Egy történet még a Bosszúállók előttről és arról, amikor két magányos és elveszett lélek találkozik, hogy összeforrva kölcsönösen meggyógyítsák egymást.
❝ -Az Isten szerelmére, rólad tanulok történelemórán! ❞
❝ -Te vagy a szerencsecsillagom, Steve...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
~Ha valaki találkozik az igazival, azt egyszerűen tudja. Másra sem tud gondolni. Ő a legjobb barátod és a lelki társad is egyben. Alig várod, hogy vele élhesd le hátralévő életed. Senki és semmi más nem fogható hozzá.~
Így jártam anyátokkal c. film
▁▁▁▁▁▁✪▁▁▁▁▁▁▁
Evangeline Foks~
Az ujjaimat tördelve álltam a tükröm előtt, amiben az izgatott mégis mosolygó mivoltomat láttam viszont. Egy térdig érő, sárga apró virágokkal díszített ruha volt rajtam, amit Uma adott kölcsön, ugyanis elmondása szerint ez volt a negyvenes évekhez leghűbb ruhadarabja. Legszívesebben elmondtam volna neki, hogy nem azért mentem oda Steve-el, mert randiztunk vagy egyéb másmilyen intimebb dolguk volt egymással, hanem azért, hogy Steve-nek ne legyen akkora hiányérzet. Azt azért mégsem hangoztathattam neki, hogy a férfi egy világháborús hős volt, emellett csaknem hetven évet töltött jégbe fagyva, mert az minden bizonnyal nem úgy jött volna ki, ahogyan képzeltem. Mindössze annyit említettem neki, hogy Steve jobban kedvelte a negyvenes mintsem a hatvanas éveket, bár belül megjegyeztem magamnak, biztosan imádta volna, hogyha nem aludt volna akkor már rég a fagyos közegben.
Pontosan ezek az okok vezettek odáig, hogy Uma kedvesen mosolyogva a kezembe nyomta a ruhát, de csakis kizárólag az óráink után. Legalább harminc percet vártam rá a házuk előtt, de megérte, ugyanis valóban csodálatos volt a használatomra bízott darab. Szőkés vörös tincseimet anya hajgöndörítőjével sütöttem be, így lágy hullámokban omlott a hátamra. Úgy éreztem magam, mint aki valóban randizni készült, hiába hangoztattam már annyiszor, hogy lassacskán én is elhittem ennek az ellenkezőjét. Tulajdonképpen tényleg így volt, csak Steve miatt mentünk oda azért, hogy egy bizonyos időre megszüntessük a honvágyát.
Anya ma éjszakás műszakot vállalt, így nem kellett kifogásokat sem keresnem amiatt, mert nem voltam otthon. Paulnak minden bizonnyal még csak fel sem fog tűnni, hogy nem tartózkodom a szobámban, hiszen ha nem marad ki egész este, akkor is olyannyira részeg állapotban fog hazatérni, hogy a saját nevére nem fog emlékezni, amikor bedől az ágyba. Még ennek ellenére is aggódtam, mert még sosem mentem el szó nélkül itthonról.
Halk csengőszó ütötte meg a fülemet, így amikor tudatosult bennem, hogy talán Steve lehetett az, elfehéredtem és amilyen hamar csak lehetett, lefutottam a lépcsőn. Anya alig néhány perce indult el a buszra, nem volt szükségem arra, hogy talán itthon felejtett valamit, és visszalépett érte míg a Kapitány az ajtóban állt.
Gyorsan nyitottam ki a nyílászárót, így a rajtam lévő szoknyába kissé belekapott a fuvallat, míg hajam is kisebb mozgást mutatott. Amikor szembetalálkoztam a szőke tincsekkel megáldott férfivel kissé izgatott görcsbe rándult a gyomrom. Nem szabadott ennek így lennie. Csak egy bárba mentünk, barátokként. Nem volt szó semmiféle randiról vagy titkos szerelmes találkozásról. Csak mi voltunk.
