A napom 7-kor vette kezdetét. Kipattantam az ágyból az izgatottság miatt. Remélem ez nem lesz rendszeres. Felvettem egy fekete szűkebb fazonú szoknyát és egy fehér buggyos ujjú felsőt, ami rátapadt a mellkasomra. A hajamat lazán begöndörítettem és egy minimális sminket tettem fel. Nyaklánc és gyűrű és már készen is voltam. Fél 8-kor lementünk reggelizni. A nagy választék miatt elég nehezen döntöttem. A választásom egy hagyományos olasz ételre esett a bruschettára. Elfogyasztottuk, és mentünk is dolgozni. Feltettük a névtáblánkat és rövid időn belül jöttek is a vendégek, hogy kijelentkezzenek a szállodából.
A rendszert tényleg könnyű volt használni. A munka jónak bizonyult, nem volt semmi probléma. 10 és 11 óra között viszonylag lazább volt.
Viszont 11 után özönlöttek be az új vendégek. Délután 1-re viszonylag lecsillapodtak a kedélyek annyira, hogy eltudjak menni az ebédlőbe 2 almáért. Viszonyt visszafele jövet neki ütköztem egy idegennek.
-Ohhh nagyon sajnálom. -feleltem rögtön.
-Ugyan, az én hibám volt. -felelte a srác széles mosollyal az arcán. Fogai rendezetten és hófehéren csillogtak.
-Figyelnem kellett volna.
-Nem a te hibád tényleg! -folytatta – Esetleg nem tudnál nekem segíteni? A recepciót keresem.
-Én is oda tartok. Kövess kérlek. - ezzel oda sétáltunk. - Segíthetek még valamiben?
-Ami azt illeti igen. Szeretnék bejelentkezni.
-Ohh. - lepődtem meg hirtelen. - Rendben. Egy nevet szeretnék kérni.
-Daniel Ricciardo.
-Meg is van. A 417-es szoba lesz a tiéd. Ezt a papírt kérlek írd alá és ellenőrizd le, hogy minden adat helyesen szerepel.
A szemeivel gyorsan átfutotta a lapot majd aláírta alul.
-Tessék itt a kulcsod. Szép napot. - mosolyogtam rá kedvesen.
-Neked is. - mosolygott vissza
Hozzáláttam a papírmunkához, amikor észrevettem, hogy a barátnőm hatalmas mosollyal az arcán néz engem.
-Most mi az? -kérdeztem
-Vele együtt most már teljes a Forma1-es vendégek listája. Tudtad, hogy itt szállnak meg? Aztaa micsoda első nap. -tűnődött el.
-Várj micsoda? Ő az a Daniel volt? - kérdeztem döbbenve.
-Aha. Már a többiek is bejelentkeztek csak annyira elfoglalt voltál, hogy ők már csak az én soromba fértek be. - közölte higgadtan. - Viszont van egy ennél is jobb hírem.
-Micsoda?
-Valószínűleg hosszabb időt fognak itt tölteni. Itt lesz a következő versenyük 1 hét múlva utána pedig 1 hónapos szünet. Sokan itt maradnak a szállodában és itt töltik a nyarukat.
-Wow! -feleltem teljesen lesokkolódva.
-Na ugye. Tuti felszedem valamelyiket. - nézett rám mintha ez számomra teljesen egyértelmű lenne.
-Jó ötlet ez Carla?
-Perszee. Egy éjszaka. Semmi több. Ne aggódj.
-Hát jó. -mondtam és beletemetkeztem újra a papírmunkába.
A munkaidőnk lejárta előtt pár perccel ismét feltűntek a Forma1-es srácok. Pontosabban Verstappen, Albon, Leclerc, Ricciardo, Hamilton, Russel és Norris. Nem vagyok nagy fan, de régebben apával párszor néztem a futamokat és tudtam, hogy ki-kicsoda. Kimondott kedvencem nem volt. Szerintem mindenki ugyanolyan tehetséges. Nem kis erő kell elvezetni egy olyan autót nem beszélve a sok edzésről. Kemény munka lehet.
-Kyra! - szólt oda Ricciardo -Mi ujság?
Hirtelen átfutott a fejemben, hogy honnan is tudja a nevemet. Aztán rájöttem, hogy rajta van a névtáblán.
-Szia Daniel. Hát nemsoká végzünk Carlával. Meg vagy elégedve a szobáddal? -kérdeztem jó recepcióshoz hűen. Válaszomra már a többi srác is felénk kapta a fejét.
-Persze. Nagyon szép. Figyelj éppen a partra megyünk a többiekkel. Éjszakai fürdés meg hasonlók. Nem lenne kedvetek utánunk jönni, ha végeztetek? -kérdezte nagy szemekkel.
-Nem is tudom. Nem szeretnénk zavarni. -feleltem szerényen.
-Ugyan nem zavarnátok. Ha van kedvetek gyertek. -ezzel elfordult és már mentek is kifele az ajtón a part felé.
Carlára néztem és az ő válasza egyértelmű volt. Már csak az én beleegyezésemre várt. Az érzéseim vegyesek voltam. Nyilván menni szerettem volna, mert ki nem akarna velük lógni. Viszont nem ismertük őket. Fogalmam sem volt, hogy Daniel miért hívott meg minket. Mindenesetre kedves volt tőle.
-Oké menjünk. -mondtam a barátnőmnek, akinek a reakciója halk tapsolás és mosolygás volt.
A munkaidőnk leteltével felmentem a szobámba és átöltöztem. Nehéz kérdés volt viszont, hogy melyik fürdőruhámat vegyem fel. Nem akartam olyat, ami sokat mutat, viszont nem vagyok apáca.
A választásom egy fehérre esett, aminek a felső része félvállas, az alsó része pedig magas derekú. Rávettem egy fehér strandruhát és lemostam a sminkemet. Összeszedtem Carlát és már indultunk is le a partra.
YOU ARE READING
𝐒𝐳𝐚𝐛𝐚𝐝𝐬𝐚́𝐠 || 𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬 𝐋𝐞𝐜𝐥𝐞𝐫𝐜 ||
RomanceNyár. Mi is lehet jobb a nyárnál? Kyra Wilson élete legjobb nyara előtt áll, ugyanis az egyetem előtti 2 hónapot Olaszországban tölti a legjobb barátnőjével. Ám az első munkanap korán sem úgy alakul ahogy eltervezték. Ismerős idegenek jelennek meg f...