Egy történet még a Bosszúállók előttről és arról, amikor két magányos és elveszett lélek találkozik, hogy összeforrva kölcsönösen meggyógyítsák egymást.
❝ -Az Isten szerelmére, rólad tanulok történelemórán! ❞
❝ -Te vagy a szerencsecsillagom, Steve...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
~A szerelem nem egy, hanem az egyetlen lehetőség, hogy boldogok legyünk.~
Francoise Sagan
Evangeline Foks~
Gyors lépteimnek köszönhetően hamar ahhoz a kis asztalhoz értem, amely mellett egy ismerős alak ült, kibámulva az ablakon, ügyet sem vetve a fel s alá járkálókra, akik nagy szemekkel figyelték öltönyös megjelenését. Az idős férfi mélyet sóhajtott, és kissé úgy festett, mintha mérhetetlen megoldatlan problémája lett volna, azonban a valóságban is eképpen volt. Coulson túlságosan sok bajt hordott a vállán, amiket leginkább az emberiséggel és a főnökségével kellett volna megosztania. Legalábbis állandóan ezekkel a szavakkal jött, amikor a feladatköréről kérdeztem. Rendszerint hárított, bár pár évvel később meg is értettem miért volt ez. Minden bizonnyal nem akarta a kis Evangeline-t óriási gondokkal súlytani, elég volt számára az is, amelyet akkor élt át. Valóban elég volt? Gyakran éreztem úgy, mintha éppen akkor is ugyanaz a probléma markolta volna össze a szívemet minden egyes alkalommal.
-Szia.-ültem le elé, a megjelenésemre pedig szélesen elmosolyodott.
-Szia, rendeltem neked is, ha nem bánod.-szólalt fel először mindenféle érzelem nélkül, viszont miután bólintottam neki egy aprót, csaknem láttam, ahogyan a szemem láttára vette le magáról azt a szakmai, rideg arcot, amit állandóan viselnie kellet.
-Ha jól sejtem, akkor valamilyen feladatot szántál nekem.-kuncogtam fel azután, hogy letettem magam mellé a táskámat, pillanatokon belül pedig már minden figyelmemet az előttem lévőnek szenteltem. Phil kicsi igent intett a fejével, emiatt elővettem a jegyzettömbömet, és új fület nyitottam rajta-Nos, mikor is lenne a születésnap?-vontam össze a szemöldökömet, mire a férfi elhúzta a száját, majd zavartan megvakarta a tarkóját.
-A helyzet az, hogy holnap.-köszörülte meg a torkát, ezután pedig félve tekintett rám. Valójában rohanásban voltam azon a napon is, így amikor megtudtam, hogy nem volt teljes huszonnégy órám megszervezni egy komoly eseményt, lecsaptam az asztalra a tollat. Igazából nem csak a sietség miatt voltam annyira ingerült, de a nemrég történt pillanatok is erősen benne voltak a fejemben. Két napja volt annak, hogy a Kapitány a küszöbömön töltötte az éjszakát, és azóta sem láttam Őt. Mélyen a szívemben azért reméltem, hogy amikor este hazaérek meglátom Őt még mindig az ajtóban, netalántán a szomszédommal beszélgetni, de óriásit csalódtam. Megint egyedül voltam a hatalmas lakásban.
-Kérlek Phil, ne játssz az idegeimmel.-motyogtam magam elé, majd a fejemet megtámasztottam a tenyeremen, miközben mély levegőt vettem. Éreztem, amint a nemrég megvásárolt cipőm feltörte a lábamat, szóval még az a fájdalom is dühre késztetett. Igazából az a napom nem állt másból csak a rohanásból és a méregből. Kezdett elegem lenni belőle, annak ellenére is, hogy imádtam a munkámat. Uma is hasonlóképpen érzett, mert ugyanaz volt a feladatkörünk, sőt gyakran dolgoztunk egymás keze alá, de mostanában egyikőnknek sem volt sok szabadideje leginkább az egyre feltörekvő cég miatt. Nem tudtam eldönteni, hogy örültem-e annak, miként egyre nagyobb ismeretségre tettünk szert, ezáltal több bevételünk is származott a munkánkból, vagy pedig inkább felakartam adni azt a néha bírhatatlan hajtást, amely ezzel járt. Bár, jobban belegondolva ezért loholtam egészen idáig, nem szabadott feladnom az álmaimat.
