Hát Itt Voltál, Elizabet!

Újabb Találkozás

Az imént itt járt

Idelent volt a lény, de szinte semmi sem történt, csak a szokásos monoton 
csendben üléses várakozás, amíg hangokra nem lettünk figyelmesek. A rendőrség volt az. A nevemet kiabálták, mintha jó nyomon járnának, és azt várnák, hogy na most megtalálnak. Arra gondoltam, hogy kiáltoznom kéne, hátha észre vesznek, de mi van, ha a lény kárt tesz bennem. Úgy voltam vele, hogy úgyis mindegy, megteszem, de mikor felálltam és épp a kiáltásra került volna a sor, a lény legyintett egy nagyot, és hátra lökött a szél. Magamnál voltam, és hallottam, ahogy már a házban sétálnak, aztán pedig a papa hangját, aki egyre csak azt hajtogatja, hogy itt biztosan nem lehetek, ez csak egy üres ház, és már keresett is itt. Nagyon elszomorodtam, és bele törődtem a sorsomba. Ahogy elnémultak a hangok, a lény elment, én pedig már alig voltam eszméletemnél, de felkeltem, mert láttam, hogy a szokásos zacskót ott hagyta ahol szokta is, és azt gondoltam, hogy az ételtől jobban leszek. Azt hiszem megharagudhatott rám, mivel most már csak bogarak voltak benne, amik egyből el kezdtek mászni, ahogy megérintettem a zacskót. Ijedtemben eldobtam, de ezt nagyon rosszul tettem, mivel szétszéledtek, és az egész hely tele lett velük. Nagyon irtózom tőlük, de tenni nem sok mindent tudok. Jó lett volna ha ételhez jutok, de lehet, hogy a végén ők lesznek az ételem. Viszont az is lehet, hogy mindössze holnapig kell már csak kihúznom itt, mivel szinte biztos vagyok abban, hogy holnap kellő információhoz jutok majd. Addig alszok egyet, és megpróbálom elnyomni az éhséget, meg ezt az érzést, hogy undorító bogarak vesznek körbe.

- Ooh istenem, szegény Liza. Alig várom, hogy végre azt olvassam, hogy valami jó történt vele. Hogy megtudott valamit és kijutott. - sóhajtott fel remegő hangon Viktória, míg barátnője könnyben úszó szemekkel csak lapozott egyet a következő bejegyzéshez.