◦ 2. évad: 12. fejezet ◦

841 73 21
                                    


Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.


~Mindig történetbe leszünk szerelmesek, nem névbe, testbe, hanem abba, ami meg van írva benne.~

Susana Fortes


Evangeline Foks~

-Hogy van?-kaptam fel a fejemet hirtelen, amint megláttam Bruce-t és Tony-t kisétálni az előtérbe a laborból. A hideg futkosott a hátamon arra gondolva, hogy a nő, Carol olyan helyen fog felébredni, amit egészen ezidáig nem használtak emberek meggyógyítására, ettől úgy hathatott az egész, akárha kísérleti alany lett volna. 

-Beadtuk neki az ellenszert, már csak az idő és a saját szervezete tud segíteni.-magyarázta Bruce, a mellette sétáló Vasember pedig csak megdörzsölte az arcát, nemsokkal ezután helyet foglalt az egyik fotelban, ahogyan én is tettem. Csaknem velem szemben volt, így amikor feltekintett egyenesen szemkontaktust tudtunk teremteni. Elhúzta a száját, majd értetlenül, kissé talán elgondolkodva vonta össze a szemöldökeit. 

Fury, és Talos nemsokkal mellettem az egyik kisebb kanapén ültek, velük szemben a sokkal hosszabb, L alakún a többi Bosszúálló helyezkedett el, idegesen méregetve a földönkívülit. Már egy ideje némák voltunk, így még csak esélyt sem kaphattak arra, hogy megismerjék a zöld teremtményt. Én... én azt hiszem szerettem volna tudni róla néhány dolgot, ezért bár kissé szégyelltem magam amiatt, amilyen jelenetet rendeztem órákkal ezelőtt ugyanebben a helyiségben, azért mély levegőt vettem és a skrull irányába fordítottam a fejemet. 

-Honnét ismerik egymást?-vetettem fel és az igazgató emellett közötte váltogattam a tekintetemet, mire sunyin elmosolyodtak, és aprót legyintettek. 

-Ez egy nagyon hosszú történet, és talán nem is áll jogomban elmondani.-emelte fel Fury mind a két kezét, ezt követően Talos irányába nézett, aki csak felém mosolygott. 

-Igazából Ő és Carol segített nekem és a családomnak megmenekülni, elkerülni egy háborút és új otthont találni.-magyarázta, nemsokkal később hallottam, amint Natasha előrébb hajolt és könyökeit a térdeire fektette, majd elhúzta a száját. 

-Nem volt annyira hosszú ez a történet.-bökte oda, mire Clint megütötte az oldalát, ámbár a nőt nem foglalkoztatta eléggé, ahogyan szerencsére az előtte elhelyezkedőket sem. Talos csendesen felkuncogott, de nem mert mozdulni, meglehet amiatt, mert a Bosszúállók egy rétege gyilkos tekintettel vizslatta. 

-Maugli, amint Carol felébredt segítenél visszajutni Shreknek a világűrbe?-kérdezte Tony, mire Thor elhúzta a száját a megnevezéstől, de ezt követően aprót bólintott, annak ellenére is, hogy Talos szeretett volna felszólalni, amit később legnagyobb örömömre meg is tett. Nem tudtam miért viszonyultam hozzá ennyire kellemes gondolatokkal, ha már egyszer a többi ott tartózkodó személy egy jelentős része inkább kitiltotta volna a toronyból. 

✪ Amerika Kapitány: 𝐁𝐨𝐫𝐧 𝐅𝐨𝐫 𝐓𝐡𝐢𝐬 ✪ (Szünetel)Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang