Nélküled nem megy

34.rész

Elérkezett a kedd, ezzel pedig az a bizonyos nap, mikor végre meglátogathattam Noaht. A gyűrűt, amit karácsonyra kaptam tőle, idegesen forgattam az ujjamon. Fel-alá járkáltam a lakásban, miközben Kovu folyamatosan követte a mozdulataim. Szegény kiskutya addig ingatta jobbra, s balra a fejét, hogy félni kezdtem attól, hogy elszédül és kifekszik. Nem is kellett erre sokat várnom. Egy idő után megunta és odarohant apához a kanapéra, hogy jól megrágcsálja a nadrágja szárát. Én még mindig nem tudtam nyugodni, így odapattantam a zongorához, hogy kicsit lenyugtassam a bennem dúló indulatokat. Elővettem a kottás füzetem és David Gray-től a This years Love című dalt kezdtem játszani és énekelni.

This years love had better last
Heaven knows it's high time
And I've been waiting on my own too long
But when you hold me like you do
It feels so right
I start to forget
How my heart gets torn
When that hurt gets thrown
Feeling like you can't go on

A családban szépen, lassan, mindenki körém gyűlt. Még Kovu is érdeklődve forgatta a fejét jobbra-balra, a zongora előtt. Apa állt előttem, miközben Debh a vállára hajtotta a fejét. Mellettük pedig ott volt Share, aki csatlakozott hozzám az éneklésben. Az ő derekát karolta át Matt, a sort folytatva pedig ott volt Tina, David, Jake, Becca és Madison. Az utóbbi készült jönni velem a fiúkhoz.
David is kezdett helyrejönni és segített neki a közelségünk. Mindnyájan találtunk ki apró dologokat, programokat, amivel eltereltük a figyelmét. Az anyukáját napi szinten elment attól meglátogatni, ahol a családja is összegyűlt, de az éjszakát mindig nálunk töltötte.

– Ráhangolódtál a mai napra? — Becca szemöldök vonogatva vizslatott.

– Erre nem lehet felkészülni. Most vagy vége lesz, vagy nem — tártam szét a karom reménytelenül.

– A jó isten mentsen meg minket ettől — szólalt meg Share és Debh szinkronban. Mindenki kérdőn fordult feléjük.

– Soha többet nem akarom viszont látni a régi bátyámat. Csajok, bulik, fű, hulla részegség, nemtörődömség és seggfej imidzs — vágta rá Sharon azonnal.

– Ahha, a csajok részről nem akartam tudni — ráztam meg a fejem, hogy kiverjem ezt a gondolatot a fejemből.

– Én sem akarom a régi lányomat. A mostanit is kicsit vidámabbnak akarom látni, de ezen túllendülünk. Noahn nem tudunk túllendülni. Bár sokszor megfojtanám, de kétségem sincs, hogy jó hatással van rád — hát igen, apa nincs tisztában azzal, hogy a mai "fiatalok" kapcsolata nem csak annyiban merül ki, hogy "puszilkodnak" és kézen fogva andalognak.

– Mindegy, mi most megyünk — álltam fel a zongorától és elköszöntem mindenkitől.

Megígértettem a többiekkel, hogy a távollétemben is odafigyelnek Dave-re, majd Tomot is üdvözöltem, aki abban a pillanatban lépett be a bejárati ajtónkon. Így már nyugodtabban tudtam távozni. A vállamra kaptam a táskám és Madisont magam előtt tolva indultam meg.

Az egész út alatt csendben meredtünk magunk elé, amíg az autóban üvöltött a rádió. Azt hiszem a mellettem ülő barátnőmnek is volt megbeszélnivalója Ernesttel. Ami egyébként totálisan meglepett, hiszen úgy tűnt, hogy tökéletesen megvannak. Erre mondják, hogy a látszat néha csal. Én feszülten doboltam a kormányon, míg ő az ujjait tördelte. Vörös, hosszú tincsei a hátára hullottak, sápadt arca illet is hozzá. Smaragd szemei pedig ide-oda cikáztak. A lány természetes vörös volt, így ezzel járt az is, hogy vastag szemöldöke szintén vörösen rikított. A fehér, enyhén rózsaszín pozsgás, sovány, de mégis kissé kerek arca pedig tökéletes képet adott róla.

Hosszú, két órás utazásunk után, egy egyszerű kertes ház előtt parkoltam le. A falai kívülről kék színben pompáztak, oldalán pedig borostyán futott végig, ezzel nem engedve, hogy belátást nyerhessünk az ablakon belülre. Eszembe jutott, hogy Ernest kérte, a háztól kicsit távolabb álljunk le, így kerestem egy olyan helyet, ahol a fák takarásában parkolhattam, majd a cuccainkkal együtt visszabattyogtunk a házhoz. Egy rozoga teraszra léptünk fel, mikor kinyílt a bejárati ajtó. Mads azonnal a fiú nyakába borult és hosszasan megcsókolták egymást.