Egy történet még a Bosszúállók előttről és arról, amikor két magányos és elveszett lélek találkozik, hogy összeforrva kölcsönösen meggyógyítsák egymást.
❝ -Az Isten szerelmére, rólad tanulok történelemórán! ❞
❝ -Te vagy a szerencsecsillagom, Steve...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
~A magánytól kell megóvnod. Ne harcolj értem, hanem légy velem! Erre van szükségem.~
Claudia Gray
Evangeline Foks~
Kissé idegesen remegő kezekkel halásztam elő a táskámból a tömérdek kulccsal megpakolt tartót, amin egy aranyos, virágos plüss lógott. Valójában annak a segítségével találtam meg a csomót, hiszen ezt volt a legegyszerűbb észrevenni. A göndör, vöröses szőke hajamba túrtam, majd könnyed mozdulattal zártam ki az nyílászártó, emiatt egyszerűen juthattam be a lakásba. Összevont szemöldökkel figyeltem azt, hogy miért volt ennyire gördülékeny a belépés, ugyanis eddig mindvégig rengeteget bajlódtam a kulcs elfordításával. Miután bementem a kellemes, meleg hangulatú légkörbe, ahol egyedül tengettem a perceimet, szembe futott velem a már jól ismert szürke állat, aki nyávogásával adta tudtomra, hogy örült annak, végre hazaértem. A macska nem volt több nálam egy étmeneti vendégnél, annak ellenére is, hogy igazából a szomszédom tulajdonát képezte, viszont állandóan nálam kötött ki, mert jobban bántam vele. Gnocchi azonban minden percemet bearanyozta, mert általa nem voltam annyira egyedül, mint ahogyan kellett volna lennem. Ezt a kicsit sem találó és egyszerű nevet tőlem kapta, mert ezt a tésztaételt főztem, amikor besurrant hozzám.
Mély levegőt véve levettem magamról a kabátomat, ezt követően pedig a magassarkúmmal is hasonlóképpen tettem. Évekkel ezelőtt még nem is értettem, hogy hogyan volt képes arra valaki, hogy jó néhány centivel az átlagmagassága felett töltse a mindennapjait, de kezdtem belenyugodni miután a munkám megkívánta ezt a fajta viseletet.
Négy éve alapítottunk egy már egészen remekül menő céget Uma-val, akivel még mindig éppen olyan tökéletes a kapcsolatom, amilyen a kezdetekkor volt. Rendezvényszervezőként az E&U képviseletében járunk el minden egyes nap, és szerencsére egyre több felkérésünk érkezik, amelyek között gyakran akadnak évfordulók, babavárók és esküvők is, sőt alkalomadtán születésnapot, illetve munkahelyi ünnepségeket is vállalunk, ez természetesen csak az elfoglaltságunktól függ. Amiatt jöttünk New Yorkba, mert tisztában voltunk vele, itt fogunk a legtöbbre menni azzal a tudással, amit magunkra aggattunk az évek alatt, és minden számításunk beigazolódott, amikor egy nagyobb cég felkarolt és támogatni kezdett minket. Mostanság pedig már vannak beosztottjaink, és a saját magunk urai vagyunk, még akkor is, ha néhanapján jelentenünk kell a felettünk állóknak.
Egy nem túl nőies mozdulat keretében töröltem meg az arcomat, remélve nem fogom elkenni a sminkemet, majd a csuklómon lévő hajgumival egy kócos kontyba fogtam a fürtjeimet. Műveletem közepette a nappaliba sétáltam, és azon kezdtem el morfondírozni, hogy a kávégépet kapcsoljam be először, vagy pedig a mikrót a tegnap megcsinált húsos étellel. Viszont még mielőtt bármiféle döntésem is lehetett volna szembe találkoztam egy ismerős alakkal, aki az ablaknál állt és kifelé meredt. Rendben, talán még sem szemtől szemben voltam vele. Nagyot nyeltem, a szívem pedig egészen a torkomig csúszott, annak ellenére is, hogy a közvetlenül a kanapé mögött lévő személy fontos volt a számomra. A kezeim ismételten remegni kezdtek, de akkor már inkább amiatt, mert tudtam, nem volt keresnivalója a lakásomon, főleg nem amiatt, mert hívatlanul tért be hozzám.
