Egy történet még a Bosszúállók előttről és arról, amikor két magányos és elveszett lélek találkozik, hogy összeforrva kölcsönösen meggyógyítsák egymást.
❝ -Az Isten szerelmére, rólad tanulok történelemórán! ❞
❝ -Te vagy a szerencsecsillagom, Steve...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Nem kell bűnösnek lennünk ahhoz, hogy bűntudatunk legyen.
Kontra Ferenc
Evangeline Foks~
Írj, ha odaértetek és vigyázzatok magatokra. Ha valami baj van, azonnal hívj!-olvastam fel magamban a mondatokat, amelytől azonnal vigyor húzódott ajkaimra. A Kapitány, ha ideje engedte azonnal írt néhány sort arról nem is beszélve, hogy reggel el sem akart engedni a lakásomból. Valójában, én sem akartam kibújni erős karjainak szorításából, de muszáj volt, elvégre segíteni akartam Uma-nak és Blake-nek.
Oldalra fordítottam a fejemet, és felmértem legjobb barátnőm komor arcát, ahogyan az utat kémlelte. Megsajdult érte a szívem, arra gondolva, hogy talán nem olyan körülményeket fogunk látni Blake lakásán, amilyeneket szerettünk volna, arról nem is beszélve, hogy a férfi komolyabb bajba is keveredhetett a munkája által, mint az egy normál, civil embernek lehetséges lett volna. Emiatt sem akartam, hogy Steve velünk jöjjön, ugyanis rá New Yorkban volt szükség, mi ketten Uma-val képesek voltunk elintézni ezt az ügyet. Bár a Bosszúállók csapata biztosan engedélyezte volna, hogy a barátom eljöjjön velünk, de nem akartam kockáztatni. Akármelyik pillanatban beüthetett a krach.
-Steve írt, amiatt mosolyogsz ennyire?-húzta halovány görbületre a száját a nő, mire éreztem, hogy elpirultam, és kissé melegebb lett az autóban. Aprót bólintva tettem el a telefonomat, nemsokkal később kinéztem a tájra, amely gyorsan suhant el mellettünk furcsa, színes pacát kialakítva az autópályán egymást kerülgető autókból.
-Igen, tudod... legvadabb álmomban sem gondoltam volna, hogy ez lehetséges. Annyira hihetetlen a számomra, hogy egyik napról a másikra az egész életem teljesen felfordult.-kezdtem bele, mialatt éreztem, ahogyan a szívem kellemes melegséggel töltődött fel.
-Megmondtam, hogy nem szabad előre elkönyvelned magadban mindent, megeshet, hogy egészen más lesz érvényben kettőtök között, és láss csodát, igazam is lett.-gesztikulált egy aprót az ujjával-Annyira örülök nektek, Evangeline! Olyan jó boldognak látni!-fordította felém tekintetét, így rögvest megláttam szép szemeiben, hogy igazat mondott, és valóban így is gondolt mindent.
-Most már tudom, hogy nem kellene minden ostobaságot bemagyaráznom magamnak. Ezelőtt is állandóan azt hajtogattam, hogy Peggy-t szerette, és biztosan elrontottuk volna ezzel a barátságunkat, sőt még azt is, hogy nem voltam számára elég jó. Ő képes arra, hogy eldöntse, ki elég jó neki, és kire van szüksége az életében!-tártam szét egy kissé a kezemet, mire Uma felnevetett-Szeretném, ha te is átvennéd ezt a mentalitást. Nem kell azt hajtogatnod magadban, hogy valami rossz történt Blake-el. Jól van, valószínűleg ki sem látszik a munkából, és emiatt nem volt ideje keresni téged.-tettem a vállára a kezemet, amitől rögtön elhalt jókedve, és elhúzta a száját.
