Heart Soldier

XLIV.

"Rettenetesen elsietted ezt a családalapítás dolgot."

Csak száguldoztak a gondolatok az agyamban. Bia bölcsebbnek tűnt, mint valaha.

"Nagyon-nagyon fiatal vagy még. Ha nem esel teherbe, most kifulladásig lovagolhatnál a kis Danny farkán lelkiismeret furdalás nélkül."

Napok óta nem tudtam aludni. Rettenetesen égtek már és vörösek is voltak a szemeim, hullafáradt voltam és kimerült. Összeráncoltam a szemöldököm és az arcomat a párnába töröltem. Feküdtem az oldalamra fordulva és folyt le a könny a szememből. Csak folyt és folyt, egyszerűen nem tudtam abbahagyni a könnyezést. Kettészakadt a szívem és egyszerűen nem tudtam magam összerakni ebből a mély depresszióból. Napok óta ez ment és nem tehettem ellene semmit.
Chris folyton szeretgetett és mindig kérdezgette, mi a baj, de nem mondhattam el a megzuhanásom valódi okát. Nem tudhatta az igazságot, az tönkretett volna mindent.
Lila szóba sem áll velem, két pasit szeretek egyszerre és egy romhalmaz az egész életem. Hogy tálalnám neki mindezt? Az egyetlen jó dolog ebben az volt, hogy Bia-val egész jó kapcsolatba kerültünk. Nyüstölt és mindennap meglátogatott. Szerencse, mert így nem maradtam teljesen magamra. Nem is értem, miért utáltuk egymást annyira ezidáig.
Arra sem volt kedvem, hogy kimozduljak a lakásból. Chris elutazott pár napra katonai konferenciára, de meg kellett hosszabbítani az ott tartózkodását, pár aggasztó komplikáció miatt. Hamarosan kinevezik őt és akkor minden a nyakába szakad. Rengeteget gondolkodtam ezen is. Vajon hogyan fogja befolyásolni a most amúgy is mélypontján lévő kapcsolatunkat? Tudom, minden házasságban vannak mélypontok és azt is tudtam, hogy túlleszünk ezen, elég erős a szerelmünk. Csupán azt nem tudtam, mekkora árat fogunk fizetni és milyen mértékben hagyunk sebeket egymáson addig...

A távollétében még depressziósabb lettem. Szenvedtem egész nap és nem csináltam semmit. Bia nagyon rendes volt, mikor eljött, mindig hozott valami kaját, nassolnivalót, sőt az egyik nap még egy csini kis tunikát is, amibe belefér a hatalmas hasam. Mondanom sem kell, hogy semmit nem tudtam enni. Egyik -másik nap megelégelte és belémimádkozott pár falatot.

Kopogtak az ajtón. Nem válaszoltam, mint eddig egyszer sem, de hallottam, ahogy kinyílik és valaki bejön rajta. Karakteresen kopogott a parkettán a cipője. Ez egy katona bakancsának hangja volt.

-Aaron, visszatértél? -pattantam fel az ágyon, de amikor megláttam ki áll ott, belém fagyott a vér is.

-Az idősebb kiadása vagyok.

Olyan gyorsan vert a szívem, hogy majd kiugrott a torkomon.

-Danny. -sóhajtottam halkan. Alig hittem a szememnek, több mint egy hete nem láttam és most ott állt előttem. Annyira boldog voltam.

-Bejöhetek?

Bólintottam. Rettenetesen zavarban voltam, égett a bőr az arcomon. Bejött a szobába és megállt az ajtóban.

-Mit csinálsz magaddal, Elaine? Vagy mondhatnám azt is, hogy magatokkal.

-Mit csinálnék?

-Borzalmasan nézel ki.

-Hogy van a nózid? -tereltem a témát.

-Jobban, mint te.

Csak elmosolyodtam kényszeresen.

-Mi a baj?

-Danny, ha ezt sokáig forszírozzuk, el fogom sírni magam a szemed láttára magyarázat nélkül.

-Láttalak már sírni.

-Miért jöttél ide?

-Mert tudni akartam, mi van veled.