Egy történet még a Bosszúállók előttről és arról, amikor két magányos és elveszett lélek találkozik, hogy összeforrva kölcsönösen meggyógyítsák egymást.
❝ -Az Isten szerelmére, rólad tanulok történelemórán! ❞
❝ -Te vagy a szerencsecsillagom, Steve...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
~Szerelmük, mint az acél, fehér izzásig hevült, és olyankor nem gondoltak a holnapra. Egymás karjában és az ölelésben kerestek védelmet a világ ellen.~
Berkesi András
Evangeline Foks~
A Nap szépen bevilágított a kávézó óriási ablakain, mialatt az odakint fel s alá járkáló személyeknek fogalma sem volt arról, miféle veszély is közeledhetett feléjük vagy törhetett rá az életükre. Egyáltalán nekünk fogalmunk volt róla? Tisztában voltunk azzal, mire vállalkoztunk? Nem voltam benne biztos ez a tudatlanság pedig komoly félelmet lobbantott bennem. Volt valamiféle megmagyarázhatatlan hangulata annak, hogy egyedül ültem az egyik eldugott kis asztalnál, a fülemben egy nem látszódó fülhallgatóval, emellett különböző mélységű és tartalmú hangokkal a fejemben.
-Szerintem el sem jön.-hallottam meg Uma elkeseredett hangját, mialatt Ő és Bucky az egyik furgonban ültek az épület előtt. Elhúztam a számat, ezt követően a vállam felett hátrapillantottam az átelemben lévő Kapitány felé, aki baseball sapkában és szürke pólóban ült, izmait megfeszítve, állkapcsát összeszorítva, ide-oda figyelve, mindenféle bajra készen állva. Wanda, aki mindenféle komolyabb kérlelés nélkül beleegyezett az akcióba a barátommal szemben foglalt helyet ezért úgy tűnhettek, akárha tényleg csak pihenni tértek volna be a kávézóba. Skarlát Boszorkány mellett azonban volt még két másik Bosszúállónk is, akik úgyszintén odakint várakoztak, mert amikor Steve és én kérleltük Wanda-t, önként felajánlották a segítségüket.
-Jégemberné, ha egy óránál többet kell várakoznunk akkor kérhetnél nekem egy rántottát és fekete kávét, igencsak megéheztem a semmittevésben.-morogta egy ismerős, nárcisztikus hang, viszont nem bírtam haragudni rá, mert teljesen érthető volt a kiakadása.
Már így is túlságosan sokat időztünk, a megbeszélt időpont pedig már javában eltelt. Blake postaládájában az én levelemen kívül nem volt más, valójában abban sem voltam biztos, hogy valaha nézni szokta a küldeményeket. Csak imádkozhattam azért, hogy most kivételt tett és tényleg eljön a találkozóra. Nem volt ostoba férfi, szinte teljes mértékig tudtam, vagy legalábbis éreztem, miszerint tisztában van azzal, csapdát állítottunk neki, de ott motoszkált a fejemben a feltételezés, amennyiben tényleg bajban volt, akkor ezzel jót tehettünk neki. Már, ha tényleg problémába ütközött, és Őt nem hallgatta le senki sem.
-Rendben, mindenkinek állok egy reggelit, ha nem jön el.-doboltam az ujjammal a fa asztalon, mialatt az íriszeimmel addigra már a mellettem futó járdára sandítottam. Ez volt az a bizonyos kávézó, ahol Uma-val annyiszor elütöttük az időnket, sőt ahol Steve-el többször is találkoztunk. Ez a feltételezés boldogságot lobbantott a szívemben, mindannak ellenére, hogy nem erre kellett volna fókuszálnom.
