Hát Itt Voltál, Elizabet!

A lény a sötétben

Ma láttam Őt
A szemem, egyre jobban hozzá szokott a sötéthez és elkezdtem látni. Kitisztult egy hangyányit a kép. Tehát körül néztem. Halott emberek vannak itt. És nincs szemük és tele van hegekkel a karjuk. ,,Ez nem lehet csak attól, hogy ide lent vannak, biztos teszi ezt velük valami." Gondoltam magamban, és igazam lett.
Ma furcsa zajokat hallottam, mintha valami csámcsogna és hörögne. Nagyon megijedtem ezért csak behúztam magamat a sarokba, és reménykedtem benne, hogy nem vesz észre bármi is az.
Csak próbáltam rájönni, hogy mit csinál, de nem láttam. Próbáltam közelíteni, de egyszerűen lefagytam. Aztán a lény, észre vette, hogy a csapóajtó nyitva van. Tudta, hogy itt vagyok. Keresni kezdett. De nem vett észre. Viszont ő a csapó ajtón beszűrődő fény alá állt. Az arcát nem láttam egyáltalán, de a teste nagyon fura volt. Egyszerűen mint egy emberé, de a bőre mintha teljesen a csontjaira tapadt volna, és egy nyílt seb volt a mellkasán. Látszott a szíve, és egy fekete izé ami rátekeredett. De ahogy láttam, ez az egész testén végig fut. Nagyon reméltem, hogy nem lát meg. Rettenetesen ijesztő volt. Én nagyon féltem.
Egy idő után elment, de hagyott itt valami zacskót. Nem merem megnézni, hogy mi van benne, de talán jobb is így.

-Uram teremtőm! Vajon mit csinálhatott vele az az izé? Viktória, mi van ha ez a lény megölte Lizát és még mindig itt van? Én én nagyon félek. Kérlek Viki mondj már valamit. - Mondta riadtan Napsugár.
Viktória továbbra is csak csendben hallgat. Mintha lefogyott volna. Nagyon fél, és csak reméli, hogy Lizának nem esett baja. Becsukta a szemét, vett egy nagy levegőt majd lapozott egyet.