Heart Soldier

LIX.

A tornácon ücsörögtem és néztem, ahogy az eső csepeg lefelé. Rajzolgattam. Hazel jutott eszembe, épp a kis haját rajzoltam meg, mikor Danny mellém lépett.

-Szép lett. Ő Haze?

-Ő akart lenni. De komolyan olyan rég láttam, hogy nem is emlékszem pontosan a hajára. Ilyennek képzelem.

-Chris, már nagyon régóta itt vagyunk. Neked nem itt lenne a helyed és ezt te is tudod.

-Akkor hol?

-Ott, vele. A családoddal.

-Nincsen családom, Danny. Van egy gyerekem és egy nő, akit valaha szerettem.

Nagyot sóhajtott.

-Már nem szereted többé? Aligha hiszem.

-De igen. Szeretem. Ő életem szerelme.

-Akkor?

-Minden megváltozott. Ő nem engem szeret többé.

-Ne beszélj badarságokat, jó? -ült le mellém. -Szeret téged, mindig is szeretett.

-Akkor miért feküdt le veled? -pöckölgettem a ceruza végét, miközben mereven bámultam magam elé.

-Fogalmam sincs. Mikor beszéltél vele utoljára?

-Mikor idejöttünk.

-Micsoda? -kerekedtek ki a szemei. -Miért nem beszéltek?

-Bonyolult. -rajzoltam még pár hajszálat a lerajzolt kislányomnak.

-Chris, ne csináld ezt! Meg fogod bánni.

-Nem csinálok semmit. -sutyorogtam.

-Menj és hívd fel! Fél éve nem tudsz semmit a családodról. Ez nincs így jól. -paskolta meg a vállam, majd felállt és bement.

Gondolkodtam. Képtelen voltam eddig erőt venni magamon és felhívni Elt, annak ellenére, hogy mindent tudni akartam a kislányomról. És valljuk be, róla is. Borzasztó csalódott voltam a történtek miatt, ennek ellenére még mindig szerettem őt. Rettenetesen. Majd belebetegedtem abba, hogy így elmenekültem a problémáim elől. Azt hittem, minden megoldódik, ehelyett semmi sem lett jobb azzal, hogy elhagytam őket. Forgott a gyomrom, hányingerem lett. Oldalra fordultam és lehánytam a tornácról. Ahogy kiszenvedtem magamból a visszafordult kajámat, előkotortam a zsebemből a telefont. Hosszas hezitálás után azonban bepötyögtem a feleségem telefonszámát és tárcsázni kezdtem. Mikor kicsengett, remegni kezdett a térdem.

-Hallo?!

-Ha-hallo!

-Jajj istenem, Christopher!

-Én vagyok az, Maggie! Elaine ott van valahol?

-Elaine? Hát nem beszéltetek?

-Egy ideje nem. Történt valami?

-Semmi, csak ő már... nincs itt.

-Nincs ott? Miért, hol van? -szaladt fel a szemöldököm meglepetten.

-Hazautazott.

-Haza? Londonba?

-Azt mondta.

-Akkor... megpróbálom elérni ott. Örülök, hogy beszéltünk, vigyázz magadra, drága Maggie mama!

-Te is, Christopher! Vigyázz magadra!

-Szia!

-Szia!

Csalódottan tettem le a telefont. Hazament. Egy pillanatra megrémültem, mi van, ha nem tudunk kapcsolatba kerülni? Aztán elhessegettem a gondolatot. Ismerem magam, a föld alól is előkerítem a feleségem, ha kell. Nagyon megkönnyebbültem, hogy nem maradt ott védtelenül. Sokkal nyugodtabb voltam, mikor Aaron még tudott rá vigyázni. Fájdalmasan hasított végig bennem a felismerés, hogy milyen régen meghalt már és ennek nem így kellett volna lennie. Tehetséges katona volt és rettenetesen fiatal. Borzalmas űrt hagyott maga után.