Nélküled nem megy

22.rész

Apa, Debohra, David, Emett, Jacob, Tina és Sharon már a suli előtti parkolóban vártak ránk. Elhúztam a számat mikor megláttam apámat. Még mindig bántott, hogy titkolózik. Mégis, ha Noahnak megbocsátottam, akkor neki is meg kellett. Viszont akkor is más a helyzet. Noah nem az apám. Apám viszont a vérem, és a saját vérem hazudott nekem. Fancsali képpel szálltam le a hátsó ajtón, elköszöntünk a többiektől, Noah mellém lépett, ujjait az enyémekre fonta. Ernest a bátyja mellé lépett, hátba veregette, miközben egy boldog mosolyt váltottak. Megjegyeztem magamban, hogy megint sikerült összeöltözniük. Mindkettőjük testére egy sötétzöld felső tapadt, fekete kabátot, fekete szaggatott farmert, és fekete bakancsot viseltek. Nem is nyújthattak volna tökéletesebb látványt. Mindenki meglepődötten figyelte a jelenetet, ahogy kéz a kézben sétálunk hozzájuk. Egyedül David nem volt meglepve. Hogyan is lehetne? Hisz szerves része az életemnek. Nincs olyan, amiről ő ne tudna. Aztán eszembe jutott valami. A Davis testvérek, gyakorlatilag a mostohatestvéreim lettek, vagy lesznek. Riadtan pillantottam a már derekamat szorongató fiúra, mire azonnal megtorpant.

– Baj van? — szája fülem mellé ért, ezért forró lehelete csiklandozta a nyakam és a fülem egyszerre. Ennek hatására a tarkómon lévő kis pihék, azonnal vigyázzba álltak.

– Ugye tudod, hogy testvérek leszünk? — arcom a legfehérebb árnyalatot vehette föl. Viszont a fiú ezt is halálos lazasággal kezelte. Sokszor attól féltem, hogy szétesik ennyi lazaságtól.

– Ja, és? — újra felvette velem a szemkontaktust, és kíváncsiság cikázott az arcán és a szemében egyaránt.

– Nos, apuékat ez nem fogja zavarni? Na és mit mondanak majd a többiek?

– Destiny, már megint itt tartunk? — válla megrökönyödött, arca elfintorodott.

– Nem, én csak....

– Na jó, figyelj rám. Telibe leszarom, hogy mit gondolnak a többiek. Kurvára nem érdekel ha apádnak, a nővérednek, Sahronnak, Davidnek, anyámnak vagy Ernestnek nem tetszik valami. Felőlem a kiskutyád is felfordulhat. Ha én ezt akarom csinálni — ennél a mondatnál az összekulcsolt kezünkre mutatott. – Akkor márpedig ezt fogom csinálni. Ha pedig ezt akarom tenni — derekam megragadta, majd hosszasan megcsókolt, mindenki szeme láttára. – Akkor ezt fogom tenni. Felfogtad? Szólj ha nem tetszik a rendszer, mert akkor befejezem.

Erre válaszul, én hívtam táncra ajkainkat, mire belemosolygott a csókunkba. Igaza volt. Nem függhetek állandóan másoktól. Mosolyt varázsolva az arcomra, elindultunk az alig pár méterre ácsorgó, kíváncsi tekintetű családunk és barátaink elé.

– Én azt hiszem már nem értek semmit — apám az orrnyergét masszírozta, míg Debh a karját simítgatta.

– Hát ja, ezt én sem tudtam — mutattam kettőjükre.

Nem foglalkozva velük, eleresztettem Noah kezét, majd azonnal Davidre vetettem magam. Lábaim dereka köré fonódtak, aztán teljesen szétpuszilgattam az arcát. Nevetve tűrte a szeretetrohamomat. A többieket is jól végigölelgettem. Tinán láttam, hogy csak muszájból volt kint, mert Jacobbal jár, ezért nem is erőltettem a pusziszkodást. Tudtam, hogy a nővérem pártját fogja. Legutoljára pedig Sahront hagytam. Arcán sugárzott a boldogság, és azt üzenete a szemével hogy: Végre megtörtént csajszi. Nevetve borultam az ő nyakába is, sokkal jobban éreztem magam a barátaim közelében. Magam mögé pillantva, Noah alfahímes pillantásokat lövellt a srácok felé. Azt az ábrázatot látva, azonnal felnevettem. Apró puszit hintettem az ajkára, aztán újra nekifutottam apámék üdvözlésének. Apám most már kedvesebb hangtónussal beszélt hozzám. Gyors ölelést váltottam vele és Debohrával is. Jeleztem, hogy Noahval és Ernesttel megyek a házhoz, amit egy bólintással vettek tudomásul. Komótosan el is caflattunk a méregzöld autóig, amin végigfuttattam az ujjaim. Viszont nem tudtam sokáig szemlélni a gyönyörű audit, ugyanis Noah megtorpant és a hátam mögé nézett.