Heart Soldier

LV.

(Felnőtt tartalom!)

-Mi újság?

-Ez egy olyan hülye kérdés, amit akkor tesznek fel az emberek, ha kínos megkérdezni azt, amit valójában szeretnének.

-Nem támadhattalak le azzal, hogy mivel ütöd el az időd, mivel megbeszéltük, hogy nem beszéljük meg.

-Valamit szerettem volna kérdezni tőled én is.

-Mégpedig?

-Azt mondtad, nem érdekel, ha lefekszem valakivel.

-Igen, ez így volt. Nem akarom tudni, ha megtörténik. Soha.

-Neked is fennáll ennek a lehetősége?

-Szerinted nem úgy lenne fer?

-De. Végülis de.

-De?

-És fogsz is élni vele?

-Még nem döntöttem el. -öntötte ki a kávét a csészémbe annak ellenére, hogy nem kértem. Nem is tudom, miért nem kértem, mert nagyon kívantam.

-Lenne kivel?

-Biztos találnék valakit ha elmennék a városba.

-Abban biztos vagyok, megkapó vagy. De így hirtelen lenne-e, úgy értettem.

-Hirtelen? El, mire megy ki a játék? Nekem a házasságunk nem abból állt eddig, hogy rajtad kívül voltak nőcskéim, akikkel mulattam az időt, míg te mást csináltál. Mióta veled vagyok, rá sem néztem másra. Nekem egy párkapcsolat az párkapcsolat, nem pár kapcsolat.

-Most ezt miért kezdted el? Idejöttem beszélgetni, erre belém rúgsz.

-Mert hülyeségeket kérdezel és felbosszantasz vele. Szerettelek eddig is, ezután is szeretni foglak és nem, nem tervezek mással hemperegni, mert nekem nem kell ahhoz mással lefeküdnöm, hogy tudjam, hogy veled akarok lenni.

-Köszi a megértést. -fogtam meg a cuccaim és felálltam.

-Nem Hazel miatt jöttél? -lépett ki Maggie a konyhába.

-Szia Mag! Elnéztem a napot, azt hittem már vasárnap van.

-Nem maradsz itt vacsorára?

-Más dolgom van. Köszi! Sziasztok!

-De El...

Meg sem vártam, amit mondani akarnak, visszarohantam a konténerházba. Nem tudom, miért itt akartam csövelni egészen addig, míg le nem jár az elhajlási engedélyem, de mégis itt éreztem magam biztonságban. Itt éreztem magam nyugodtnak.

-Te még mindig itt?

-Összetakarítottam. Nem akartam, hogy minden festékes maradjon. -tette le a kezében lévő zsákot az ajtó mellé.

-Danny!

-El?! -fordult felém kérdő pillantásokkal és pár lépéssel közelebb jött.

-Semmi. -motyogtam halkan. Már zavarba is jöttem. Egy fehér atléta volt rajta, ami csupa festék volt. Nagyon jól nézett ki.

-Pedig az előbb még olyan határozott voltál.

-Most is. -húztam ki magam, de cseppet sem gondoltam komolyan.

-Tényleg? -kérdezte halkan.

-Igen. Mihez lenne kedved? -léptem el mellette és háttal álltam meg neki. A miniatűr ablakon beszűrődő halvány fényben megcsillanó porszemeket néztem és remegett mindenem. Nem volt innen visszaút, már akkor tudtam, hogy ma este egymáséi leszünk, mikor visszajöttem ide és megláttam, hogy még mindig itt van. A hátam mögé lépett és a hajamat félresodorva a nyakamba csókolt. Végigcsókolta a vállam, én pedig megborzongtam attól, ahogy láthatatlan borostája végigkarcolta a bőrömet.