Egy történet még a Bosszúállók előttről és arról, amikor két magányos és elveszett lélek találkozik, hogy összeforrva kölcsönösen meggyógyítsák egymást.
❝ -Az Isten szerelmére, rólad tanulok történelemórán! ❞
❝ -Te vagy a szerencsecsillagom, Steve...
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
~A szerelemre vágyás még nem szerelem. De a szerelemtől való félelem már az.~
Étienne Rey
▁▁▁▁▁▁✪▁▁▁▁▁▁▁
Evangeline Foks~
Hatalmas mosollyal az arcomon hallgattam a velem szemben lévők viccelődését. Uma és a családja rendkívül kedves volt ezen felül szórakoztató. Amint megérkeztem egyből feltűnt, hogy mennyire is megkedveltek már abban a pillanatban, ez pedig hatalmas boldogság volt a számomra. A barátnőm körbevezetett a házban, bemutatott a szüleinek, a bátyjának és a húgának is, ezt követően kiültünk a kertbe, hogy Mr. Martin elkezdhesse a grillezést. Mi addig tollasoztunk és beszélgettünk ezen felül a család kutyusával játszottunk. Az ebéd után viszont mi Uma-val felmentünk a hálószobájába, hogy kicsit társalogjunk. Nem mertem arra gondolni, hogy miről szeretett volna csevegni velem, de boldogan egyeztem bele, mindannak ellenére, hogy a tegnap délutánom és estém kicsit sem volt felhőtlen.
Szerencsére jól éreztem magam a Martin családdal, ez pedig teljesen elterelte a figyelmemet arról, hogy néhány bűnszervezet kezdett az életünkre törni. Ma hajnal környékén felébredtem, bízva abban, majd eltudok búcsúzni Steve-től, azonban addigra a szőke férfi már nem volt mellettem.
-Eddig egyszer sem beszéltél arról a fiúról.-jegyezte meg Uma miközben végigfeküdt az ágyán, és a plafont kezdte bámulni. Összevontam a szemöldökömet, mert hirtelen nem értettem kiről volt szó, ugyanis a Kapitányt nem lehetett fiúnak nevezni, meg igazából férfinek sem, ha a valódi korát néztük pedig még az idős ember is eléggé a határt súrolta. Majdnem felkuncogtam a saját gondolataimon, mert nem akartam volna elmondani Uma-nak, mégis miért volt olyan jó kedvem. A szőke hős valószínűleg kicsit ingerült lett volna, ha képes lett volna a fejemben olvasni, de szerencsére nem volt így, ezért nem aggódtam.
-Öhm... csak nemrég találkoztunk, különben is csak ismerősök vagyunk, és csak néha beszélgetünk.-rántottam vállat, ezt követően felnéztem a lányra majd leültem a kanapéjára, ami az ablaka alatt volt elhelyezve. A barna hajú szépség felemelte rám tekintetét, majd megforgatta a szemeit.
-Remélem tudod, hogy a legszebb szerelmi történetek így kezdődnek.-válaszolt szélesen vigyorogva. Morfondírozás nélkül fogtam meg az egyik díszpárnát amit találtam, majd felé hajítottam azt. Hangosan kezdett el nevetni, ahogyan hozzá csapódott, pillanatokkal később vissza is kaptam a tárgyat.
-Ez nem egy szerelmi történet, Uma. Nem Hollywoodban esetleg New Yorkban vagyunk, ahol minden megtörténhet. Steve és én mindössze jóban vagyunk, ezen felül pedig sosem engedhetnénk meg magunknak, hogy ez máshogy legyen.-magyaráztam kicsit gesztikulálva, azonban utolsó szavaimat hallva a lány felült az ágyon, mutatóujját pedig felém szegezte.
