Egy történet még a Bosszúállók előttről és arról, amikor két magányos és elveszett lélek találkozik, hogy összeforrva kölcsönösen meggyógyítsák egymást.
❝ -Az Isten szerelmére, rólad tanulok történelemórán! ❞
❝ -Te vagy a szerencsecsillagom, Steve...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
~Csak megtudnám bármi áron,
mint szeret a kedvesem,
merthogy itt lelem halálom,
ha nem csókol egy rejteken.~
Aquitániai Vilmos
Evangeline Foks~
-Nyugodtan menj, és vegyél egy fürdőt, addig én elmosogatok.-fordult felém Steve aranyos mosollyal, mialatt a vacsora közbeni hangulatunk egy része megmaradt, másik fele teljesen elpárolgott. Nem lehetett kiolvasni többé belőlünk a feszengést, a félelmet vagy a zárkózottságot, inkább felszabadultan, jókedvűen és mérhetetlenül meghitten tengettük a perceinket, ami javában kellemes burkot vont magunk köré.
-Köszönöm, az nagyon jó lenne, viszont... a ruháim otthon vannak.-motyogtam, és akaratlanul is elvigyorodtam, sőt mi több fel is kuncogtam. Az étkezésünk alatt Steve öntött mindkettőnknek vörösbort, ami valójában Őt nem, de engem igazán más irányba kezdett elvinni, annak ellenére is, hogy mindössze néhány kortyot ittam. Lehetséges volt?
A Kapitány felkuncogott, ezt követően a nyitott hálószobájába intett, ahol nemsokkal a fürdőszoba bejárata mellett terült el két nagyobb szekrény, feltehetően tele a saját ruháival. Csak akkor vettem észre, hogy volt egy tartó a pajzsának, ami jelen helyzetben üresen állt, elvégre a fegyver Talos látogatásakor, mialatt a Bosszúállók megjelentek visszakerült Steve-hez, azonban a Toronyban maradt az eljövetelünket követően.
-Keress magadnak valamit.-mosolyodott el, én pedig azonnal ezt is tettem, majd kinyitva a hosszú szerkényt, megláttam amint a ruháit fogason lógatta fel, s nem behajtogatta őket egy kisebb helyre. Be kellett vallanom, ebben teljesen ellenkezők voltunk, ugyanis én a hajtogatók táborát erősítettem.
-Szerinted, hogy állna ez a sötétszürke?-vettem ki fogasostól, ezt követően az irányába fordultam, mialatt Ő a pultnak dőlt és összefonta maga előtt erős karjait, fejét kissé oldalra döntve elmélázva bámult egy darabig.
-Tökéletesen.-bökte ki, én pedig akaratlanul is elpirultam, de nagyot nyelve lehajtottam a fejemet és kissé megköszörültem a torkomat, sőt mi több, le is tettem az előbb említett ruhát az ágyra. Eltávolítottam a tartójáról, nemsokkal később már a konyhában lévő táskámhoz igyekeztem, ugyanis legnagyobb sejtésem szerint volt benne néhány személyes dolgom-Mit keresel?-vetette fel kíváncsian én pedig amint megtaláltam egy kisebb zsebben azt, amit ezidáig kutattam hirtelen kirántottam és győztes mosollyal lóbáltam meg, de később rájöttem, hogy ez nem volt a megfelelő pillanat. Nem ihattam többé bort, ez teljesen világos volt.
