Heart Soldier

XXXVII.

-Itt a kis szentem, nézd Danny!

-Nagyon aranyos! -szaladt fülig a szája.

-A jelek szerint... tudni szeretné a nemét?

-Persze, hetek óta erre várok! -tapsikoltam izgatottan.

-Egyelőre úgy tűnik, hogy kislány, de nem igazán mutatta meg magát, viszont ha kisfiú lenne, akkor itt kellene lennie a kis ...

-A kis fütyijének! Ez tök izgi! -bámulta Danny önfeledten a monitort. Csillogtak a szemei. -Kislány. Egyem a szívét!

Csendben figyeltem az arcát és azon gondolkodtam, hogy tényleg mennyire más most, mint régen, mikor megpróbáltuk együtt. Elmosolyodtam, ahogy felfedeztem a benne lakozó gyengédséget.

-Apuka, jó vagy rossz hír, hogy lány lesz?

-Szerintem bármelyiknek örülni fog, ha van egy csepp esze. -állt fel Danny és megvakarta a tarkóját zavarában.

-Hogy?

-Nem ő az apukája. -mosolyodtam el zavartan.

-Elnézést!

-Nem probléma.

-Adok egy törlőkendőt, törölje meg a hasát nyugodtan.

-Köszönöm.

Gyorsan letöröltem a hasamról a zselét és felöltöztem.

-Mint mondtam, minden rendben. Nemsoká aktuálissá fog válni pár vérvizsgálat, tudja, az időszakosok.

-Persze, jönni fogok. -mosolyodtam el.

-Addig is minden jót, vigyázzon magára, kerülje a cipekedést, a stresszt és egyen jókat. Fontos, hogy nem kettő helyett eszik. Tartson mértéket, vigyen be megfelelő mennyiségű vitamint és folyadékot.

-Megjegyeztem, köszönöm.

-Viszontlátásra! -nyitotta ki az ajtót Danny és kicsit olyan érzésem volt, mintha menekülni akart volna. Elköszöntem a doktornőtől és utána siettem. Arra számítottam, hogy Aaron itt fog ülni az ajtó előtt, azonban a folyosón egy teremtett lélek sem volt, sőt még világítás sem.

-Danny! -suttogva kiabáltam utána.

-Hm?

-Mi a baj?

-Mi lenne?

-Én is ezt szeretném tudni.

-Semmi!

-Mondtam már egy párszor, mióta ismerjük egymást, hogy borzalmasan hazudsz és ez azóta sem változott.

-Nem?

-Nem. -mosolyodtam el. -Szóval?

-Csak... eszembe jutott, hogy Lila nem terhes.

-Ez még mindig nem volt túl hihető. -tettem karba a kezeimet magam előtt és felhúztam az egyik szemöldököm számonkérően.

-Szerettem volna, ha én lehetek az apukája. -hajtotta le a fejét suttogva. Megdöbbentem azon, amit mondott, pedig annyira halk volt, hogy éppenhogy csak meghallottam.

-Tessék? -pislogtam szaporán.

Megrántotta a vállát válaszadás helyett.

-Danny, nem tudom, mit mondhatnék erre. Én...

-Nem kell mondanod rá semmit. -nézett rám halvány mosollyal az arcán. Közelebb lépett, egy lépést hátráltam, hátam nekiütközött a falnak. Hangosan vettem a levegőt, inkább lihegésnek hallatszódhatott, mintha maratont futottam volna. Becsuktam a szemem. Csak akkor nyitottam ki, mikor tenyerét megéreztem az arcomon.