Egy történet még a Bosszúállók előttről és arról, amikor két magányos és elveszett lélek találkozik, hogy összeforrva kölcsönösen meggyógyítsák egymást.
❝ -Az Isten szerelmére, rólad tanulok történelemórán! ❞
❝ -Te vagy a szerencsecsillagom, Steve...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
~Vannak közöttünk olyan emberek, akiknek inkább csak teher az élet. Egy fekete fátyol választja el őket a világtól. Határtalanul magányosak. Olyanok, mint az éjszaka kísértetei, akiknek nem jut az örömből, a szerelemből és semmiféle kellemes emberi érzésből, és még egymást sem tudják vigasztalni. Sötét napjaik üresen, szánalmasan, egyedüllétben telnek.~
Susanna Clarke
▁▁▁▁▁▁✪▁▁▁▁▁▁▁
Evangeline Foks~
Az egész napomat megpecsételte a reggel megtudott dolog. A fejem zsongott minden pillanatban, arról nem is beszélve, hogy attól tartottam megjelenik valami más szellem is a közelemben, akiről tényleg fogalmam sem lesz, hogy kicsoda vagy miért volt velem. Bár, Steve-ről sem sejtettem, arról nem is beszélve, hogy azt gondoltam róla, egy bűnöző volt. Vajon, ha élt volna és elmondtam volna neki ezt, akkor hogyan reagált volna? Valószínűleg hitetlenül felnevetett, esetleg felháborodott volna, hogy róla, Amerika csillagos hőséről ilyet feltételezek. De miért láttam Őt? Miért beszéltem vele? Vagy miért nem mondta el, hogy kicsoda? Rendben, elárulta a keresztnevét, de nekem innét tudnom kellett volna, hogy Ő volt Steve Rogers? Sok embert hívtak manapság Steve-nek, és a Rogers is elég elterjedt név volt, nem beszélve arról, hogy a szőke haj és kék szem szintén nagyon gyakori volt.
-Az arcodra van írva, hogy nem érzed jól magad.-hallottam meg magam mellől egy hangot, de mivel annyira belemerültem a gondolataimba, fel sem fogtam, hogy csak Uma volt az, így erősen összerándultam szavai hallatán. Már azt hittem ismét egy szellem, aki megint beszélgetni kívánt velem.
-Öhm, semmi bajom.-ráztam meg a fejemet, bár még én is éreztem, hogy nem voltam rendben-Csak... a második világháború eseményei eléggé kiakasztóak.-vontam össze a szemöldökömet, mikor még az utolsó óra előtt is azt a fotót kémeltem, amelyiken Steve látszódott. Élőben... vagyis már amennyire egy szellem élő lehetett, a szőke férfi még magasabb és izmosabb volt, nem is beszélve arról, hogy a mosolya még annál is lehengerlőbbnek tűnt. Lehetséges, hogy egy kísértet ennyire jól tartsa magát?
-Ne is mondd, amit Mr. Turner mesélt azoknak a katonáknak a kimenekítéséről egyszerűen elképesztő. Amerika Kapitány egy legenda.-ámult el. Igazat kellett adnom neki, valóban az volt, mégis éreztem egyfajta furcsa utóízt a számban, miután helyeseltem a lánynak. Egyáltalán, miért láttam ennek a legendának a kísértetét?
-Valóban.-bólintottam-Sosem találták meg a holttestét, igaz?-kérdeztem összepréselt ajkakkal, mire Uma megrázta a fejét.
-Nem, a halálának a körülményeiről is csak annyit tudnak, hogy a repülőgép amit vezetett meghibásodott.-húzta el a száját-Hihetetlen nem? A legyőzhetetlen katona, aki repülőgép szerencsétlenségben veszíti életét. Ez olyan, mintha Tony Starkot egy ételmérgezéssel elintéznék.-csapott az asztalra saját maga felidegesítése után én pedig csak kissé elmosolyodtam a lány szeszélyességén. A milliárdos említésére csak megforgattam a szemeimet, majd visszavezettem a tekintetemet a fotóra, nemsokkal a kezem mellett.
