𝐒𝐳𝐚𝐛𝐚𝐝𝐬𝐚́𝐠 || 𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬 𝐋𝐞𝐜𝐥𝐞𝐫𝐜 ||

huszonegy

-Remélem készen álltok a vereségre. -mosolyogtam önteltem, amikor kiszálltunk a kocsiból.

-Ugyan kislány. -reagált egyből Sainz – Elfelejtetted, hogy mi ketten Norrissal ténylegesen autóversenyzők vagyunk? -kérdezte felvont szemöldökkel. A megszólalását majdnem komolyan vettem, de a mosolya elárulta a spanyolt.

-Én az vagyok Carlos. Te maximum valami sofőr vagy. -kontrázott rá Lando is. Hirtelen megszólalását nem tudtam nevetés nélkül hagyni.

-Nagy a szád öcsi. -boxolt a vállába Carlos.

-Mindig is tudtam, hogy az igazság kegyetlen tud lenni számodra. -vonta meg a vállait Lando amolyan nem törődöm stílusban ám a mosolya a füléig ért.

-Az lesz a kegyetlen ahogy leverlek a pályán. -szóltam közbe én is.

-Ugyan már Kyra. Ezt se sem gondolod komolyan. -nézett rám nagy szemekkel Norris.

-Pedig ez halál komoly. -győzködtem az igazamról.

-Na akkor fogadjunk. Ha az első 5-be bekerülsz akkor kérhetsz valamit. -nyújtotta a kezét felém.

-És ha nem kerülök be? -kérdeztem vissza. Mivel életemben nem gokartoztam még viszonylag nagy esély volt arra, hogy nem leszek túl jó benne.

-Akkor meg én kérek valakit. -felelte. Igazán kreatív tét.

-Legyen. -ráztam meg a kezét miközben a szemébe néztem. -Készülj fel Norris. Nem foglak megkímélni.

-Állok elébe hölgyem. -biccentett egy aprót.

-Na haladjunk. A többiek már várnak. -terelt minket Sainz a bejárat felé.

Sejtettem, hogy nem hárman leszünk, de fogalmam sem volt, hogy a többiek azok kiket is takarnak pontosan. A pályára belépve viszont egyből választ kaptam a kérdésemre. Ott állt Daniel, Victoria, George, Charles, Alex és Pierre.

Említenem sem kell, hogy a gyomrom Charles látványától egy fokkal kisebbre zsugorodott. Nem tudtam, hogy a tényleges érzéseim vagy az ideg miatt, de abban biztos voltam, hogy a nap nem alakulhat jól, ha mi ketten egy társaságban vagyunk a történtek után.

-Na végre. -kiáltott fel Russell.

-Bocsi a késésért. -kért elnézést Carlos –Kyra és Norris nem bírtak egymással.

A többiektől furcsa pillantásokat kaptunk. Carlos ennél furcsábban és kiszámíthatatlanabbul nem is tudott volna fogalmazni. Pierre értetlenül kapta a fejét Charlesra, akinek a szemében egyből felcsillant valami. Talán féltékeny volt Landora, de az első reakciója azt volt, hogy szúrósan nézett vissza a francia barátjára.

Jobbnak láttam, ha elszakítom róla a tekintetemet és inkább a nemsoká induló versenyre koncentrálok. Próbáltam magamban rendezni a dolgokat, ám Charles nem az a személy, akit csak úgy ki lehet törölni a gondolatainkból. A maga sármjával és aranyos mosolyával teljesen belevési magát a lányok agyába. Ezt a helyzetet sajnos én sem kerülhettem ki teljesen ugyanis az agyam megállás nélkül rajta kattogott akaratom ellenére is.

-Melyikkel szeretnél menni? -kérdezte Lando mikor a kocsikat választottuk ki.

-Azzal. -mutattam a 13-as számú felé. Külsőre az összes kocsi ugyan úgy nézett ki csak a számok voltak rajta mások.

-Kiviszem neked. -azzal el is tűnt mellőlem.

A hajamat egy laza lófarokba összekötöttem a tarkómnál majd a sisakkal a kezembe kisétáltam az autóhoz. Miután Norris kiszállt belőle tartott egy gyors talpalót arról, hogy pontosan mi micsoda és mit mire kell használni. Minden információt próbáltam a legjobban magamba szívni. Amikor végeztünk bepattantam a kocsiba és vártam az indulást.