Hát Itt Voltál, Elizabet!

Beszélő 'holttestek'

Újabb ájulásom lehetett...

Képtelen voltam feldolgozni ami történik velem... Emlékszem, hogy bogarak potyogtak a szemem helyéről, (most pedig ha tapogatom már nem érzek benne bogarat, csak azt a gödröt amit eddig is éreztem). Arra is emlékszem, hogy sikítoztam, de nem hallottam a sikításom hangját. Éreztem, ahogy a földre hullok és minden homályossá válik. A 24. hegem már a kezemen volt mikor kezdtem ébredezni. Fények szűrődtek be, és láttam, ahogy a szem nélküli heges testek, azt mondogatták, hogy "Kitartást!" és, hogy "Már nincs sok hátra, bírd ki", olyasmit is hallottam, hogy "Csak Te vagy képes erre, szükségünk van rád", és az egyikük mintha próbált volma nekem elmagyarázni valamit de akkor hirtelen hallottam a lény hangját, és sötét lett, őket pedig mintha hirtelen elhagyta volna újra a lelkük, a testük össze esett, és a lelkek a lény mellé repültek. Ezek után mintha újra el vesztettem volna a kontrollt magam felett, és egész idáig ájultan hevertem. Mire felkeltem a testek már nem voltak körülöttem. Lehet, hogy csak képzeltem, de nekik hála picit sikerült össze szednem magam. És pocsolyák is jelentek meg. Lehet, hogy esett oda kint az eső, de szerintem a lény szánt meg. A hideg nem tűnt el, de nem is olyan kibírhatatlan mint az ezt meg előző 2 napban. De mivel az éhség kínoz, kénytelen vagyok nekilátni a bogaraoknak. Amint kicsit erőre kapok, a kijutásomon is dolgozni fogok.

   - Ezaz Liza, tudtam, hogy nem fogod feladni - törölte le arcát a könnyektől Viktória, majd Napsugárra nézett.
Napsugár értetlenül és undorodva nézett ki a fejéből. A száját húzva csak ennyit mondott:
- Fujj bogarak.
- Komolyan ennyit vettél ki az egészből? És Te komolyan azt hitted, hogy élelem nélkül ezt ki fogja bírni? Nagyon érzéketlen vagy! - Kapta fel ezen a vizet Viktória, de Napsugár rá sem hederítve, anélkül, hogy barátnője szemébe nézett volna, tovább lapozott.