Heart Soldier

XIV.

Chris délben elutazott a konferenciára. Egy nappal később indult, mint ahogy eredetileg megbeszélték. Úgy volt, hogy elmarad és nem kell mennie, kapott egy telefont indulás előtt, de ma azért hívta az ezredes, hogy mégis menjen, megtartják. Ahogy bejött hozzám a szervezethez, hogy elbúcsúzzon, kissé össze kellett szorítanom a fogaim. Nagyon megijedtem, hogy mégis itt hagy, főleg a tegnap történtek után.

*

-Elaine! Jó reggelt! -mosolygott Maggie-re Chris, majd hozzám fordult.

-Szia, drágám, hát te?

-Szia! -nyomott gyors puszit ajkaimra. -Beszélnünk kellene. Ráérsz?

-Ráér! Menj csak! -lökdösött finoman Maggie.

-Köszönöm. -nevetett fel Chris, majd kimentünk az épületből. Ahogy megálltunk mellette, Chris végigpillantott rajta. -Ez még ramatyabb állapotba került a lövöldözéstől, mint az előző.

-Igen sajnos, úgyhogy vissza is fogunk költözni oda holnaptól. Szörnyű, remélem nem kerül erre sor megint.

-Én is ebben reménykedem, de sajnos nem mernék fogadni erre. -sóhajtott egyet.

-Miért? -néztem rá aggodalmas fejjel.

-Most jöttem az ezredestől. Tudod, úgy volt, hogy a konferencia elmarad. Most mégis megtartják, holnap, Washingtonban. Délben indul a gépem, remélem gond nélkül odaérek időben. Ezért kéretett az ezredes, illetve azért, hogy közölje velem, hogy kitelepített szakaszparancsnokká nevez ki, és háborús zónának kiáltja ki a humanitárius övezetet. Nem maradhatsz itt, Elaine! Ryan nem normális, összeszedett egy terrorista osztagot és az a célja, hogy mindenkit megöljön, aki az útjában áll. Gyerekeket rabolnak, fosztogatnak és gyilkolnak. Én pedig öt napig nem foglak tudni megvédeni titeket, amibe már most beleőrülök. Kérlek repülj haza! -őszinte aggodalmat láttam a szemeiben. Két tenyerem közé fogtam arcát és egy hosszú, érzelmes csókot hagytam ajkain.

-Szeretlek. Ne aggódj értem, kitalálok valamit, jó?

-Mégis mit? Páncélban fogsz dolgozni? Kérlek, El, nagyon féltelek! Menj haza! Ha hazaértem, megkereslek, ígérem, London lesz az első utam innen! Kérlek! Ha bajod esik, abba belehalok.

-Kicsim! Figyelj! Nem lesz baj!

-De tegnap is megsérültél, és...

-Shh! Nyugodj meg és hallgass végig! -nyomtam mutatóujjam ajkaira finoman. -Nem mehetek haza! Ezen rágódom reggel óta. A tegnapi eset méginkább megerősített abban, hogy ezeknek az embereknek szükségük van ránk, nem hagyhatom itt őket! Naponta járhatnak ugyanígy, és akkor ki segít rajtuk, ha mindenki elmegy, aki segítő kezet tud nyújtani?

-De El, ez már nem erről szól. Ez háború.

-Akkor háborúba megyek. Nem mehetek el innen most, amikor a legnagyobb szükség van rám. Kérlek értsd ezt meg. Neked kellene a legjobban értened!

Elhallgatott egy pillanatra, majd csendben bólintott.

-Akkor nem megyek a konferenciára. -csörtetett be a házba, hogy összeszedje a holmiját. Daniel épp Maggie-vel beszélgetett, mikor odaért, én pedig utána szaladtam.

-Mi? Nem maradhatsz itt!

-Dehogynem. Szerinted hogy tudnék odafigyelni ott, mikor a menyasszonyom háborús övezetben szolgál védtelenül? Ki van zárva, Elaine, ilyet ne kérj tőlem!

-Elnézést uram! -szólította meg Daniel Christ.

-Mit akar, hadnagy?

-Esetleg védhetném én a menyasszonyát addig, amíg ön a konferencián van.