy Debóra nincs itt. Felnyílt az ajtó... Nincs kint senki, de egy olyan hang kezdett el áramlani, mintha éppen tűz gyulladna, de nem látok semmit. Viszont érzem, hogy egyre melegebb van. Istenem, égés nyomok keletkeztek a karomon... Mi ez? Ilyen nincs itt a többi testen. Valamivel nagyon magamra haragíthattam a lényt.
 

- Szegény Liza, Jézusom... - Mondta Napsugár, majd Viktória felé nézett aki mint Napsugár az imént, megpróbolt rezzenéstelen arccal tovább lapozni, de lerítt róla, hogy össze szorult a szíve.