Egy történet még a Bosszúállók előttről és arról, amikor két magányos és elveszett lélek találkozik, hogy összeforrva kölcsönösen meggyógyítsák egymást.
❝ -Az Isten szerelmére, rólad tanulok történelemórán! ❞
❝ -Te vagy a szerencsecsillagom, Steve...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
~Olyan ez az érzés, amit mással kapcsolatban nem érzel. Mintha a világon senki sem számítana, ha vele vagy, csak ő. Mintha ti ketten... lennétek egyvalami. És bárhogy is csesszen ki veled a világ, túléled, mert ő melletted áll.~
John Marrs
Evangeline Foks~
-Fogalmam sem volt, hogy ismered Coulson-t.-jegyezte meg éppen az előttem lévő ajtót kitáró férfi, miközben visszasétáltunk a születésnapi buli helyszínére. Egy apró mosollyal köszöntem meg udvariasságát, nemsokkal ezután pedig megvártam, míg Ő is belépett a helyiségbe, ezt követően együtt indultunk egy, a sarokban álló kis asztal felé, hogy beszélgethessünk.
-Azt hittem beszámolt neked arról, mik történtek körülöttem, miután elmentél.-vontam össze a szemöldökeimet értetlenül-Te bíztad meg, nemde?-vetettem fel, mire Steve aprót bólintott, ezután pedig zsebébe süllyesztette kezeit.
-De igen, viszont nem állt szándékomban állandóan kérdezgetni arról, hogy jól vagy-e, annak ellenére sem, hogy kíváncsi voltam rá. Azt akartam, hogy vigyázzon rád, ne pedig kémkedjen utánad, arról pedig nem tudtam, hogy felfedte magát előtted.-rántott vállat, majd az éppen előttünk elsétáló pincér tálcájáról leemelt két teli pezsgőspoharat, ezek közül az egyiket felém nyújtotta, és koccintásra biccentette-Arra, hogy újra kibékültünk.-mosolyodott el féloldalasan, amely görbülettől a szívem bukfencezni kezdett.
-És a születésnaposra.-hívtam fel a figyelmét az okára annak, amiét találkoztunk, mire a csillagos-sávos hős egyetértően bólintott egyet, ezt követően összeérintettük a poharainkat, és belekortyoltunk az italba-Azt hittem nem hat rád az alkohol.-kuncogtam fel, mire ismételten megemelte a vállát, ezt követően körülnézett a nagy térben.
-Tényleg nem, viszont azt hiszem meg kell tisztelnünk a mai napot. Szerencsére remekül végződött.-vigyorodott el újra, amelytől megjelentek szemei sarkában a nevetőráncok, ezért pedig a kora ellenére is kisfiús vonásokat kapott.
Beharaptam alsó ajkamat, miközben figyeltem az égszínkék íriszekkel rendelkező férfit, kinek ereje teljében lévő megjelenése hatalmas bizalommal emellett biztonságérzettel töltötte el a szívemet, nem is beszélve arról, hogy a közelében a ketyegőm olyan mértékű iramot diktált, amelytől szédülni kezdtem. Felbecsülhetetlen érzésnek számított, hogy velem volt, és éppen annyira akarta a közöttünk lévő barátság kialakulását, akárcsak én. Legszívesebben minden percemet vele töltöttem volna, annak ellenére is, hogy nem tehettem meg.
-Istenem, te vagy Evangeline, igaz?-lépett közelebb hozzánk egy rövid, sötétvörös hajú nő, akinek ismerős vonásokkal rendelkező arcára vezettem a tekintetemet. Rámosolyogtam, majd az előttünk álló asztalra tettem a poharamat, nemsokkal ezután irányába nyújtottam a kezemet, amit készségesen és kedvesen fogadott el.
